Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában - közölte a spanyol rendőrség kedden.
A magyarok egyharmada arra számít, hogy a COVID-19 koronavírus 4-6 hónapon belül véget ér, 5 százalék szerint viszont 12 hónapnál is tovább tart, derült ki a Nielsen 30 európai piacán 2020. március 26. és április 8. között végzett...
Nagyon rövid idő alatt kellett a kórházi ágyakat az esetleges koronavírusos betegek számára felszabadítani - erről Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
Május 11-én tervezi több mint két hónapja tartó lezárását feloldani Franciaország, ekkor az iskolák is újranyitnak, de a korábbinál sokkal kisebb fős osztályok lesznek – írja a francia oktatási miniszterre hivatkozva a Reuters.
Betiltották az alkoholfogyasztást Nagyatád közterületein. A polgármester azért döntött így, mert a helyiek, a járványügyi szabályokat figyelmen kívül hagyva, üzletek és dohányboltok előtt italoztak.
A főorvos szerint még megjósolhatatlan, hogy nálunk milyen lesz a járvány görbéje, de az biztos, hogy a következő hetekben még újabb megbetegedésekkel kell számolni.
A koronavírus-járvány hatására megszaporodtak az egészséget védő termékek és szolgáltatások hirdetései: a régiek mellett olyan új szereplők is megjelentek a piacon, akik a fő profiljukba nem illeszkedő termék vagy szolgáltatás értékesítésébe kezdtek. Fontos azonban, hogy az új üzleti lehetőségeket mindenki tisztességesen használja ki, hiszen az ill
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon tárgyalt Sir Suma Chakrabartival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével kedd délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon tárgyalt Sir Suma Chakrabartival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével kedd délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vajon hogyan küzd meg egymással Donald Trump, demokrata párti kihívója, Joe Biden, és melyiküket segíti a koronavírus? A járvány elfeledtette velünk, hogy Amerikában elnökválasztási kampány van, amit maga a vírus is befolyásol.
Ki gondolta volna, hogy a sportos, majd kétméteres Szebeni Istvánnak egészségügyi gondjai akadtak? A TV2 Tények műsorvezetője rengeteg kivizsgáláson esett át, mert gyakran vették le banális betegségek a lábáról.
A Forma–1-es idény a hírek szerint legkorábban július elején, Ausztriában rajtolhat el, ám a pilóták mégsem unatkoznak. Igaz, mindannyian másként értelmezik a hasznos időtöltés fogalmát.
Mit teszel lefekvés előtt? Nagy eséllyel fogat mosol. Ez fontos, ráadásul elmondhatod, hogy pont ugyanazt csinálod, amit a sikeres emberek. De ők mást is tesznek – jól járhatsz, ha azokban is hasonlítasz rájuk.
„A vidéki lét szépsége, hogy az ember a keze munkájával a másik számára valódi értékeket hozhat létre: ez önbecsülést és életcélt ad annak, aki ezért dolgozik” – vallja Laposa Bence. A badacsonyi Laposa családi borászat menedzserét, a Balatoni Kör elnökét arról kérdeztük, hogyan érinti a balatoni turizmust és vendéglátást a koronavírus-járvány , és
Ha van a jelenlegi veszélyhelyzetnek pozitív hozadéka, akkor az az, hogy rugalmasabbá fog válni a munkaerőpiac - vallja Rónai Dániel. A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, illetve tanácsadással foglalkozó Wyser magyarországi vezetője többek között a koronavírus-járvány munkaerőpiaci hatásairól, a gazdaságot érintő kormányzati intézked
A magyar gazdaság tüdőlövést kapott, de egy éven belül helyre állhat a helyzet - mondta Orbán Viktor hétfőn a Mária Rádióban. Közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium érdemben módosította a korábbi bértámogatási programot. Bővült a kedvezményezzetek köre, és egyszerűbb lett az adminisztráció. Az érdekvédelmi szervezetek elégedettek a gazda
Az Atv számára készített felmérés szerint „a megkérdezettek döntő többsége nem támogatja a kormány kórházi ágyak nagy arányú kiürítésére és betegek hazaküldésére vonatkozó döntését”.
Vitézy László pökhendiségnek érzi, hogy Hajdu Szabolcs nem azt mondja, bocsánat, megváltoztatja új filmje címét, hanem azt, hogy joga van hozzá - Vitézy a Pesti Srácoknak adott interjút a ‘79-es nagydíjas filmjéről, a Békeidőről és a címvitáról.
Optimista forgatókönyv, hogy 2022-re visszatérhet a hitelezés a magyar bankoknál a tavalyi csúcsév szintjére - derült ki a bankvezérek panelbeszélgetésében a Portfolio online Hitelezés konferenciáján. Az eseményen a törlesztési moratóriumról...