Az AutoWallis növekedési terveinek finanszírozására 1,4 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtott végre három magyar intézményi befektető részvételével, emellett jövőre nyilvános, lakosságot is célzó forrásbevonást tervez - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Visszatért a Földre a Holdon gyűjtött kőzetmintáival a Csang'o-5 kínai űrszonda kapszulája, és ezzel Kína történetének legnagyobb űrmissziója is befejeződött egyben. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszondát november 23-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek se
Az illetékes argentin bíróság úgy döntött, hogy nem lehet elhamvasztani Diego Maradonát, a holttestét "meg kell őrizni" arra az esetre, ha DNS-re lesz szükség a világbajnok argentin labdarúgó apasági ügyében.
A súlyosbodó helyzet miatt hétfő helyett már most szombaton érvénybe lép a kijárási tilalom. Minden boltot bezárnak, kivéve az alapvető szükségletek kielégítése szempontjából fontos üzleteket.
Beléptünk az „alagútba”, azaz a tárgyalások titkos, végső, a megállapodás megszövegezését célzó szakaszába – jelezte csütörtökön a brit belügyminiszter, és az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló is azt jelezte, hogy van előrelépés, míg az egyik vezető brit miniszter szerint kevesebb, mint 50% az esélye a kereskedelmi megállapodásnak. Az uniós tagállami na
A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént léptetnek érvénybe Lengyelországban december végétől január közepéig - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter csütörtökön Varsóban. Közlése szerint szilveszterkor külön kijárási korlátozásokat vezetnek be.
Az EU számára javasolt új migrációs paktumnak meg kell őriznie az eddigi szolidaritási mechanizmus nyitottságát és rugalmasságát – szorgalmazta hat uniós ország belügyminisztere.
z Egyesült Királyság már nem az Európai Unió tagja, az elmúlt 10 hónapban azonban ebből szinte semmit nem érzékeltünk. Január elsejével azonban ez az állapot drasztikusan változik és új vámszabályok lépnek életbe, melyek a meglévő szállítmányozási rendszereket alapjaiban borítják fel. Mit kell tudni a vámkezelés folyam
Az Európai Unió meghosszabbította az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedésekre válaszul Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, illetve kiszélesítette a Fehéroroszországgal szemben októberben bevezetett megszorító intézkedéseket - közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.
1500 repülőjáratot már töröltek és számos vasútállomást ideiglenesen lezártak Amerikában. Várhatóan hatalmas hóvihar söpör végig az Egyesült Államok északkeleti részén, 14 államban már figyelmeztetést is kiadtak. A havazás körülbelül 60 millió embert érinthet. van érvényben.Az előrejelzések szerint Pennsylvania és New York egyes részein ak
A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént tartanak Lengyelországban december végétől január közepéig - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. Közlése szerint szilveszterkor is kijárási korlátozásokat vezetnek be.
A kormány által meghatározott keretösszeg viszont 10,32 milliárd forint, ennek ellenére a közbeszerzési eljárást eredményesen sikerült lefolytatni a kiírónak.
Az EU gazdasági helyreállítási csomagja lökést adhat a közép-és kelet-európai építőipari cégeknek. Magyarországon viszont főleg a kormányzat pumpál közvetve pénzt az ágazatba. Persze, ha kiderül, mennyi euró jut nekünk az alapból, az csak jót tehet a kiválasztottaknak.
Komló fideszes polgármestere egy másik fideszes önkormányzati képviselő rokonát nevezte ki az egyik városi cég élére. Az ellenzék hiába tiltakozott a döntés ellen, most nincs beleszólásuk a város ügyeibe: a veszélyhelyzet miatt a polgármester számos kérdésben egyedül dönthet.
20/20 néven érzékenyítő kampányt indított a Mastercard, melyben kiváló kortárs írók, költők és a Budapest Street Photography Collective tagjai fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. Oldalunkon a közös munkákból válogatva mutatunk be részleteket!
Higiénia szempontjából a mosdók kritikus pontoknak számíthatnak, hiszen számos baktérium, kórokozó és vírus megtapadhat a felületeken. Főleg abban az esetben, ha olyan mosdóhelyiségekről van szó, amelyeket naponta akár több száz ember is használ, mint például az éttermek, az uszodák vagy a hotelek mellékhelyiségei. Napjainkban a vírushelyzetre való
Kilépett a Janez Jansa vezette, jobbközép négypárti koalíciós kormányból a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) – jelentette be Karl Erjavec, a párt elnöke.
Négyszáz négyzetméteres új húsáruházat nyitott az ünnepek előtt a Pápai Hús, amely a hazai boltok egyik legnagyobb tőkehús-beszállítójaként ezzel példát is akar mutatni arra, hogyan lehet modernizálva és újragondolva ismét vonzóvá tenni egy hagyományos kereskedelmi formát. A Pápai Hús Kft. a karácsonyi szezonban a járvány ellenére is kiemelkedő for
December 21-én megkaphatja az engedélyezést a Pfizer vakcinája az európai gyógyszerügynökségtől, ezután megkezdődhetnek az oltások itthon is. Az egészségügyi dolgozók oltását már december végén szeretnék elkezdeni a kijelölt oltópontokon - ezt Galgóczi Ágnes mondta az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölték, hogy öt vakcinatípust k
Az Európai Unió meghosszabbította az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedésekre válaszul Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, illetve kiszélesítette a Fehéroroszországgal szemben októberben bevezetett megszorító intézkedéseket - közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.
Lezárta az evangélikus egyház a Donáth László zaklatási ügyében folytatott vizsgálatát, életszerűnek és hitelesnek ítélte az érintettek beszámolóit. Fabiny Tamás elnök-püspök az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy új jelzőrendszer és támogató szolgálat felállításáról határozott az egyház vezetése.