A Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adatai szerint összesen már több mint 74 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírussal, közülük is a legtöbben, közel 17 millió fővel Amerikában, de sok az esetszám Indiában, Brazíliában, Oroszországban és Franciaországban is. A koronavírusban elhunytak száma meghaladja az 1,6 millió főt.
A tegnap megjelent határozatával újabb tetemes összeget költött el a kormány az idei költségvetésből a már rég kiürített Gazdaságvédelmi Alap terhére. A lépés illeszkedik azok sorába, amelyekkel a kormány az idei évet igyekszik terhelni kiadási és eladósodási oldalon, a jövő évi jobb költségvetési helyzet érdekében.
A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre, amelynek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait - közölték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülése ut
Az illetékes kínai szabályozó szerint ideje lenne a többi gazdasági eszközhöz hasonlóan megadóztatni a nagy mennyiségű adat begyűjtését és felhasználását, tisztába téve az adatok árazási mechanizmusait is.
A Magyar Suzuki egy hónappal az év vége előtt vezeti a 2020-as hazai új személyautó értékesítést. A márka, elsősorban a már hibrid változatban elérhető Vitara és SX4 S-Cross modelleknek köszönhetően négy éve uralja a hazai új személygépjármű eladásokat – írta közleményében a vállalat.
Európában jelenleg még csak Nagy-Britannia és Oroszország lakosait oltják koronavírus ellen, de világszerte készülnek már a stratégiák arra nézve, hogy kik kapjanak az elsők között vakcinát. Az európai engedélyezés sem várathat sokat magára, így egyre kiforrottabbak a tervek az oltási rendeket illetően.
Az amerikai vezető részvényindexek vegyes képet mutattak tegnap: az S&P 500 és a Nasdaq is emelkedni tudott, ellenben a Dow Jones csökkent. A mozgások ugyanakkor mérsékeltek voltak, a befektetők várják az újabb pénzügyi mentőcsomag elfogadását, amely hamarosan megszülethet. Mindeközben az amerikai jegybank helyben hagyta az irányadó kamatokat. Az á
Folytatódik a férfi kézilabda NB I, a vízilabda BL-ben az FTC lesz érdekelt. A tévécsatornák élőben adják még az angol, a spanyol és az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit, szerepel még jégkorong, sznúker, lóverseny, darts és sílövészet is a kínálatban.
Tajvan megpróbálja csökkenteni kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben - mondta az ország jegybankja. A szigetország így próbált reagálni az amerikai kormány tajvani dollárral kapcsolatos aggodalmaira.
Az egyéni képviselőink Pest megyéből azt mondták, hogy nem akarnak semmilyen változást – a Népszava szerint ezzel magyarázta egy kormánypárti forrás, hogy az elmúlt napokban miért írt le akkora vargabetűt a Fidesz az egyéni választókerületek (evk) átalakítását célzó ellenzéki javaslattal kapcsolatban.
A Ferzol Kft. dinamikusan fejlődő magyar tulajdonú családi vállalkozásként működik Tápiószőlősön és Szolnokon immáron 30 éve. Fő tevékenységi területe a fémfeldolgozás, ezen belül a síklemezmegmunkálás. Gyártási folyamataikhoz a legmagasabb színvonalú, legkorszerűbb technológiát és eszközöket használják. A vállalat a kezdetektől fogva a Jungheinric
A főorvos szerint meg lehet látogatni karácsonykor az idős hozzátartozókat, viszont a nagy lakomáktól óva intett. Szlávik János úgy véli, már tetőzött a járvány, de hozzátette, hogy meg kell várni a 7 napos mozgó átlagot.
Elképesztő ralin van túl idén a kriptodeviza árfolyama, a mai kereskedésben újabb rekordot döntve átlépte az árfolyam a 22 ezer dollárt, jelenleg 22 275 dolláron jár a jegyzés a Bitstampen. A régi, 2017 végén felállított 19 666 dolláros csúcsot már november végén sikerült megdönteni, majd onnan lefelé korrigált az árfolyam, most az év végéhez közel
Csodálatos tájak, extrém környezet, méregdrága tárgyak vagy híres emberek társasága adja a díszletet a közösségi oldalakon csak úgy hemzsegő szelfiknek.
Elképesztő ralin van túl idén a kriptodeviza árfolyama, a mai kereskedésben újabb rekordot döntve átlépte az árfolyam a 22 ezer dollárt, jelenleg 22 275 dolláron jár a jegyzés a Bitstampen. A régi, 2017 végén felállított 19 666 dolláros csúcsot már november végén sikerült megdönteni, majd onnan lefelé korrigált az árfolyam, most az év végéhez közel
A Hvg360 által szemlézett, a Deutsch Tamással szemben kirótt néppárti szankciókról szóló Süddeutsche Zeitung-cikk szerint a Néppárt olyan formulát keresett, amely tükrözi a felháborodást, amit a magyar politikus kijelentése kiváltott, ugyanakkor a pártcsalád nem kívánta tovább élezni a vitát Orbán Viktorral.
Anthony Fauci, a Fehér Ház koronavírus-tanácsadója szerint ősz közepére térhet vissza az USA a normális kerékvágásba, ha elég ember beoltatja magát a koronavírussal szemben – számol be a hírről a CNBC.
Japán 80 tonna aranyat adott el egy másik kormányzati szervnek, hogy ezzel finanszírozza a koronavírus miatt hozott hatalmas költségvetési kiadásait - írja a Reuters kormányzati forrásokra hivatkozva.
Újabb, mintegy egymilliárd forintos fejlesztéssel növelte termelési kapacitását a főként szerszámlapok gyártásával, megmunkálásával foglalkozó nagyatádi Büttner Kft. a közelmúltban - tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t.
Csoportos keresetben perli a Google-t a Genius Media Group, ezzel a héten már a második tömeges per szakad a techcég nyakába, az év egészében pedig a harmadik. A felperesek a techcég kvázi-monopolhelyzetét támadják, akár a héten elindulhat a héten a negyedik ilyen per is a vállalat ellen.