A pénteken ismertetett friss adatok szerint rekordmélységbe zuhant márciusban a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor aktivitásának mérőszáma az új koronavírus okozta járvány átszűrődő hatásai miatt. Súlyosabb GDP-összeomlás lehet, mint amelyet a brit gazdaság az 1930-as évek depressziója idején átélt.
Egymás után teszik közzé a hazai tőzsdei vállalatok a közgyűlési meghívókat, aztán a közgyűlés elhalasztásáról szóló közzétételeket, mint ha robotok küldenék a közleményeket, és ezeknek a gépeknek fogalmuk sincs arról, hogy éppen koronavírus-járvány van, és semmi esélye sincs olyan rendezvények megtartásának, ahol akár több száz ember is személyese
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a befektetők hangulatát rontják a riasztó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok.
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 684-gyel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint eddig 3605-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban.
"Közgazdászok, piaci kommentátorok, tőzsdeszakértők vitatkoznak, próbálják egymást meggyőzni, milyen betű is írja majd le a gazdasági felépülés szakaszát. Az optimisták a "V"-ben reménykednek, mondván, hogy ez egy külső hatás által...
A tavasszal úgy tervezte, hogy az olimpiai kvótáért száll csatába a kétszeres világbajnoki bronzérmes sportlövő, Sike Renáta, ám végül máshogy alakult az élete, az utóbbi napokban egy gyógyszertárban harcol a koronavírus-járvány ellen. A BHSE versenyzője szakmáját tekintve gyógyszertári szakasszisztens, de már jó ideje nem gyakorolta a civil foglal
Pár nap múlva kiderülnek a hatalmas gazdaságélénkítő Orbán-csomag részletei, addig pedig igyekszik minden szakai szervezet elkészíteni a saját iparágára vonatkozó javaslatokat és azt továbbítani a kormányzat felé. Nincs ez másként a turisztikai szervezetekkel sem, többek között a szállodák szövetsége és a magánszállásadók szövetsége is kiadta a jav
Miután Németországban és Ausztriában, leállt az élet, beszüntették az építkezéseket, vesztegzár alá helyezték a síparadicsomokat, bezárták a cégeket, valóságos népvándorlás indult Szlovéniába, Horvátországba és a többi államba.
Megkezdtük az első hazai megújuló energia támogatási (Metár) tender eredményeinek kiértékelését, amely „hozta” azt, amit vártam tőle, ez ritka fejlemény egy új pályázati program esetén – fogalmazott Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjúban. Elmondás
Több mint kétezer orvos, kutató, egyetemi tanár és más tudományos szakember írta alá azt a petíciót, amely arra szólítja fel a svéd kabinetet, hogy haladéktalanul hozzon szigorúbb intézkedéseket a koronavírus járvány megfékezésére.
Az iskolák bezárásával a magyar közoktatás egyik napról a másikra online távoktatási módszerekre állt át, ám ezt a minőségi ugrást az amúgy is hátrányos helyzetű régiók diákjai, önhibájukon kívűl nem tudták követni: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a diákok egyharmada végzetesen lemaradt.
A Magyar Honvédség biztosítja a Linde Gáz Magyarország Zrt. orvosi oxigén ellátáshoz kapcsolódó gyártási, szállítási és szervezési feladatait. A Linde becslése szerint a járvány következtében a kórházak oxigénfelhasználása öt-tízszeresére nőhet.
Elvileg minden készen állt gyártási folyamathoz, a fideszes Ács Rezső azonban lefújta az akciót. A polgármester szerint a gesztus szép, de látni szeretné az engedélyeket is.
Európában a spanyolok mellett a britek és a belgák halálozási és fertőzési számai néznek ki a legrosszabbul most, és közben fél szemmel az oroszokra kell figyelni, a tengerentúlon pedig egyértelműen Amerikára – derül ki a Nordea és a JPMorgan pénteki anyagaiból.
Bár a jövő bolygóját mi formáljuk jelenleg, a gyerekeinknek kell majd rajta élniük – éppen ezért fontos, hogy már nagyon kicsi koruktól kezdve rászoktassuk őket a környezettudatosságra, és arra, hogy a mindennapjaik részévé váljanak ezek a tevékenységek. Az alábbi játékokkal már az egész kicsiket is le lehet foglalni úgy, hogy közben játszva tanuln
Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk, mit mutatott fel egy pillanatra Gál Kristóf alezredes, a rendőrség szóvivője az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján...
Tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen - közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken a Telegram üzenetküldő csatornán.
A tömeges megbetegedés nehezen elkerülhető Magyarországon, és noha napról napra nőt a fertőzöttek száma, még mindig a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk - közölte kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány...
Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk, mit mutatott fel egy pillanatra Gál Kristóf alezredes, a rendőrség szóvivője az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján...
Levelet írt Helmut Kohl, "a németek nagy kancellárjának" 90. születésnapja alkalmából a három éve elhunyt politikus özvegyének, Maike Kohl-Richternek Orbán Viktor miniszterelnök.
A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként - közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.
A brazil egészségügyi minisztérium közölte, hogy az új típusú koronavírusos megbetegedés (Covid-19) okozta első haláleset január utolsó hetében történt az országban, és nem március 17-én, ahogyan azt eddig állította.
Új struktúrában, soha nem látott biztonsági intézkedések mellett folytatja a felkészülést a magyar női tornászválogatott a budapesti Központi Tornacsarnokban.
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy az államilag támogatott hiteleknél - pl. a babaváró kölcsönnél, az új lakások építését, vásárlását célzó támogatott hitelnél - fogadják el a kormányhivatalok...
„A nagy szerencsétlenségben volt kis szerencsém” – véli a világranglistán 84. teniszező, Fucsovics Márton (28). Éppen Magyarországon tartózkodott, amikor sorra mondták le a tornákat a koronavírus-járvány miatt.
Kína számos országnak küld segítséget a koronavírus elleni küzdelemben, míg az Egyesült Államok egyre mélyebbre süllyed a járvány által okozott válságba. A kínai hivatalos szervek rendszeresen igyekszenek koordinálni a járvány által sújtott országokat a védekezésben és aktívan használják a közösségi médiát arra, hogy sikereiket promotálják. Ez az e
Bárcsak legalább a saját szavait megfogadná Orbán Viktor - reagált Tordai Bence, miután a miniszterelnök a Néppárt főtitkárának azt írta ma, hogy a járvány miatt minden idejét, energiáját a járvány elleni védekezésre, az emberek életének megmentésére fordítja.