A koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a hazai úszóélet, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának (30) azonban nem kellett felhagynia a tréningekkel.
Nehéz helyzetben van Törőcsik András (64) a koronavírus-járvány miatt, szerettei és barátai pedig aggódnak érte. A 45-szörös válogatott újpesti focilegenda ugyanis alig mozog, a hozzá közel állók attól tartanak, hogy emiatt visszaesik az állapota.
Viki és Izabel világszerte ismert modellek, és szerencsére a karantén ideje alatt sem feledkeznek meg arról, hogy méltán körberajongott testüket mutogassák.
Az Újpesti Dózsa kilencszeres magyar bajnok, örökmozgó focistája, Zámbó Sándor nehezen viseli a bezártságot, és fáj neki, hogy nem zrikálja már Titi bá’.
Ilkay Gündogan szerint a német labdarúgó-válogatott számára előnyt jelenthet, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a nyári Európa-bajnokságot.
Angela McLean, az Egyesült Királyság kormányának tudományos tanácsadója érdekes felvetésnek tartja azt a feltételezést, hogy összefüggésbe hozható a Liverpoolban koronavírussal fertőződöttek magas száma és a város labdarúgócsapatának, a Liverpool FC-nek a spanyol Atlético Madriddal vívott márciusi hazai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője között.
Az sem kizárt, hogy nem lesz kieső, 2 feljutó viszont igen, ebben az esetben a következő NB1-es bajnokságban 14-en fognak játszani. Az MLSZ elnöke már májusban bajnokikat rendezne, feljuthat a Budafok.
Olasz lapértesülések szerint a Serie A hét klubja ellenzi a 2019–2020-as labdarúgó-idény folytatását. Az érintett egyesületek: a Torino, a Sampdoria, a Bologna, a Parma, a SPAL, a Brescia és az Udinese.
Az olasz sajtó szerint Sebastian Vettel visszautasította a Ferrari szerződéshosszabbításra vonatkozó ajánlatát, mivel magasabb fizetést és több évre szóló kontraktust szeretne.
Az FC Barcelona igazgatótanácsa úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági hátrányos enyhítésére hozzájárul a stadion, a Camp Nou névhasználatának eladásához a 2020–2021-es idénytől kezdődően.
Továbbra sincsen megegyezés a Merkantil Bank Ligában szereplő BFC Siófoknál a tulajdonosi kör és a játékosok között a labdarúgók fizetéscsökkentéséről.