Megkezdődött a koronavírus-vakcina beoltása a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Az intézményben Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora oltotta az ott dolgozókat. Megkezdődött a koronavírus-vakcina beoltása
A kártevők folyamatos átalakításával a bűnözők még pontosabb, személyre szabott támadásokat indíthatnak, amelyeket olyan aktuális trendekre fűznek fel, mint a koronavírus-világjárvány.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere így is csak a jelenlegi évtized végére valószínűsíthető.
"Hiába van ma karácsony másnapja, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy karácsonyra újabb politikai bosszúval készült a kormány: az önkormányzati elvonások bejelentése után néhány nappal derült ki, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok egyenként több mint egymilliárd forint támogatást kapnak “önkormányzati feladatok ellátására”. Orbán Vik
Az emberi erőforrások minisztere a járvány elleni küzdelem egyik fontos lépésének nevezte az első Pfizer-BioNTech oltóanyagszállítmány megérkezését Magyarországra. Kásler Miklós szombaton Facebook-oldalán azt közölte,
Fejenként 5-5 ezer dollár jut a jelentkezőknek. December 26-án ér véget a kilakoltatási moratórium, ezután kirakhatják otthonaikból azokat, akik nem fizették lakáshiteleiket vagy bérleti díjaikat az Egyesült Államokban.
Október közepén az őszi szünet előtt írtunk arról, hogy az Eger környékén található noszvaji lombházakba már csak elszórtan tudunk foglalni jövő év júniusáig. Bár a maradék helyek száma rohamosan fogy, és már csak 1-1 szabad éjszakát találni, a Tree Houses mára júniustól is lehetővé tette a foglalást. A 2020-as év mindenki számára erőt prób
A Paris SG labdarúgócsapat vezetőedzői posztjának várományosa, az argentin Mauricio Pochettino azt mondta: kinevezését követően tüstént nekilátna, hogy honfitársát, Lionel Messit Barcelonából Párizsba csábítsa át.
Több neves színművész mellett Hernádi Judit is csatlakozott egy rászoruló gyermekeken segítő kampányhoz, de azt is elmondta, hogy alakult az éve a járvány árnyékában.
Számos cikket írtunk idén a Kisfaludy-pályázatokról, most megpróbáltuk összefoglalni a lényeget: vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes hitel, minimális önerő, bárimire költhető és minimális ellenőrzés. Már csak vendég kellene.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere így is csak a jelenlegi évtized végére valószínűsíthető.
Lányom múlt hónapban kezdett el köhécselni. Két nap múlva lázas lett és kapott antibiotikumot. Pár nap múlva teljesen megszűnt a köhécselés. Most újra elkezdte a torkát köszörülni, azt mondta valami folyik a torkán, azért köszörüli. Éjszaka egyáltalán nem köhög. Ha rászólok, hogy ne csinálja, abbahagyja. Esetleg pszichésen csinálja?
Jövőre is egyre több zsarolóprogrammal és fájl nélküli kártevővel kell majd szembenéznie a cégeknek és az egyéni felhasználóknak.Az okoseszközök fejlődésével a biztonsági kockázatok a magánéletünk egyre intimebb területein is jelen lesznek – derült ki az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat 2021-es kiberbiztonsági trend
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/26/2829/
Elhagyhatja az intenzív osztályt az a rendőr, akire késsel támadott egy férfi csütörtökön Újpesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután.