Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Elhunyt Bill Withers legendás zenész szívelégtelenségben, adott hírt a foxnews.com. A művészt 81 éves korában érte a halál hétfőn, Los Angeles-i otthonában.
A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-t. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE.
A brazil egészségügyi minisztérium közölte, hogy az új típusú koronavírusos megbetegedés (Covid-19) okozta első haláleset január utolsó hetében történt az országban, és nem március 17-én, ahogyan azt eddig állította.
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 684-gyel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint...
Európa gazdaságát együtt, közösen kell újraindítanunk. Kioktatás és képmutatás nélkül, megbecsülve örökségünket, felelősen minden európai polgár, a jelen és jövő generációi iránt.
Az Európai Unió tagállamai hosszas tárgyalásokat követően végre megállapodtak Albánia és Észak-Macedónia integrációjáról. A csatlakozási egyeztetések meg is indultak ezekkel az államokkal, majd jött a koronavírus-járvány, és árnyékot vont az egész integrációs folyamat fölé.
A kereskedelmi dolgozók szakszervezeti vezetője szerint túl sok a 9 és 12 óra közötti három óra, ekkor ugyanis lézengenek a boltokban, amire a boltoknak gyakran hosszabbított nyitvatartással kell válaszolniuk, hogy a forgalmuk meglegyen.
Iskolánként napi 300-500 tanuló, és országszerte akár ötezer gyerek felügyeletét óvodák biztosítják, mivel a szülő nem tudják biztosítani az otthoni felügyeletet.
Az Európai Bizottság (EB), eleget téve a tagállamok és az Egyesült Királyság kérésének, felfüggeszti az Európai Unión kívüli országokból importált orvosi felszerelések és védőeszközök utáni áfa- (általános forgalmi adó) és vámfizetési kötelezettséget - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.
A brit kormány egy új rendszer bevezetését fontolgatja, aminek lényege, hogy a koronavírusból kigyógyult személyek egyfajta írásos igazolást kapnának, aminek a birtokában nem vonatkozna rájuk a kijárási tilalom- írja az Independent.
Felülvizsgálta a március eleji, "csak" 367 milliárd dolláros világgazdasági veszteség prognózisát az Ázsiai Fejlesztési Bank,. Most már 4,1 ezer milliárdot jósolnak. És még nem tudni, hogy alakul a járvány az USÁ-ban és Európában.
Az egészségügyi ellátások kapcsán két dologra kell felkészülnie a lakosságnak az elkövetkező időszakban. Egyrészt nehezebb lesz hozzájutni azokhoz a szolgáltatásokhoz, ami nem köthető a koronavírus-járványhoz. Másrészt pedig ha...
Márciusban a korábban elemzők által vártnál is sokkal többel, 701 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Az ING elemzői szerint ez még csak a kezdet, és ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet.
Fűtéskorszerűsítésre 336 pályázatot nyújtottak be közel 2,5 milliárd forint támogatási igénnyel, több mint 28 ezer lakásra - közölte a Palkovics László vezette innovációs tárca.
Az én lelkiismeretem tiszta - mondta Boldog István fideszes országgyűlési képviselő. Hozzátette: ezért maga kéri mentelmi joga felfüggesztését, hogy az igazságszolgáltatás előtt tisztázhassa magát.