Az Oecd keretein belül működő Adóhatóságok Fóruma nemrégiben tartotta legutóbbi ülését, melynek eredményeképp jelent meg az adóhatósági működés legfrissebb irányait körvonalazó elképzelés, az ún. „Tax Administration 3.0”. A Fórum legutóbbi ülésének egyik fő célja, hogy az adóhatóságok együttműködését, valamint az adóhatósági gyakorlatot minél haték
4045 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 300 022 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Pásztor Anna és táncpartnere remekül szerepelt a Dancing with the Stars műsorában, harmadikok lettek. Az extravagáns énekesnő sokat változott a műsor alatt.
Szomorú tényt tárt fel a CIB Bank felmérése: az idősek többsége az idei évet meghatározó borzalmak következtében nem családjával ünnepli 2020 karácsonyát. Egy korábbi, az idősek karácsonyi online vásárlásáról szóló cikkünkben már említést tettünk arról, hogy a 60 év felettiek 16 százaléka a világhálón intézi az ajándékok beszerzését. A felm
Bár mindenki tisztában van azzal, hogy a hal nagyon egészséges, de a friss kutatások szerint ennek ellenére a magyaroknak csak a 22 százaléka fogyaszt heti rendszerességgel halat. Tovább ront a helyzeten, hogy ezeknek is csak a 40 százaléka választja a friss halat, a többiek inkább a halkészítményekre voksolnak. Most, hogy közeleg a karácsony, amik
Az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból kiderült, hogy pénteken 8800 új igazolt koronavírus-fertőződést regisztráltak a hatóságok, ami november közepe óta a legmagasabb napi esetszám. A pozitív eredményt hozó szűrések aránya 27,7 százalékra nőtt. A járvány terjedési mutatója pénteken 1,27-re emel
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Bő egy hete lehet regisztrálni Magyarországon a COVID-19 elleni védőoltásra. A Kormányzati Tájékoztatási Központ folyamatosan értesíti a regisztrálókat a legfrissebb fejleményekről. Az alábbi levelet egy kollégánk kapta, aki nemrég
Január első hetében utazik a nemzetközi szakértőcsoport Kínába, hogy vizsgálatot folytasson a koronavírus eredetéről - közölte pénteken Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A magasabban fekvő területeken zúzmara rakódott a fákra és elektromos távvezetékekre, emiatt óvatosságra inti a hegyvidéki tájakon kirándulókat az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Pilisi Parkerdő.
Utolsó epizódjához érkezett a Feleségek luxuskivitelben legújabb évada a VIASAT3 csatornán. Polgár Tünde már megszokott szereplőként látható a reality-ben. A Life.hu-nak elmondta, miért volt teljesen más ez a széria, mint az eddigiek.
A kormány e-mailben tájékoztatja a vakcinainfo.gov.hu oldalon regisztrálókat a védőoltások engedélyezési folyamatáról - tudatta a Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton az az MTI-vel.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót.
December végén kezdődhet meg a magyarországi lakosság tömeges oltása a koronavírus ellen. A virológus korábban kifejtette, hogy mennyi beoltott emberre lenne szükség, hogy tavaszig kialakuljon a nyájimmunitás.Most az is kiderült, veszélyt jelenthet-e a vakcina a gyerekekre és a terhes nőkre.
A kisgyerekes szülők decemberben valahogy automatikusan lopakodó üzemmódra váltanak, és mindenfélét rejtegetnek a szekrényükben, az ágyneműtartójukban, és még ki tudja, hol. Aztán gyakran megesik, hogy a sok titkolózás elcsúszik egyetlen apróságon, például egy jegygyűrűn. Mielőtt valaki másra gondolna, természetesen a Mikulás jegygyűrűjéről beszéle
Megjelent tegnap végre a McCartney III című új albuma, ami 50 és 40 éve megjelent lemezeinek a folytatása. A The Beatles legendás tagja, Paul McCartney 50 évvel ezelőtt, 1970-ben adta ki McCartney című szólóalbumát, ami 1980-ban aztán egy folytatást is kapott a Wings nevű bandájának hamvaiból születve. A trilógia befejezőrészére ugyanakkor
Világsztárok sora kerül ki az utóbbi években Szlovéniából: Európa legjobb kézilabdázói, kosarasai, focikapusai közül sokan a délszláv országból jutottak el a topligákig klubszinten, s a válogatottjuk sem lebecsülendő: több labdajátékban is kontinensünk legjobb négy csapata közé tartoznak. A szlovén sport sikereinek okait cikksorozatunk második, zár
A kormány e-mailben tájékoztatja a vakcinainfo.gov.hu oldalon regisztrálókat a védőoltások engedélyezési folyamatáról - tudatta a Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton az az MTI-vel.
Most lehetőség nyílik arra, hogy a nemesítés során elveszített, kedvező tulajdonságokat génszekvenálás útján visszaültessék a termesztésben lévő, modern paradicsomfajtákba.
A PSG másodedzője szerint Neymar miatt meg kellett húzniuk a csapatnál a nadrágszíjat, így nem is biztos, hogy lett volna keret arra, hogy Szoboszlait megvásárolja a párizsi csapat.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/12/19/2761/
Komoly kiesést okozott a koronavírus-járvány a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor rámutatott a hazai agrárium ütésállóságára és a hazai termékek fontosságára; nőtt a helyi piacok forgalma, teret nyert az online kereskedelem, valamint a járvány ellenére megmaradt a beruházási igény – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet szombati számába
Egy kutatás szerint akik főként a közösségi médiából akarnak tájékozódni a vírusról, hajlamosabbak a dezinformációban hinni, a betegség miatti aggodalom pedig tovább erősíti az álhírekbe való kapaszkodást.