A növekedés.hu elindította podcast csatornáját, amelyben Pintér Évával az MKT Pénzügyi Kultúra és Fintech szakosztály alapítójával és elnökével, a Corvinus FinTech Center stratégiai vezetőjével, egyetemi docenssel beszélgettünk.
A 4000 milliárdos likvid tartalékot felhalmazó kormány továbbra is növekedéspárti marad, erre utal, hogy az elmúlt hónapban 1200 milliárd forintot már elköltött. A jövő évi növekedés teljes gőzerővel csak az első negyedév után következhet be az átoltottság függvényében, fontos lesz majd az állami beruházások hatékonyságának és a versenyképesség elő
Egy igencsak ütős akciófilmmel indítja a következő évet a Saban Films, amelyhez friss poszter, képek és persze előzetes is érkezett. A Redemption Day története szerint Brad Paxton tengerészgyalogos alighogy hazatért a szolgálatból ismét fel kell vennie a harcot a terroristákkal, miután Marokkóban dolgozó feleségét túszul ejtették. A küldetés halálo
Őstörténeti korszakváltást jelentő, 350 ezer éves koptatókövet találtak Izraelben – jelentette a Háárec című újság honlapja. Az emberi evolúció fordulópontját jelzi a Haifa mellett, a Karmel-hegy Tabun nevű barlangjában talált lapos koptatókő, amelynek tanulmányozásából kiderült, hogy az eddig gondoltnál már sokkal hamarabb kifinomult szerszámokat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében döntéseket hozott a törlesztési moratórium időkorlátjához kötődő értékvesztés-képzés gyakorlati banki alkalmazásáról, a tőkefenntartási p
Idén a munkatársakat is bevonta az adománygyűjtésbe a Vodafone: a vállalat dolgozói az idén elmaradt karácsonyi rendezvényre elkülönített összeg egy részét, a cég küldetését szem előtt tartva jótékony célra ajánlhatták fel, és három non-profit szervezetet támogathattak az összegből. A dolgozók a Digitális Iskola Programot, az Eötvös Zenei Alapítván
A skandináv lakberendezési trendeknél mindig a kényelem áll a középpontban. Van azonban egy nagy kivétel. Ez a mys. Ismerd meg közelebbről ezt az új otthonérzést!
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, és nyugat felől egyre többfelé elered az eső. Éjszaka a csapadékzóna kelet felé helyeződik. Általában esőre számíthatunk, de az Északi-középhegység csúcsain havas eső, hó is hullhat.
A koronavírus lejjebb szorította a belvárosi bérleti díjakat, így ma már nem ritka, hogy a belső kerületekben jobb áron bukkanhatunk albérletre, mint a főváros olcsóbbnak gondolt külső részein – derül ki az alberletkalkulator.hu adataiból. A legdrágább piaci alapú bérlakások a budai várban vannak, de az első kerület Attila út környéki részén már át
A kelet-európai sci-fi irodalomról talán nem kell sok szót ejtenünk: akit kicsit is érdekel ez a műfaj, az valószínűleg olvasgatta Stanisław Lem, a Sztrugackij fivérek vagy éppen a magyar szerzők (Zsoldos Péter stb.) munkáit. A filmművészet területére azonban mintha kevéssé tört volna be igazán elementáris erővel a sci-fi a Föld eme keserves szegle
A Pfizer és a BioNTech közös vakcinájának egyik feltalálója, Karikó Katalin, - aki egyben a BioNTech egyik alapítója és alelnöke is - beoltatta magát. Mint mondta, senkit ne tévesszen meg, hogy első ránézésre gyorsan fejlesztették ki a vakcinát, azon valójában már 2005-től dolgoztak.
Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, kutatóprofesszor kapta idén Az év ismeretterjesztő tudósa díjat. Dürr Jánosnak, a Tudományos Újságírók Klubja elnökének indokolása szerint ebben az évben azért esett a választás Kiss Lászlóra, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójára, mert a neves kutató nemcsak tudományterületének
Óriási könnyítést jelent a veszélyhelyzet alatt fennálló keresőképtelenség igazolásában, hogy a szükséges dokumentumok e-mailben is továbbíthatók - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Facebook-oldalán.
Az idén összesen 3580 darab új, hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott program keretében – közölte a Magyar Lízingszövetség. Ezzel a lízingcégek által finanszírozott összeg átlépte a 10 milliárd forintos határt. A program tavaly júliusi indulása óta 5398 autó került az érintettekhez, az egy-egy autóra jutó á
Nem vonultak karanténba: több mint kétszáz brit turista hagyott el engedély nélkül egy svájci síparadicsomot, ahol megjelent a koronavírus új mutációja. Svájcot egyébként sokan bírálják amiatt, hogy a járvány ellenére is nyitva tartanak a téli üdülőhelyek. Közben az Európai Unióban folytatódik a tömeges oltás, Izraelben pedig a harmadik országos zá
Új korszakba lépett a magyar hadiipar. Az elmúlt egy-két évben minden magyar fegyverbeszerzés mögött ott állt az ipari háttér megteremtésének szándéka. Olyan lehetőségekhez juthat a magyar hadiipar, amelyről az elmúlt években csak álmodni lehetett.
A piacvezető alkohol-márka is bekapcsolódott a vendéglátóhelyek megmentésére indított országos akcióba. Egyedi kezdeményezéssel próbálnak segíteni, támogatást nyújtani a bezárások miatt nehézséggel küszködő, biztos anyagi jövedelem nélkül maradt iparági dolgozókon. „A Jägermeister világa szorosan kapcsolódik az éjszakai élethez. Amikor kiderült, ho
Annak ellenére, hogy a feldolgozások között talán a legtöbb változtatást eszközölte, mégis valószínűleg az egyik legregényhűbb mind közül. Rengeteg karaktert nagyon jól kezelt, a többi feldolgozásban egyáltalán nem szereplő, és a regényben is csekélyebb szerephez jutó karaktereket is. Eugénie Danglars, Franz Depinay és Fernand Mondego azok, akiket
A biztonsági kockázatok a magánéletünk egyre intimebb területein is jelen lesznek – derült ki az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat 2021-es kiberbiztonsági trendekről szóló jelentéséből. Az ESET szakértői szerint a dolgok internetje (IoT, Internet of Things), azaz internetre csatlakozó okoseszközök általában hatalmas
Nemcsak napjainkban, hanem már több tíz évvel ezelőtt is sokat hallhattunk a vertikális kialakítású ipari és logisztikai épületek (tárolók, szállítószalagok vagy akár üzemek) kialakításáról, a helytakarékosságról, amit nyújtanak és a hatékony logisztikai rendszerekről, amelyekkel szervezhetővé válik a bennük folyó munka. De vajon tényleg ennyivel j
Az időről-időre fellángoló politikai viták ellenére változatlan lendülettel folynak a városligeti beruházások. Az emelkedő költségek és a változó átadási határidők szinte megoldhatatlan feladat elé állítják azt, aki át szeretné tekinteni a gigaberuházás pillanatnyi helyzetét. A már átadott létesítmények - Komáromi csillagerőd, egykori Olof Palme Há
A gyártó Stadler Rail Valencia S.A.U. tájékoztatása szerint 2021. január közepén megérkezik az ország első vasút-villamosa, a jövő ősztől Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő dízel-villamos hibrid tram-train. A 37 méter hosszú, 70 tonnás járművet kamionokkal szállítják Valenciából.
Kismacska- sírcsokor, kipufogó, szamurájkard - többek között ezek a 2020-as év legérdekesebb talált tárgyai, amelyeket az utasok a vonatokon, buszokon, és az autómegosztó szolgáltatók járműveiben hagytak. Jókora mennyiségű készpénz
Az nem fordulhat elő egyetlen nagyvárosban sem, hogy az iparűzési adó megfelezésének következményeként ne legyen pénz az alapvető szolgáltatásokra – mondta az InfoRádiónak Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Ha nem pótolják a kiesett bevételeket, akkor ezek a nagyvárosok a csőd szélére fognak kerülni –
Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, hétfőtől lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát idézve hétfőn az MTI-vel.
Megnőtt a kiadásra váró üzleti ingatlanok száma a második fél évben Budapesten, a tavaszi pandémiás időszak következtében ugyanis nagyon sok vállalkozás kényszerült végleges bezárásra, a második hullám pedig további üzletbezárásokat okoz - tájékoztatta a Világgazdaságot Bogdán Szandra, a Kibérelem.hu nonprofit adatbázisának projektmenedzsere.
Kedd reggel Muhammad Ali gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy minden lehetséges az életben, csak igazán akarnunk kell. A lehetetlen csak egy vélemény Hamu és GyémántA nap idézete Muhammad Alitól Ali www.youtube.com ALI Trailer2001-ben mutatták be az Muhammad Ali életét feldolgozó drámát, az Alit, melynek rendező
2021 során egyszámjegyű mérséklődés várható a lakásárakban országos szinten – mondta a Növekedésnek Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az otthonról történő munkavégzés és a még mindig drágább nagyvárosi árak hatására tovább szűkülhet az árolló a nagyvárosok és az ország többi területe között.
Luca napjához (december 13.) számos népszokás és babona kapcsolódik. Ilyen népi megfigyelésen alapuló jóslás a Luca-naptár és a Luca búza is. Mi is követtük ezeket a népi hagyományokat, és figyeltük az időjárás változását december 13. napjától karácsony napjáig, sőt még Luca búzát is vetettünk cserépbe. Vajon valóban ilyen lesz a 2021-es év időjárá
A vasárnapi Összefoglalóban láthattuk, hogy a szombat esti buliban Virág féltékeny lett Danira Gina miatt, de a történetnek itt közel sem volt vége. Amanda üzenetet küldött Ginának, ami átrendezheti a jelenlegi kapcsolatokat: izgalmas lesz, hogy ezek után hogy viszonyul a többiekhez Gina. Dani nagyon megharagudott Virágra és Mohra, és igencsak hűvö
Mesterséges intelligencia az orvoslásban, tudomány segítségével a bűnözők nyomában, virtuális tárlatvezetés az anatómián, interaktív hallgatói bejelentkezések, kérdezz-felelek – többek között ilyen izgalmas programokkal várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő diákokat, szüleiket és tanáraikat a Semmelweis Egyetem a január 15–16-i onl
A 2020-as évnek egy nagy politikai eseménye volt, ez pedig nem más, mint a koronavírus - mondta Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese a Spirit FM Pártállás című évértékelő műsorában. Arató többek között azt is részletezte, hogy a 2008-as gazdasági válság és annak kezelése miben tért el a 2020-as koronavírus-válságtól.
Ha a járvány elleni védekezést nem is feltétlenül segítik ezek a lépések, arra alkalmasak, hogy 2022-re az ellenzék ne tudjon helyi eredményeket felmutatni.
Németországban mintha nem is lenne járvány, úgy drágulnak tovább a lakások és a lakásbérleti díjak. De nem egyenletesen, a belvárosokban akár némi csökkenés is elképzelhető, miközben az elővárosok, kertvárosok, jó közlekedésű kisvárosok piaca virágzik. A kereslet egy része befektetési célú, és mivel a kamatok még sokáig gödörben maradhatnak, jó ide
Az év üzenete az OTP elemzése szerint, hogy bármikor történhet olyan esemény, ami teljesen átrajzolja a gazdasági, piaci elképzeléseket, a diverzifikáció és a kockázatkezelés tehát akkor is kulcsfontosságú, amikor kiegyensúlyozottnak tűnnek a piaci viszonyok.