A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2021-ben továbbra is ellenőrizni fogja a rádióberendezéseknél és a villamos berendezéseknél (mint például mosógépek, mikrohullámú sütők), hogy a gyártók és a forgalmazók betartják-e az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó előírásokat. A piacon ugyanis csak olyan elektromos berendezések lehetnek f
Közel 21 százalékkal többet költöttek belföldön a K&H bankkártyásai az idei év első kilenc napjában, mint egy évvel korábban – áll a bank összefoglalójában, amelyből kiderül az is, hogy például a bankkártyás élelmiszer-vásárlások összege 40 százalékkal emelkedett, de a rezsifizetésnél is egyre kedveltebb a bankkártya. A készpénzmentes forgalom a kö
Simone Schmiedtbauer és Christian Sagartz Ep-képviselők kijelentései aggodalomra adnak okot az osztrák Uhudler borral kapcsolatban. Álláspontjuk szerint az Uhudlerre vonatkozó eddigi osztrák mentességet már nem lehetne figyelembe venni.
Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal nagymértékben csökkenthető.
Az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna) bejelentették, hogy közös vállalkozást hoznak létre, amely elektromotorokat, invertereket, fedélzeti akkumulátorokat és — néhány autógyártó számára — ehhez kapcsolódó elektromosjármű-rendszereket gyárt majd, támogatva az elektromos járművek felé történő globális elmozdulást. Az új cég, am
Szarvasmarhából 1,5 milliárdot, csirkéből 22,8 milliárdot tartanak az emberek szerte a világon. Kacsa és juh 1,2-1,2 milliárd, kecske 1 milliárd, sertés pedig 967 millió van a Földön a lifeofdata Instagram oldalán megjelent infografika adatai szerint.
December 31-én véget ér az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének átmeneti időszaka. Ez január 1-től az adatvédelem területére is jelentős hatással lesz, más szabályok vonatkoznak majd a személyes adatok továbbítására, mint a Brexit előtt – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Az Európai Adatvédelmi Tes
A vintage órák mindent leigázó divatja és az áraik emelkedése azzal a pozitív mellékhatással rendelkezik, hogy megéri feltúrni a raktárakat, kinyitni a régi dobozokat, kutatni a régi beszállítóknál, hátha előkerül…
Még mindig nincs megállapodás a 2021-es minimálbér összegéről. A szakszervezetek hétfőn délelőtt ülnek tárgyalóasztalhoz a munkáltatói oldal képviselőivel. November óta mindkét fél engedett valamit, így a munkavállalók a korábbi, 10 százalékos emelés helyett 6 és fél százalékos javaslattal fognak élni, amíg a munkaadók legfeljebb 3 százalékot tarta
Vámmentesség, de nehezebb munkavállalás - a többi között ezt jelenti a most megkötött Brexit-megállapodás a magyarok számára. A kint munkát vállalóknak a jövőben egy olyan pontrendszernek kell megfelelniük, amiben előnyt jelent a magasabb szakképzettség és a nyelvtudás. A jövőben nehezebb lesz bekerülni a brit egyetemekre is.
Merci és Moh kapcsolata egy újabb fejezetéhez érkezett: Merci egyre szerelmesebb, és egyre jobban akarja, hogy Moh ezt viszonozza. Ezek után az egész Villán úrrá lett az izgatottság, hiszen megérkeztek a lila kendők. Aztán persze ahogy a Párbajok után lenni szokott, most is volt buli, de a vad táncmozdulatok újra féltékenységet szültek… A @valovi
Harmadszor is a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét, így a társaság decembertől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton bizonyult legjobbnak a Főtaxi ajánlata – közölte a cég. A taxitársaság j
Júliustól szeptemberig jelentős növekedés volt az európai közúti áruszállításban. A Timocom fuvarpiaci barométerében szereplő 2020 harmadik negyedévi fuvarajánlatok kiegyenlítették a koronavírus miatt rendkívül gyengén teljesítő idei második negyedévet. Sőt, a számok meg is haladták a 2019-es év azonos hónapjainak adatait. A barométerben szereplő 4
Az év vége sokaknak a nagy ünnepi hajrá, és a viszontagságos év kipihenéséről szól. De (!) a teljes elernyedés helyett ez az időszak éppen kapóra jön arra, hogy az ember rendezze pénzügyeit. Forduljon olyan irányba, amivel az áhított
Egyszerre, összehangoltan kezdődött meg a lakosság beoltása az Európai Unió 27 tagállamában. A Pfizer és a Biontech vakcináját folyamatosan szállítják a tagországokba. Lesznek más oltóanyagok is, mindegyik egyidejűleg és azonos feltételek mellett áll majd az országok rendelkezésére.
A tüdőbetegek otthonukban levegőszűrő alkalmazásával tudnak javítani kissé a helyzeten, de mindannyiunknak vigyáznia kell, mert a szálló por vírushelyzettől függetlenül is veszélyezteti egészségünket.
Az emberek örökké otthonról fognak dolgozni, az utazások megszűnnek, az olaj iránti kereslet eltűnik és a globális irodapiac is összeomlik. A sor szabadon folytatható, de az biztos, hogy a Covid kezdete óta rendszeresen jelennek meg ilyen és ehhez hasonló előrejelzések a járvány utáni időszakra vonatkozóan. Természetesen nem állítjuk, hogy a járván
Csordás Anett, az otthonápolási kampány korábbi főszervezője országgyűlési képviselő lenne. Ugyanaz a civil szervezet indítja az előválasztáson, amelyik Pikó Andrásból polgármestert csinált.
A 2021-es CES kiállításon számos díjjal ismeri el az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) az LG Electronics (LG) úttörő újításait a technológia és a dizájn terén. A kiállítás legjobb innovációinak járó, legrangosabb Best of Innovation díjat az LG OLED TV technológiája és az LG InstaView Door-in-Door hűt
Két éve a marihuána részvények óriási üzletnek tűntek, ám a gyors árfolyamemelkedést óriási zuhanás követte. A befektetők most a demokratákban bíznak, és azt remélik, hogy az Egyesült Államokban országszerte általánosan legális lehet a kannabisz, ami újra lendületbe hozná az érintett vállalatokat.
A koronavírus-járvány miatt számos hobbinknak, kedvenc szórakozásunknak sem hódolhatunk. Nem járhatunk például úszni, terembe kosarazni, vagy squasholni, most télen pedig síelni, de moziba vagy színházba sem. A hazai bankok, hitelintézetek vezetőinél érdeklődtünk, ők hogyan vészelik át e nehéz napokat, van-e olyan tevékenységük, amelyeket nem űzhet
Jövőre 2010-hez képest több mint két és félszeresére, 960 milliárd forintról 2600 milliárd forintra nő a családok támogatására szánt költségvetési források összege - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
December elsejével a GIRO Zrt. elindította „GIROFix” nevű szolgáltatását, ezzel megnyílt a lehetőség az olyan nem banki szereplők előtt az azonnali rendszerhez való csatlakozásra, akik nem szeretnének klíringtagokká válni, de tömegesen küldenének nem időkritikus fizetési kérelmeket az azonnali rendszerbe, egy új eszközt adva az ügyfeleiknek a száml
Egy 2021 januárjában hatályba lépő rendeletmódosítás szerint a jövőben olyan orvos is elláthat háziorvosi tevékenységet, akinek még nincs meg ehhez a szakképesítése, de van más szakvizsgája - olvasható a Világgazdaság hétfői számában.
„Minden, ami friss” – hangzik a 2009-ben, dr. Csányi Sándor által alapított Bonafarm Zrt. jelmondata. A cél elérését a cégcsoport tagjai összesen 8 ezer dolgozóval biztosítják.
A KELER Központi Értéktár Zrt. (KELER), Magyarország központi értéktára 2020. december 16-án megszerezte az európai uniós rendelet, az ún. Central Securities Deporitories Regulation (továbbiakban: CSDR) szerinti engedélyt, és immáron egységes, európai szabályozás alapján működő központi értéktárként biztosíthatja ügyfeleinek a hatékony és biztonság
Zámbó Jimmy életének utolsó két évében egy mosonmagyaróvári cukrászházaspár volt a Király bizalmasa. Szoros, bensőséges viszonyt ápoltak. 20 évvel Jimmy halála után Lautner Marika a Blikknek vallott az énekessel folytatott egyik utolsó beszélgetéséről.
Hatvan négyzetméteres pincéből indultak, ma már egy modern, 2000 négyzetméteres üzemben készítik a meleg- és hidegkonyhai finomságokat a Party-co Kft.-nél. A családi vállalkozásban már több generáció dolgozik együtt, a válságra pedig webes értékesítéssel és új üzletek nyitásával válaszolnának.
Egyre több fájl nélküli kártevővel kell majd szembenéznie a cégeknek és az egyéni felhasználóknak – derült ki az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat 2021-es kiberbiztonsági trendekről szóló jelentéséből. Az elemzés szerint a fájl nélküli fenyegetések gyorsan fejlődnek, és várhatóan 2021-ben ezeket a módszereket még gya
A mesterséges intelligencia (MI) hatalmas lehetőség a gyártók számára, feltéve, ha készen állnak rá. Ahogy mind intenzívebben fejlődik a gazdaság, a MI egyre kevésbé számít futurisztikus kifejezésnek, az alkalmazásával pedig hatalmas előnyre tudnak szert tenni azok, akik hajlandóak lépést tartani a fejlődéssel. Bár a MI nagyon is ígéretes lehetőség