A miniszter szerint Magyarország különböző fertőző betegségek elleni, nemzetközi viszonylatban is kimagasló átoltottsága legnagyobb részben orosz oltóanyagoknak köszönhető.
Arról korábban már érkeztek hírek, hogy egy apát és egy gyereket mentettek ki a romok alól, illetve, hogy a gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni.
A klinikai kutatás szabályai szerint a hétfőn Magyarországra érkezett orosz vakcinát először 3000 önként jelentkezőnek fogják beadni, s ha ezen teszt során náluk nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, a magyar hatóságok akkor engedélyezhetik a Szputnyik V általános használatát – értesült az ATV Híradója.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a DIGI-vel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megfelelően tájékoztatja-e a fogyasztókat „DIGIN
A járvány évében 2019-hez képest elképesztően jól fogytak az otthoni szórakozást szolgáló eszközök az Extreme Digitalnál. A tévék mellett a wifi routerek, tabletek, fejhallgatók, valamint a gamer termékek és a laptopok eladásai ugrottak meg éves szinten a legnagyobb mértékben 2020-ban.
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, erről számolt be közleményében az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér a nemzetközi előírásoknak megfelelően kezeli a koronavírus-járványt, hozzájárulva a légi közlekedés mielőbbi helyreállításához - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Romániában a koronavírus-fertőzések terjedési ütemének további lassulását igazolták a kedden közzétett adatok, de nagyok a regionális különbségek: leginkább a Székelyföldön sikerült megfékezni a járványt, a legnagyobb fertőzési rátát pedig a főváros térségéből jelentették.
Nagy területen fokozódott viharossá a szél éjszaka, a mai nap azonban már nyugalmasabb időt ígér. Keleten és északnyugaton marad legtovább erős, viharos a szél, itt a délelőtt folyamán még számítani kell viharos lökésekre.
A Brexit folyamatra jellemzően, szinte az utolsó pillanatban, karácsony első napján - csak sikerült megállapodniuk a feleknek. Van „deal” Brexit ügyben, az Egyesült Királyság rendezett formában hagyja el az Európai Uniót és ezáltal a Vámuniót. Ez mindenképpen okot ad az örömre, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a megállapodás alapján i
Németországban mintha nem is lenne járvány, úgy drágulnak tovább a lakások és a lakásbérleti díjak. De nem egyenletesen, a belvárosokban akár némi csökkenés is elképzelhető, miközben az elővárosok, kertvárosok, jó közlekedésű kisvárosok piaca virágzik. A kereslet egy része befektetési célú, és mivel a kamatok még sokáig gödörben maradhatnak, jó ide
A menedzser életmódot folytató nők és férfiak életében jelenlévő stressz számos probléma forrása lehet. A bajt nem csak a feltűnő mellkasi fájdalom és az erős szívdobogás jelezheti, de apróbb tünetek is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa azokra a jelekre hívja fel a figyelmet, amelyeket a menedzserkardiológia hivatott kivizsgálni.
Alapvetően a dollár mélyrepüléséről szólt a 2020-as év a devizapiacon, elvétve lehetett olyan fizetőeszközt találni, mely veszített a dollárral szemben. Ezek főleg kifejezetten kockázatosnak számító feltörekvő piaci eszközök voltak. Első ránézésre a forintnak nem volt oka a panaszra, azonban a közvetlen riválisokkal összehasonlítva elég egyértelmű
A macskarácsony könnyen torkollhat katasztrófába, hála a szőrös imposztoroknak, akik minden erejükkel azon vannak, hogy átvegyék az uralmat az ünnep felett. Igaz történetek következnek.
A trombózis igen nagy trauma annak, aki versenysportolóként kénytelen volt szembenézni vele. Nemcsak a fájdalom és a gyógyszerek miatt, hanem azért is, mert az addigi életmódjában komoly változások állnak be.