2020. december 21. hétfő

dec. 21
10:24
Az ősemberek tényleg téli álmot aludtak, mint a medvék? (Promotions)
Egy új elmélet szerint a neandervölgyi emberek és elődeik átaludhatták a kemény teleket.
dec. 21
10:30
Brexit: most akkor lesz még egyáltalán alku? (Portfolio)
Kritikus pontnál voltak vasárnap az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi tárgyalások az uniós főtárgyaló szerint, a brit kormány felől pedig azt mondták, hogy még mindig távol állnak a nézetek az egyenlő versenyfeltételek és a halászat terén, így továbbra is nehéz tárgyalásokról van szó, amelyek hétfőn is folytatódnak.
dec. 21
10:30
Hová tedd a pénzed? - befektetési alapok elmúlt hete (TőzsdeFórum)
A sorrend az elmúlt hét nap összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.
dec. 21
10:30
Egész Európa retteg az új mutánsvírustól, sorra zárnak le a britek előtt az országok (SzMo)
Több országban már betiltották a brit repülők és hajók beutazását, máshol szigorítottak a britekre vonatkozó karanténon.
dec. 21
10:32
Százezer otthonban indulhat meg a felújítás (TőzsdeFórum)
Százezer lakásban indulhatnak meg a lakásfelújítási munkálatok.
dec. 21
10:36
Pécsi Ildikó biztos, hogy üzenni fog a túlvilágról – állítja a jóbarát (Metropol)
Nagyon szoros kötelék alakult ki a legendás színésznő és Papadimitriu Athina között.
dec. 21
10:36
Orbán Viktor: a járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg végig fennmarad (Metropol)
A következő év végéig sem leszünk túl a válságon - mondta a kormányfő.
dec. 21
10:36
Beköszöntött a megújuló energia korszaka, az Oscar-díjat a nap- és a szélenergia kapja (Portfolio)
A megújuló energiaforrások térhódítása ugyan már évek óta zajlik, de idén újabb lendületet kapott a szektor, ez a lendület pedig a következő évtizedben is kitarthat, főként a nap- és szélenergia növekedhet dinamikusan, amit többek között a támogató politikai környezet, az olcsó finanszírozás, az intézményi befektetők fokozódó érdeklődése támogat, d
dec. 21
10:36
Ennyi volt: mától nem lehet ezeket az autókat eladni Magyarországon (Pénzcentrum)
A 2020. december 21. után forgalomba helyezett, illetve bérbe adott közúti járműveket csak digitális rádióvevőkkel felszerelve lehet forgalomba helyezni, illetve bérbe adni. A 2020. december 21. után forgalomba helyezett, illetve
dec. 21
10:36
A Facebook nem csinálta meg a háziját európai jogból (Bitport)
A ma élesedő új EU-s szabályozás az üzenetküldő szolgáltatásokat is hírközlési szolgáltatásnak minősíti. Erre viszont nem mindenkinek sikerült időben felkészülni.
dec. 21
10:42
A koronavírus-járvány hétfői hírei – percről percre (Infostart)
Továbbra is magasan a magyarországi napi halálozások száma. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hétfői hírek percről percre.
dec. 21
10:42
A sokoldalú Massey Ferguson 5S traktorszéria piacvezető kilátást biztosít, könnyű kezelhetőséggel és kényelemmel ötvözve (Agroinform)
Minden szántóföldi, tejtermelő és állattartó gazdaság számára.
dec. 21
10:42
Merészen változna a MINI Cooper? (Auto Pult)
A MINI Cooper gyakorlatilag újjászületése óta változatlan formában készül – ennek pedig már húsz éve. Hiába tart újkori történetének harmadik generációjánál, a kis háromajtós alig változott az eltelt két évtizedben. A következő nemzedék megjelenése ehhez képest forradalmi változásokat hoz, de a típus természetesen hű marad önmagához – jelentette ki
dec. 21
10:42
Orbán kinevezte az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőit (ATV)
A miniszterelnök ebből az alkalomból beszédet mondott a Karmelita kolostorban. Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője Jenei Zoltán főigazgató lett, helyettesei Bábiné Szottfried Gabriella, Bene Ildikó, Szabó Bálint, Takács Péter és Tóbiás Tamás.
dec. 21
10:42
Nem tudod mit rontasz el? Íme a tökéletes ünnepi halászlé titka (Femcafe)
Csak pár dologra kell odafigyelni a legfinomabb végeredmény érdekében.
dec. 21
10:48
Lencsevégre kapták a természetimádó meztelen nőket és férfiakat (Metropol)
Észreveszed a festett testű modelleket ezeken a képeken? Ügyesen belesimulnak a tájba.
dec. 21
10:48
Otthonfelújítási hitel: újabb részleteket közölt Novák Katalin (Pénzcentrum)
Az Orbán Viktor által szombaton bejelentett otthonfelújítási hitelt 6 millió forint erejéig, 10 évre, legfeljebb 3%-os kamattal lehet majd felvenni. Novák Katalin családügyi miniszter Facebook-videója szerint a hitelfelvevőknek egy évük
dec. 21
10:48
Tudtad? Az állatokhoz hasonlóan az ősemberek is téli álmot aludtak (Femcafe)
Egy friss spanyol kutatás erősítette meg a feltételezést.
dec. 21
10:48
Műfenyőt vagy igazit? – Így készül a karácsonyfa (Agrofórum)
Csodálatos képet festett december elején a havas táj Zala megyében, ahol már javában tart a karácsonyfának való fenyők kitermelése az ültetvényekből. Ahogy számos településen, úgy például Surdon is rengeteg család foglalkozik a dísznövény-termesztés ezen különleges ágával, de a Zalaerdő Zrt. Nagykanizsai Erdészeténél is komoly hagyományai vannak a
dec. 21
10:48
Csak erős idegzetűeknek - Az 5 legmegosztóbb vélemény a Harcosok klubjáról (Mafab)
Bár a  Harcosok klubja közvetlenül a megjelenése után nem igazán aratott osztatlan sikert, David Fincher rendezése egyszerűen nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindez pedig a film bevételein is meglátszott. Ettől függetlenül Chuck Palahniuk azonos című regényének filmes adaptációja mára már kultikus darabnak számít, persze mindebben valósz
dec. 21
10:51
Egészségügyi dolgozók dilemmája: oltassunk vagy ne oltassunk? (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, hogy hiába kezdődhet december végén az egészségügyi dolgozók oltása koronavírus ellen, elég nagy ellenállás tapasztalható a részükről.
dec. 21
10:51
Egyre többet használják bankkártyájukat a magyarok – rásegített a járvány is (Piac és Profit)
Közel 21 százalékkal többet költöttek belföldön a K&H bankkártyásai az idei év első kilenc napjában, mint egy évvel korábban - áll a bank összefoglalójában, amelyből kiderül az is, hogy például a bankkártyás élelmiszer-vásárlások összege 40 százalékkal emelkedett, de a rezsifizetésnél is egyre kedveltebb a bankkártya. A készpénzmentes forgalom a kö
dec. 21
10:54
Novák: új elemmel bővül az otthonteremtési program februártól (ATV)
Egy újabb elemmel bővül az otthonteremtési program; február 1-jétől otthonfelújítási kölcsönt kínálnak azoknak, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással élni tudjanak - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Facebook-oldalán.
dec. 21
10:54
Karácsonyra drágább üzemanyagot kapunk (Autónavigátor)
Több, mint 3 százalékot emelkedett a múlt héten a Brent típusú olaj ára, amely mellett a forint masszív erősödésére lett
dec. 21
11:00
Környezetbarát megoldást kínál a használt sütőolaj elhelyezésére a Mol (Portfolio)
Az ünnepek előtt a Mol ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet.
dec. 21
11:06
A lengyelek is védik magukat az új vírusmutációtól: nem engedik be a repülőket az Egyesült Királyságból (Infostart)
Lengyelország is felfüggeszti hétfő éjféltől az Egyesült Királyságból érkező utasszállító légijáratok fogadását - jelentette be a lengyel kormányszóvivő.
dec. 21
11:06
Csoda az égen: ma este láthatjuk a betlehemi csillagot (Metropol)
Kémleld az eget, mert legközelebb 60 év múlva tér vissza a jelenség.
dec. 21
11:06
2021 választóvonal lesz az elektronikus hírközlésben (ProfitLine)
Az új európai uniós keretszabályokat tartalmazó Európai elektronikus hírközlési kódex – amelynek előírásait az elektronikus hírközlésről szóló törvény és az ahhoz kapcsolódó NMHH-rendeletek módosításai ültetnek át a hazai jogrendszerbe – a jövő évtől alapjaiban érinti a hírközlési szolgáltatók működését és a hatóság felügyeleti munkáját. Egyrészt j
dec. 21
11:06
A betét a nagy nyertese a koronavírusnak: aki otthon maradt, a számláján hagyta a pénzét (Portfolio)
Míg tavasszal, a koronavírus első hullámában a háztartások megtakarításai megugrottak, középtávon mérséklődhet a megtakarítások növekedésének lendülete, hiszen a munkaerőpiacon a jövedelem-folyamatok romlása egyre inkább érezhető válik - véli Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója. A szakember szerint kieme
dec. 21
11:06
Itt az év vége, jó hír jött a magyar nyugdíjpénztárakról (ATV)
A Portfolio szerint a magyar nyugdíjpénztárak is nagyot hajráztak a novemberi elnökválasztást követő piaci felívelésben. Ennek köszönhetően a koronavírus miatti tavaszi veszteségeket év végére szinte mindegyik pénztári portfólió le tudta dolgozni, sőt, egész szép hozamokkal zárulhat az idei év.
dec. 21
11:06
Folytatódik a borongós, szürke idő Veszprém megyében (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-4 fok körül alakul.
dec. 21
11:06
Kényszerszünetre vonul a TV2 álarcos műsora (Promotions)
Kisebb szünetre vonul a Nicsak ki vagyok? - a rejtélyek színpada, vagyis a TV2 álarcos énekese.
dec. 21
11:06
Ötszázmilliárd forintnyi négysávos útfejlesztés készült el idén (Demokrata)
A közel száznyolcvan kilométeren elkészült négysávos közútfejlesztések több térség elérhetőségét és közlekedésbiztonsági helyzetét javították.
dec. 21
11:12
A járvány is rásegített a bankkártyás fizetés térhódítására (Menedzsment Fórum)
A készpénzmentes forgalom a következő időszakban is növekedhet, mivel januártól az online pénztárgépes boltoknak kötelező lesz elektronikus fizetési megoldást biztosítaniuk.
dec. 21
11:12
Kérdések és válaszok a COVID-19 elleni egyik legígéretesebb vakcináról (WebBeteg)
A koronavírus itt fog maradni velünk, ezért folyamatosan kell majd ellene oltani. Ha nem is szezonálisan, de kétévente, és a vakcinát valószínűleg be kell majd állítani a gyerekek oltási rendjébe - mondta egy interjújában Ugur Sahin, török származású német orvos, a BioNTech vezérigazgatója.
dec. 21
11:12
Elektromos akkumulátor gyár épül Gödöllőn (Portfolio)
A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budap
dec. 21
11:12
Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén (GSMring)
Január 1-től Peter Gazik tölti be a Telenor Magyarország vezérigazgatói pozícióját. A szakember az elmúlt 10 évben különböző vezetői szerepköröket töltött be a telekommunikációban vállalati kapcsolatok és szabályozási területeken, az elmúlt öt évben pedig a szlovákiai O2 mobiltársaság vezérigazgatója volt. A Telenor Magyarország vezérigazgatói posz
dec. 21
11:18
Rakonczay Gábor SUP-pal, egyedül vág neki az óceánnak (Infostart)
A sikertelen januári próbálkozás után Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder extrémsportoló újra nekivág, hogy egy speciális szörfdeszkán állva átevezze az Atlanti-óceánt.
dec. 21
11:18
A Föld szemetet kap karácsonyra: átlagosan 25%-kal termelődik több szemét ebben az időszakba (Glamour)
Sok milliárd képeslap, többtízezer focipályát lefedő csomagolóanyag...
dec. 21
11:18
Demi Lovato elárulta, mit szeret legjobban a szingliségben (Joy)
Az énekesnő túl van egy elég fájdalmas szakításon, de már kezdi élvezni az egyedüllétet. Nemrég elmondta, mi a kedvenc része abban, hogy jelenleg szingli.
dec. 21
11:18
Müller Péter: "A legfontosabb dolog a világon, hogy hajlandó légy föladni azt, aki vagy, azért, akivé válhatsz." (Life)
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni.Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 469. rész.
dec. 21
11:20
Támogasd te is a vakvezető kutyák teljes körű képzését (Glamour)
Sokan akár éveket is kénytelenek várni vakvezető kutyára hazánkban
dec. 21
11:21
330 új munkahelyet teremt ez a kínai beruházás (Piac és Profit)
A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve.
dec. 21
11:24
Csak egy ember tudta, hová tűnt Bódi Margó (Metropol)
A roma tradíciók miatt muszáj volt elmondania férjének, hogy ő is fellép a Nicsak, ki vagyok vasárnap esti műsorában.
dec. 21
11:24
Íme a 7 alapszabály, hogy ne hízz el karácsonykor (Femcafe)
Jobb, ha ezeket tudod.
dec. 21
11:24
Kiderült, hogyan készül a karácsonyra Tücsi és családja (Life)
Óriási karácsonyi készülődés van folyamatban Aryee Claudia Dede, azaz Tücsi és családja otthonában. Idén máshogy telnek majd az ünnepek, mint a korábbi években, hiszen ez lesz Tücsi első karácsonya édesanyja nélkül.
dec. 21
11:24
Rádiójelet észleltek egy közeli csillagrendszerből (Hamu és Gyémánt)
Lehet, hogy semmiség, de az utóbbi évtizedek legígéretesebb felfedezése a Földön kívüli civilizációk létezésére. Egy közel 100 millió dolláros projekt, a Breakthrough Listen azzal a céllal lett alapítva a milliárdos Juri Milner technológiai befektető által, hogy a csillagászok különböző rádióhullámokat észleljenek a Földön kívül, de minded
dec. 21
11:24
Újabb beruházás bizonyítja a keleti nyitás sikerességét (Demokrata)
A Shenzhen Kedali Industry vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre, háromszázharminc új munkahelyet teremtve – jelentette be Szijjártó Péter.
dec. 21
11:24
Az alföldiróbertek felelőssége (Demokrata)
Nehéz jelzőket találni Alföldi Róbert viselkedésére. Érte egy kisebb sérelem, ő pedig azt többszörösen meg akarta torolni.
dec. 21
11:27
Kínai elektromos okosautók érkeznek az európai piacra (TőzsdeFórum)
Első alkalommal küldenek közvetlenül egyéni vásárlóknak Európába.

Keresés