A csontritkulás olyan betegség, mely gyengíti a csontokat, növeli a hirtelen, váratlan törések kockázatát. A betegség szó szerinti jelentése porózus csont, mely arra utal, hogy csökken a csont sűrűsége és ereje. A betegség gyakran tünet- és fájdalommentesen fejlődik ki.
Jelentősen megnőtt az online kereskedelem forgalma a járványidőszakban. Az előrejelzések akár 30 százalékos növekedéssel számolnak idén, ez kétszerese a tavaly tapasztalt bővülésnek. Szakértők szerint a járvány hatására az e-kereskedelem két-három évet is előrelépett.
Az Exact Metrology 3D-s metrológiai szolgáltató (egyben hardvereket is értékesítő) cég HD-móddal látta el futurisztikus vasalóra emlékeztető kézi 3D lézerszkennereit, az Artec Leot és az Artec Evát. Az Industrial Machinery Digest oldalán megjelent hír szerint az eszközök mostantól MI-t is használnak az extrém éles, tiszta és részletgazdag képalkotá
Tapasztalt pénzügyi szakembert nevezett ki újonnan létrehozott, negyedik befektetési igazgatóságának élére a Széchenyi Alapok, amely egy év alatt megötszörözte befektetési aktivitását. Molontay Tamás pályáját a Volksbankban kezdte, majd felsővezetőként, illetve vezérigazgatóként dolgozott az ING Bankban, a Crédit Agricole-nál és a Citibankban, fog
A kelet-kínai Szucsou város a kínai jegybankkal együttműködésben húszmillió jüan (906 millió forint) összértékű nyereményként az ország új digitális valutáját sorsolja ki a lakossága körében a digitális jüan újabb pilot programja keretében – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna. A december 12-ére eső, “dupla 12” nevű, leárazásokkal járó k
Egy kutatócsoport számításai szerint már a következő évben felszínre kerülhetnek annak az amerikai katonai repülőgépnek a roncsai, mely 1946-ban zuhant le a svájci Gaugli-gleccseren.
Mediterrán ciklon érkezik sok csapadék, erős, viharos széllel, a hegyekben havaseső, hó is hullhat! Már többfelé esik az eső az országban, és helyenként élénk, erős szél is kíséri a csapadékot, azonban jellemzően enyhe a reggel, 0, és +8 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek, a keleti határnál van hidegebb, míg a Dunántúlon a legenyhébb az
Kelemen Hunor szerint biztosítva lesz a magyar képviselet a román parlamentben a következő négy évben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az urnazárás után közzétett exit poll felmérések eredményei alapján értékelte a vasárnap tartott romániai parlamenti választásokat.
A kulturális intézmények idén elmaradt tárlataik jövő évi megvalósításán is dolgoznak, addig pedig az online térben várják az érdeklődőket programokkal.
George Russellt méltatta a vasárnapi Szahíri Nagydíj után a Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff. A szakember átérzi a brit pilóta csalódottságát, ám biztos benne, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a győzelemért harcolhatott a fiatal tehetség.
Összeomolhat a szerbiai egészségügyi rendszer, ha a téli ünnepekre több tízezer vendégmunkás tér haza Nyugat-Európából, és behurcolja a koronavírust az országba, ahol már így is hétezer körüli a napi új fertőzöttek száma - közölte Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakembere.
Egészen új megközelítésben vizsgálja a közepes jövedelem csapdáját egy új tanulmány. Eddig ugyanis arról volt szó, hogy országok kerülhetnek bele ebbe a rendkívül kellemetlen állapotba, most viszont az egyes európai régiókat vizsgálta az Európai Bizottság. A jó hír az, hogy számos feltörekvő térség (szegényebb uniós régiók) szép növekedést produkál
„Az előítéletek bemásznak a cigány gyerekek fejébe és átírják az ott lévő gondolatokat, álmokat. Ezek a gyerekek aztán a gyenge szakiskolát fogják választani, ahonnan a második évre a 70 százalékuk lemorzsolódik, és így a többségi társadalom kitermeli a szociális juttatásokon, közmunkán tengődő, valós, versenyképes készségekkel nem rendelkező ember
Az erfurti tésztagyár a megnőtt kereslet miatt napi 24 órában termel. Új készáruraktárt is nyitott, amihez a Jungheinrich automatizálási megoldását választotta.
Idén ünnepli 10. születésnapját a Magyar tej márka, ez alkalomból indított átfogó kampányt a gyártó Alföldi Tej Kft. Tíz évvel ezelőtt hozta létre Magyarország jelenleg második legnagyobb tejtermékgyártója, az Alföldi Tej Kft. a „Magyar tej” márkát. A márka azzal a koncepcióval született, hogy a fogyasztók a jelentős számú import tejtermék között
Tovább szigorítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Bajorországban - jelentették be vasárnap Münchenben a német tartomány kormányának rendkívüli ülése után.
Nem kell messzire mennünk, ha közép-kelet- és dél-kelet-európai régió legmeghatározóbb villamosenergia-piacát keressük, hiszen ez éppen Magyarországon található. Az ország földrajzi elhelyezkedése és infrastruktúrája alapján ezen a téren kiemelkedők az adottságaink. Magyarország nemzetközi árampiaci szerepét az MVM Partner Zrt. szakértőivel jártuk
Izgalmas hét elé nézünk, hiszen a hét végi uniós csúcson talán eldőlhet végre a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap sorsa. Emellett jön az EKB idei utolsó kamatdöntése, ahol szinte biztosan további lazító lépéseket, illetve finomhangolást jelentenek majd be, hiszen azt már október végén előrevetítették. Itthon megjelenik a mezőgazdaság id
Áremelkedést, termékkínálat-csökkenést, és akár bércsökkenést is okozhat a külföldi multik Magyarországról való kiszorítása. Ezt monda Híradónknak a DK gazdasági szakértője, miután Lázár János egy konferencián arról beszélt, a kormány kiszorítaná a külföldi kiskereskedelmi láncoknak. Válaszában a szaktárca árnyalta a képet, azt írták: az a cél, hog
Egy friss nemzetközi felmérés szerint 10-ből 6 cég tudatosan felgyorsította idén a digitális transzformációt, miközben a döntéshozók 66%-a nyilatkozott úgy, hogy számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítaniuk, melyeket korábban nem tudtak. Sok esetben azonban az igyekezet csupán a távmunka feltételeinek megteremtéséig vagy éppen az alapvető kibe
Becslések szerint az éves magyar játékpiaci forgalom meghaladhatja az ötvenmilliárd forintot, aminek fele, 25-27 milliárd forint a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik. A játékpiac legerősebb időszaka minden évben a karácsonyhoz köthető, így az év végi ünnepi szezonban a legmagasabbak a kosárértékek. Idén átlagosan 11 ezer forintos onli