Még mindig nem érkezett meg az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) a Paks II-es gödörásáshoz szükséges első engedélykérelem sem – tudta meg a Népszava a hatóságtól.
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai tőzsdék, a hangulatot az újabb körös fiskális mentőcsomaggal kapcsolatos remények fűtötték. Ázsiában részben geopolitikai feszültéségek miatt estek a tőzsdék hétfőn, emellett Európában is rossz hangulatban indult a hét, a befektetők a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményekre figyelnek.
Nagy-Britanniában már a héten elkezdik az oltatást, miközben globálisan még mindig rohamos ütemben terjed a koronavírus. Amerikában továbbra is rekordmagas a fertőzöttség. Ma dönt az operatív törzs a karácsonyi intézkedésekről. Cikkünk folyamatosan frissül.
A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni - közölte az
„Inkább pesszimista volt” ma reggel az uniós nagykövetek tájékoztató ülésén Michel Barnier Brexit-ügyi főtárgyaló annak esélyeiről, hogy vajon összejön-e a régóta tárgyalt kereskedelmi megállapodás, vagy sem. Az ír külügyminiszter is óvatosságra figyelmeztetett és egy vezető uniós illetékes is. Közben az egyik brit bulvárlap már be is dobta, hogy B
3870 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 116 beteg Magyarországon. 3870 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 254 148 főre nőtt a hazánkban
A Blue Origin visz először nőt a Hold felszínére, adta hírül a milliárdos, miután a NASA bejelentette, hogy közeledik a döntés arról, hogy mely magáncégek vehetnek részt a következő Holdat célzó űrprogramjukban.
Egy szülőkből álló csoport, a Felelős Szülők és Emberek Közössége (FÉSZEK) pontosításért fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, illletve a Népegészségügyi Központhoz az egyre több iskolában bevezetett órai maszkviseléssel kapcsolatban. Véleményük szerint az egész napos maszviselet káros a gyerekek egészségére.
A Hajabusza-2 űrszonda több mint egy évet töltött a Ryugu nevű aszteroida vizsgálatával, mielőtt visszatért volna a Földre. Ahogy megközelítette bolygónkat, 220 ezer kilométeres magasságban a kapszula sikeresen levált az űrszondáról. Ezután az űrszonda új irányt vett: útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, 1998KY26 jelű aszteroidához, amelyet a
Néha előfordul, hogy egyes készülékek olyan gyári hibával kerülnek fogalomba, amivel csak több hónap után szembesülnek a felhasználók. Szerencsére az Apple elég korrekt szokott lenni és az ilyen mobilokat ingyenesen javítja. A tavaly bemutatott iPhone 11 széria legolcsóbb modelljénél egy kellemetlen kijelzőhiba jött elő, ami miatt az eszköz képern
Lezárult az iskolák tömeges tesztelése, 9198 helyszínen folyt a tesztelés, intézkedésre az iskolák egyharmadában volt szükség – mondta el Maruzsa Zoltán Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár egy Népszavának adott interjúban.
Egy szülőkből álló csoport, a Felelős Szülők és Emberek Közössége (FÉSZEK) pontosításért fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, illletve a Népegészségügyi Központhoz az egyre több iskolában bevezetett órai maszkviseléssel kapcsolatban. Véleményük szerint az egész napos maszviselet káros a gyerekek egészségére.
Ötéves csúcsra emelkedett novemberben az MNB nemzetközi tartaléka – derül ki a jegybank hétfő reggel megjelent statisztikájából. A növekedés borítékolható volt, hiszen az ÁKK 2,5 milliárd euró értékben adott el devizakötvényeket.
Szokatlan gyengüléssel kezd már hétfő kora reggel a forint az euróval szemben. Lassan a 360-as lélektani szintet közelíti a jegyzés, amiben szerepe lehet a magyar vétófenyegetésnek is. Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar kormány megvétózza majd az uniós költségvetést és helyreállítási alapot a hét második felében az EU-csúcson, egyre kisebb az esély
A legutóbbi, múlt hét pénteki záróárhoz képest 35 százalékkal magasabb, 1999 forintos célárral kezdte meg a Masterplast részvényeinek követését a Kalliwoda Research.
Karácsony Gergely és Rafal Trzaskowski azt kérik, hogy városaik akkor is kapjanak uniós pénzeket, ha Magyarországot és Lengyelországot kizárják a helyreállítási alapból.
A retail piac hihetetlen hullámvasútként működött a pandémia hatására, sőt még valójában nincs is vége ennek a menetnek. Minden üzlet, szupermarket, bevásárlóközpont, retail park máshogyan éli meg ezt az időszakot, van, aki jóval magasabb bevételekkel és megduplázott kiszállítással értékelheti a 2020-as évet, mások pedig az utolsó üzleti évként fog
A Sztárban sztár után sem ért véget Szabó Ádám és Curtis barátsága, olyannyira nem, hogy a napokban közösen írtak egy dalt, amivel nemsokára meglepik a rajongókat.
Nem jár sokáig jegyben Gwen Stefani és vőlégénye, Blake Shelton. A sztárpár készen áll a házasságra, így amennyire az élethelyzet engedi a mihamarabb össze szeretnék kötni az életüket.
A Lufthansa 29 ezer dolgozót bocsát el év végéig, valamint jövőre további 10 ezer főtől válik meg Németországban, elsősorban a koronavírus okozta nehézségek miatt – közölte a Bild am Sonntag nevű német lap.
Megújul a SsangYong (akár) hétszemélyes SUV-ja, a Rexton. A második generációjánál tartó modell 2017-ben lépett piacra, vagyis éppen időszerű a frissítés, amelynek középpontjában a jóval nagyobb hűtőrács áll, de műszaki csemegéket is tartogat.
Az elmúlt években az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) alaposan felforgatta a marketing szakemberek és a cégek életét, illetve azt, ahogy általában a direkt marketingre gondolunk. Elektronikus direkt marketing (eDM) tevékenységet változatlanul széles körben folytathatunk, azonban fontosabb, mint valaha, hogy ezt a hatályos adatvédelmi j
Minden családnak megvan a saját karácsonyi menüsora, amiben biztos, hogy helyet kap pár tradicionális magyar ünnepi étel is. Ezekhez a fogásokhoz pedig nemes italok dukálnak: kísérjük őket jó minőségű magyar borokkal. Segítünk a választásban!
Egy skóciai startup csalánalapú italokat kezdett gyártani, mivel a vállalat vezetője szerint a csalán tápanyagokban és vitaminokban gazdag növény, és korábban Skóciában a népi gyógyászatban is széles körben hasznosították.