Vegyesen fejezték be a tegnapi napot az amerikai tőzsdék: az S&P 500 és a Dow Jones is lejjebb került, míg a Nasdaq enyhén emelkedett. A befektetők továbbra is az új, fertőzőbb koronavírusra figyelnek, illetve a Brexit körüli bizonytalanságokra. Pozitívum, hogy jövő héten a tengerentúlon kiküldhetik az amerikai állampolgároknak az új pénzügyi mentő
1894 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 154 beteg Magyarországon. 1894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 308 262 főre nőtt a hazánkban
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint az év első három negyedévében 1097 ingatlant ürítettek ki, de ez az adat elmarad a korábbi években megszokottól, és elsősorban a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetnek köszönhető, amely megtiltotta az emberek kilakoltatását.
Erős kezdéssel indult ez év a hazai pulykaágazat számára, hiszen januárban, a madárinfluenzás esetek miatt mintegy 160 ezer különböző korú, ivarú pulykát kellett állategészségügyi okból leölni. Csorbai Attilát, a Baromfi Termék Tanács (Btt) elnök-igazgatóját az ágazat jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni kilátásokról kérdeztük.
A rapper Marine Serre divattervezővel közösen adott ki egy új egyedi kollekciót, ami egy környezetkímélő technológiával készült. A divatipar egyik nagy problémája, hogy a fast fashion és a divatvilág nagyrésze rengeteg pamutot dob ki feleslegesen. Erre jött létre az úgynevezett regenerált pamut, aminek a lényege, hogy a feleslegnek nyilvání
Fenyőfaárusokat, webáruházakat, édességboltokat, ételkiszállítókat ellenőriz az adóhivatal a karácsony előtti napokban. A héten országos razzia kezdődött.
Szerbiába megérkezett az amerikai-német Pfizer/BioNTech új koronavírus elleni vakcinából egy kisebb szállítmány, 4800 dózis - jelentette a RTS szerb közszolgálati televízió szerdán.
Három rendőrt lelőttek, egyet pedig megsebesítettek keddről szerdára virradó éjjel Franciaország középső részén. Egy családon belüli erőszakhoz riasztották őket, ahol egy férfi tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
Az angliai szuperfertőző koronavírus-törzzsel, illetve a Brexit-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság miatt tegnapra egyhavi mélypontra esett a forint és ha a 362 felett húzódó technikai ellenállás nem tart ki, akkor könnyen a 370-es szint felé veheti az irányt a magyar fizetőeszköz a következő napokban, az év vége körüli alacsonyabb piaci lik
Újraindulhat szerdától a teherforgalom és korlátozott mértékben az utasforgalom is Nagy-Britannia és Franciaország között, miután a két kormány szerda hajnalra megállapodott ennek feltételeiről. Az egyezmény értelmében Franciaország negatív koronavírus-gyorsteszthez köti a belépés engedélyezését.
Vegyesen fejezték be a tegnapi napot az amerikai tőzsdék: az S&P 500 és a Dow Jones is lejjebb került, míg a Nasdaq enyhén emelkedett. A befektetők továbbra is az új, fertőzőbb koronavírusra figyelnek, illetve a Brexit körüli bizonytalanságokra. Pozitívum, hogy jövő héten a tengerentúlon kiküldhetik az amerikai állampolgároknak az új pénzügyi mentő
Az angliai szuperfertőző koronavírus-törzzsel, illetve a Brexit-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság miatt tegnapra egyhavi mélypontra esett a forint és ha a 362 felett húzódó technikai ellenállás nem tart ki, akkor könnyen a 370-es szint felé veheti az irányt a magyar fizetőeszköz a következő napokban, az év vége körüli alacsonyabb piaci lik
A piaci szereplők észrevételeit és az előző stratégiai időszak tapasztalatait is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megalkotta a 2021-2025 közötti időszakra szóló nemzeti rádióspektrum-stratégiáját. Az anyagból többek között kiderül, hogy a következő öt évben a hatóság hat sávot készít elő értékesítésre.
Csaknem száz darab új járművet vásárol az ORFK, a 949,6 millióért beszerzett rendőrautók jövőre állnak forgalomba. Csaknem száz darab új járművet vásárol az ORFK, egyenként bruttó 9,88 és 14,15 millió forint közötti áron.
Az ingatlanpiacra nagyon sok minden van hatással, ezért a gazdaság teljesítményének figyelésével kell a stratégiát alakítani. A különböző ügyletekhez mi is rugalmasan állunk. Bár valamekkora lassulás már most látható a piacon, a döntéseinkkel igyekszünk ezt korrigálni. A 2021-es várakozásairól Kovács András, az Indotek Group Sales Directora beszélt
Teljesen mindegy, hogy szántóföldi, vegyes, állattartó vagy speciális gazdaságban dolgozunk, a Massey Ferguson Mf 5S szériája megbízható, jól felszerelt, kényelmes és sokoldalú megoldás lesz.
2020 egyik legjobb befektetése volt az arany, főleg március és augusztus között láthattunk nagy ralit a nemesfém árfolyamában. Leginkább gazdasági válságok idején fordulnak az arany felé a befektetők, de a magas inflációtól való félelem is ebbe az irányba tereli a piaci szereplőket, a koronavírus-válságnak köszönhetően pedig mindkét feltétel adott
A Richter és az Estetra, ami a Mithra leányvállalata, licensz és szállítási megállapodást kötöttek egy új orális fogamzásgátló értékesítéséről Latin-Amerika kulcsfontosságú piacaira. A két vállalat már korábban partneri kapcsolatra lépett ennek az új készítménynek az európai és oroszországi értékesítésére.

A mezőgazdaságban dolgozókra szeretné felhívni a figyelmet akciójával a Vas megyei gazdálkodó: háza helyett három traktort öltöztetett karácsonyi fényekbe.
A decemberi pártpreferencia-kutatásból kiderül, hogy a biztos pártválasztók és a teljes népesség körében is megelőzné az összesített ellenzék a kormánypártokat.
A világhírű énekesnő, Madonna igazán bevállalós fotót osztott meg Instagram-oldalán, amelyet köpölyözés után készített magáról. A képen a foltok mellett van más is, ami szembeötlő.