Még mindig magas, és továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma - emelte ki az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt bajba jutott munkavállalók, valamint kis- és közepes vállalkozások megsegítését követelte a kormánytól pénteken az MSZP országgyűlési képviselője, aki azt is javasolta, a kabinet maga számára is vezessen be adóemelési stopot.
Egy ország gyászolja a koronavírusban elhunyt Balázs Fecót. Most kiderült, az énekes egyáltalán nem érezte, hogy ekkora a baj, hiszen mindenkinek azt mondta, hogy hamarosan hazatér...
De nem lesz könnyű belépni rajta. A sportági szövetség elnöke, Gyulai Miklós az InfoRádióban elmondta, elvileg bármely válogatott sportoló dönthet úgy, hogy az egymástól alig másfél hétre lévő márciusi fedett pályás Eb-re és vb-re is kiutazik.
Ismét izgalmas részlet derült ki Az utolsó Jedik munkálataival kapcsolatban. Rian Johnson filmje heves vitát váltott ki annak idején a rajongók és a kritikusok körében, úgy tűnik azonban, hogy még most is számos megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. A nyolcadik epizód számos izgalmas cameot tartogatott, sokakban felmerült viszont, hogy Yoda m
Az Apple engedett a nyomásnak, november közepén bejelentették, hogy bizonyos esetekben 15 százalékra csökkentik az App Store jutalékának mértékét, 2021 januárjától. Ez azonban nem minden fejlesztőt érint, csak azokat, akik 1 millió dollárnál kevesebb árbevétellel rendelkeznek évente, de még így is a fejlesztők kb. 98 százaléka jogosult a 15 százalé
Kedvező jelek érkeznek Lengyelországból az Európai Unió költségvetése és a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló alap ügyében - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője pénteken a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak.
Nehéz időszakot él meg Aurelio, akit akár négy év börtönre is ítélhet a bíróság. A valóságshow- hős őszintén, köntörfalazás nélkül nyílt meg Csehy Andrásnak.
Három amerikai exelnök élő adásban vagy legalábbis a kamerák előtt oltatná be magát a Covid-vakcinával. A cél a közvélemény megnyugtatása és az oltóanyag-ellenes nézetek elleni fellépés.
A Real Madrid három nagyon nehéz mérkőzés előtt áll – miközben Zinédine Zidane-t folyamatosan kritizálja a sajtó, sőt az elnökség tagjainak egy része is. Az október vége óta mindössze egy meccsen győztes gárda november 3. óta csak az Internazionale ellen tudott nyerni. Következő ellenfelei a Sevilla, a Mönchengladbach és az Atlético Madrid lesznek.
De a túlnyomó többség a képmutatást tartja a legsúlyosabbnak az ügyben, vagyis azt hogy “az alkotmány egyik szerzőjeként az alkotmányba foglalt értékrendtől eltérően cselekedett”.
Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások - közölte a Rentingo.com pénteken az MTI-vel.
Évente 2 ezer milliárd dollárnyi piszkos pénzt mosnak tisztára a világon, a tranzakciók nyomon követése pedig az egyre több országban elérhető azonnali fizetési rendszerekbnen még nehezebb feladat - vélik a Mastercard szakértői. A kártyatársaság a brit azonnali fizetési rendszerben tesztelt pénzmosásmegelőző rendszerével képes a gyanús tranzakcióka
Durva hangvételű fenyegető üzenetet kaptak pénteken kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek, sajtóorgánumok és magánszemélyek - adták hírül helyi magyar nyelvű hírportálok.
Hiába tért vissza a járvány ősszel a második hullámmal, úgy tűnik töretlen a magyarok házasodási kedve: idén szeptemberben 2,9 százalékkal, októberben pedig 16,6 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent, mint egy évvel korábban
Napjainkban már pofon egyszerű diétásan vagy szimplán egészséges alapanyagokból dolgozni, sőt akár készen is rengeteg jó minőségű és finom cukormentes kekszek kaphatunk, amelyek önmagukban is pótolhatják az ínycsiklandó édességeket.
A hullámok és a melegedő víz által állandó támadás alatt álló A-68a nevű jéghegyről számos apró tömb szakad le. Az gigantikus jéghegy még 2017-ben vált le a Déli-sarkvidékről, és az Atlanti-óceán déli részén lévő Déli-Georgia-sziget felé tart. Ha a sekélyebb vizekben megreked, hatalmas problémát okozhat a Brit Tengerentúli Területek élővilágának.
Ez a karácsony más lesz. A koronavírus egész évre rányomta a sötét bélyegét, ez pedig ősszel még borúsabbá tette a napokat, heteket. A szeretet ünnepe épp ezért legyen vidám, csempéssz az ünnepi öltözékeddel egy kis humort és mosolyt a vacsora asztalhoz!
A jelenlegi járványügyi helyzet nem a tavaszi időszakban kialakult és lappangva terjedő fertőzési láncok folytatása, hanem a nyár közepén történt újbóli behurcolások eredménye.
Európai bizottsági jogászok már látják a módját, miként lehet megkerülni a lengyel és a magyar vétót a 750 milliárdos helyreállítási alap 25 tagállam részvételével történő felállításában – erősítette meg Johannes Hahn költségvetési biztos.
Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer oltóanyag - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Lukácsházán.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy dollárt, vagyis 294 forintot fizet egy coloradói cégnek, hogy az egy kis adag kőzetmintát gyűjtsön be neki a Hold felszínéről - írja a BBC hírportálja.
Összehasonlítottak tavaszi és őszi mintákat, számos érdekes dolog kiderült. Az eredményekből kirajzolódik a vírus terjedési lánca és előrevetíthetik a tudósok a vakcinák hatékonyságát is.
Újabb megrázó interjút adott múlt vasárnapi súlyos balesetéről Romain Grosjean – a Haas francia versenyzője részletesen elmesélte, hogyan telt az a 28 másodperc, amit a lángoló versenyautóban töltött.
A jelek szerint Gal Gadot lehet a következő évek, sőt, talán évtized ügyeletes női akcióhőse. Egyrészt már megalapozta e hírnevét a Halálos iramban franchise-zal és mostanában Wonder Womanként a DCEU filmekben. De a legújabb hírek szerint ő lesz a főszereplője a Heart of Stone-nak, egy új kémfilmnek. És, hogy miért lehet ezzel ő a következő évtized
Pár másodpercen belül három labdarúgó is fellökte a Szered-DAC meccsen a vendégek magyarországi válogatott játékosát – az egyetlen kiállított futballista nem is tagadja, hogy "a magyaroknak" szólt a durváskodás.