A Samsung az egyik legfontosabb szereplő a kameramodulok piacán, legutóbb egy 108 megapixeles egységgel jelentkeztek, ami már önmagában jelentős előrelépés, de úgy tűnik ez csak a kezdet volt. Yongin Park, a Samsung szenzorokért és érzékelőkért felelős üzletágának vezetője arról beszélt a céljuk az, hogy a közeljövőben piacra dobjanak egy 600 megap
Javasolják továbbá a maszk használatát az alkalmazottaknak olyan munkahelyeken, ahol csomagolatlan élelmiszerrel dolgoznak, de figyelni kell arra, hogy a maszk a szájat és az orrot is takarja – figyelmeztetett Pleva György.
Gari Cappelli, horvát turisztikai miniszter ma egy rádióinterjúban jelentette be, hogy milyen tervekkel készülnek arra, hogy az idei turisztikai szezonban külföldi turisták érkezzenek Horvátországba.
„A francia főváros északi peremén, Villeneuve-la-Garenne-ben egy kerékpáros kórházba került, miután felbukott az egyik rendőrautó kinyíló ajtajában. Estére zavargás lett belőle, az összeverődött tiltakozók petárdákat robbantgattak, kukákat, autókat gyújtottak fel. A rendőrök könnygázzal és gumilövedékkel válaszoltak” – közölte az Euronews.
Világszerte meghaladta a 2,5 milliót az új típusú koronavírus-járvány azonosított fertőzöttjeinek a száma kedd estére, de a járvány terjedési üteme lassult.
Százmillió orvosi maszkot, egymillió lélegeztetőgépet és egymillió tesztkészletet adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) Jack Ma, a kínai Alibaba Csoport megalapítójának saját alapítványa és a csoport alapítványa - jelentették be kedden.
A turizmus leállása miatt újra termálvízzel telt meg a Nagyvárad szomszédságában fekvő Püspökfürdő korábban kiszáradt tavacskája, több állat és növényfaj utolsó példányainak az egykori természetes élőhelye.
A kilátások javuló megítélésének köszönhetően a vártnál jobb lett a Zew gazdaságkutató intézet áprilisi német gazdasági hangulatindexe annak ellenére is, hogy az aktuális üzleti kondíciók megítélése lényegesen romlott.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) szerint a magyar élelmiszeripar tönkretételéhez vezet az import áruk favorizálása a kiskereskedelmi áruházláncok részéről, ezért felszólítja azokat, hogy részesítsék előnyben a magyar élelmiszereket, ellenkező esetben a köztestület korlátozást kezdeményez a 15 óra utáni piaci előnyük megszüntetésére.
Jövő hétfőtől a fővárosi közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A C-vitamin (aszkorbinsav) az emberi szervezetben sokrétű védőszerepet tölt be. Fontos szerepe van a kötőszövet, a fogak, az íny és a csontok felépítésében, a stressz kivédésében.
Titokban puhatolózó tárgyalásokba kezdtek egymással Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnök és legfőbb riválisa, Juan Guaidó ellenzéki vezető hívei - jelentette kedden a Reuters hírügynökség a két fél neve elhallgatását kérő forrásaira hivatkozva.
A Covid-19-világjárvány miatt távoktatásba kényszerülő mintegy 1,5 milliárd diák több mint felének nincs számítógépe, amellyel követhetné az órákat, 43 százaléka pedig nem rendelkezik internet-hozzáféréssel - figyelmeztetett kedden...
Jó döntésnek nevezték a fizetési moratórium bevezetését a banki vezérigazgatók kedden a Portfólió online hitelezési konferencián, és abban is egyetértettek, hogy az ezzel kapcsolatos kihívások később jelentkezhetnek.
Szántó István szerint az orvosi felelősség kérdése rendkívül sikamlós. A szakorvos úgy véli: a tökéletes biztonságos ellátottság túlzott optimizmusnak tűnik.
Az ügyben eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) rendelt el vizsgálatot, ám Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese, Gy. Németh Erzsébet személye miatt a Brfk-t végül kizárták az eljárásból.
Sir Suma Chakrabarti elmondása szerint az Ebrd folyamatosan kapcsolatban áll a Magyarországon is érdekeltségekkel rendelkező bankokkal, és a visszajelzéseik alapján megállapítható, hogy Magyarország hozzáértő és eredményes módon kezeli a válságot.
Az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinát már csütörtökön elkezdik embereken tesztelni – írja a brit egészségügyi miniszterre hivatkozva a MarketWatch.
Világszerte meghaladta a 2,5 milliót az új típusú koronavírus-járvány azonosított fertőzöttjeinek a száma kedd estére, de a járvány terjedési üteme lassult.
A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke már megcsinálta a képzést, és szerinte nem megfelelő a felkészülésre ez a gyorstalpaló, de jelenleg nincs másra lehetőség.
A Covid-19-világjárvány miatt távoktatásba kényszerülő mintegy 1,5 milliárd diák több mint felének nincs számítógépe, amellyel követhetné az órákat, 43 százaléka pedig nem rendelkezik internet-hozzáféréssel – figyelmeztetett kedden az Ensz Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (Unesco).
A koronavírusról szóló félrevezető információk közlésével vádolta meg Oroszországot, Kínát és Iránt az amerikai külügyminisztérium. A jelentésből kedden hozott nyilvánosságra részleteket a Politico.
A franciák mintegy hat százaléka esik át a koronavírus-fertőzésen a kijárási korlátozások május 11-re tervezett végéig, ami nagyon alacsony szint ahhoz, hogy további óvintézkedések nélkül az országot ne érje el a járványnak egy második hulláma – írta tanulmányában a párizsi Pasteur Intézet.
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket...
A mostani járványhelyzetben még inkább fókuszba került szinte minden területen az eddig is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő online ügyintézés, ami igaz a K&H Biztosítóra is. Összesen már több mint 130 ezer ügyfél intézi ügyeit rendszeresen a társaság ügyfélportálján keresztül, amelynek „látogatottsága” csúcsidőben több 10 ezres. Az online szolg