2020. december 14. hétfő

dec. 14
11:15
Vajna Tímea fánkozója új tulajdonoshoz került (Menedzsment Fórum)
De maradt a néhai Andy Vajna alkotta céghálóban.
dec. 14
11:15
Megbukik az éghajlatvédelmi egyezmény? – veszélyben Biden tervei (Privátbankár)
A globális koronavírus-járvány eltérítette a döntéshozók prioritásait. Ha három hét múlva a demokraták nem nyerik meg a két szenátusi helyet Georgia szövetségi államban, akkor Biden terveinek végrehajtását el is lehet felejteni. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 14
11:18
Felvillanyozva: tisztán elektromos autó gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten (Infostart)
Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását.
dec. 14
11:18
Köddé válhat az uniós támogatás (HírTV)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy az olasz maffia kezébe kerülhet a helyreállítási alap egy jelentős része.
dec. 14
11:18
Új együttműködésbe kezdett Nanushka (Metropol)
A Nanushka budapesti üzlete és egyben kávézója új együttműködésbe kezd az ikonikus Déryné újonnan nyílt artizán pékségével, a Zsebivel.
dec. 14
11:18
Hamilton még karácsony előtt aláírna a Mercedesszel (F1világ)
Karácsonyig szeretné aláírni új szerződését a Mercedes Forma-1-es csapatával Lewis Hamilton. Az egyeztetések koronavírus-fertőzése miatt egy kicsit megcsúsztak, a célok azonban nem változtak: közös utakon akarják folytatni.
dec. 14
11:18
Megszólalt a stratéga: Még idén új csúcsokra emelkedhetnek a tőzsdék (Portfolio)
Az év vége felé közeledve egyre több előrejelzés lát napvilágot a részvénypiacok rövid-és hosszútávú alakulását illetően, vannak akik idén már nem vásárolnának, de akadnak olyanok is, akik szerint még decemberben új csúcsokra emelkedhetnek az indexek. A Federated Hermes vezető részvénystratégája szerint bár valóban vannak rövid távú akadályok, hama
dec. 14
11:18
Pszichológus: végzetes lehet a mentális problémák rejtegetése (ATV)
A mentális problémák rejtegetésének hosszú távon végzetes következményei lehetnek - erre hívta fel a figyelmet Szy Katalin klinikai szakpszichológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
dec. 14
11:18
Mától kérik a negatív tesztet a szlovák sípályákon (Síelők)
Miben közös a híres, amerikai síterep, Aspen a szlovák síterepekkel mostanában? Ezeken a helyeken csak 72 órásnál nem régebbi, negatív Covid-teszttel engedélyezett a síelés és a szállodák használata. Mindkét helyen mától lépett életbe a szabályozás.
dec. 14
11:18
Íme a legdrágább és a legolcsóbb utcák és települések (TőzsdeFórum)
Több mint nyolcvanszoros különbség az ingatlanárakban.
dec. 14
11:18
Egy megható szellemi barátság története - Szepes Mária és Hamvas Béla (Femcafe)
Ha valakiben még továbbra is kérdés, hogy létezik-e barátság férfi és nő között, az ő kapcsolatuk a legszebb bizonyíték.
dec. 14
11:18
Gyurcsány: Ők lehetnek az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei 2022-ben (SzMo)
Szerinte, ha a DK állít jelöltet, akkor az felesége, Dobrev Klára lesz.
dec. 14
11:20
Kiderült, hány gyereknek vásároltak már babakötvényt (TőzsdeFórum)
236 ezer babakötvény van már, érdemes még az év vége előtt utalni.
dec. 14
11:21
Óriási beruházást jelentett be a kecskeméti Mercedes gyár (Piac és Profit)
Elektromos autók gyártásába kezdenek.
dec. 14
11:24
Remek a hangulat, emelkednek az európai börzék (Portfolio)
Vegyes napja volt a tengerentúli börzéknek a hét utolsó kereskedési napján, a borongós hangulatot többek között a késlekedő gazdaságélénkítő stimulus határozta meg a kereskedés végéig, enyhe pluszban zárt a Dow, de lejjebb került az S&P 500 és a Nasdaq is. Az ázsiai tőzsdék ma kimondottan jól teljesítettek, ez leginkább a japán jegybank által közöl
dec. 14
11:24
Chrissy Teigenék kertje karácsonyi mesevilággá változott (Joy)
A modellnek mindig is jó érzéke volt a dekorációkhoz, de most sikerült felülmúlnia magát!
dec. 14
11:24
Hosszú évek után újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor (Life)
800 év után újra látható lesz a betlehemi csillag karácsonykor, amit valójában a két bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása hoz létre, amelyek egy csillagként lesznek láthatóak az égen.
dec. 14
11:24
Orosz hekkerek miatt pánikol az amerikai kormányzat (Bitport)
A hétvégén válságtanácskozást tartottak a Fehér Házban, mert kiderült, több állami szervezet rendszerébe is beférkőztek az állítólag orosz hátterű hekkerek.
dec. 14
11:24
Még egyszerűbb lesz a digitális ügyfél-azonosítás (Demokrata)
Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy 2022 januárjától életbe lépő törvénymódosítás.
dec. 14
11:30
A tömeges közigazgatási tesztelésen 1,97 százalék volt a fertőzöttek aránya (Infostart)
A célzott tesztelés harmadik hetén a közigazgatásban 62 ezer, az egészségügyben 24 ezer ember vett részt a mintavételen, a legalacsonyabb fertőzöttséget a kormányablakokban dolgozóknál észlelték – derült ki az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. A tömeges tesztelési kampány nem folytatódik.
dec. 14
11:30
Koronavírus: elkezdődött az operatív törzs mai sajtótájékoztatója (Portfolio)
Elkezdődött az operatív törzs online sajtótájékoztatója, ahol a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb fejleményeket ismertetik.
dec. 14
11:30
George Clooney azért szállt szembe Orbánnal, hogy "a gyerekei jobb világban élhessenek" (ATV)
A színész a Guardiennek adott, egyébként alapvetően az új filmjéről szóló interjújában tért ki ismét a magyar miniszterelnökre.
dec. 14
11:36
Női hangon énekelt a denevérnek öltözött sztár (Metropol)
Mindenkit átvert Horváth Tomi a Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpada című műsorban.
dec. 14
11:36
Red Bull: Jól haladnak az egyeztetések motorkérdésben (F1világ)
Jól haladnak az egyeztetések a Hondával és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) motorkérdésben – ezt mondta a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azzal kapcsolatban, hogy milyen motorokkal folytathatják királykategóriás szereplésüket 2022-től.
dec. 14
11:36
Tisztán elektromos jármű gyártásába fog a Mercedes-Benz Magyarországon (newtechnology.hu)
A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan nemrég egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén: az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásb
dec. 14
11:42
Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben (ATV)
Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben, miközben a lakosság közel harmada nem akarja beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával.
dec. 14
11:42
75 embert fertőzött meg egy idősotthon Mikulása Belgiumban (SzMo)
Az egyik bentlakó fia öltözött be Mikulásnak.
dec. 14
11:42
Óriási elismerésben részesült Metzker Viki és DR BRS: az év legjobbjai lettek (Life)
Rendhagyó évet követően, többször is elnapolt díjátadó után végre fény derült az idei büszkeségekre, ugyanis átadták Az év DJ-je szakmai díjakat az év mainstream, illetve underground DJ-je, az év producere, az év áttörése kategóriák nyerteseinek, valamint az idei életműdíjasnak. A DJ Szövetség idén Metzker Vikit választotta az év mainstream DJ-jéne
dec. 14
11:45
Hová tűntek a koraszülött babák a karantén ideje alatt? (Infostart)
Nemzetközi kutatás indult a koraszülések számának drasztikus visszaesése okán. A vizsgálat legfőbb célja olyan okokat feltárni, amely segíthet a koraszülések visszaszorításában a teljes populációban. A nemzetközi összefogásban Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és Szabó Mikós PhD Med Habil egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológ
dec. 14
11:45
A svédek pánikolnak, a németek szerdától bezárnak (Privátbankár)
Németországban a korábbi intézkedések nem hozták meg a várt eredményt, ezért december 16-tól komoly szigorítások jönnek.
dec. 14
11:48
Szerdától újra bezár Németország (HírTV)
A romló járványhelyzet miatt legalább január 10-ig csak a létszükségleti szempontból fontos boltok lehetnek nyitva az országban.
dec. 14
11:48
Remek a hangulat, tépik a nagybankok papírjait a befektetők (Portfolio)
Egyre jobb a hangulat Európa börzéin, a legtöbb vezető ország indexe pluszban van jelenleg, több börzénél is 1 százalék feletti emelkedést láthatunk. Szektorszinten kimondottan jó a helyzet a nagybankok részvényeinél, a Barclays és a Lloyds papírja több, mint 4 százalékkal került feljebb a késődélelőtti órákra.
dec. 14
11:48
Világsztár kérte meg Zalatnay Sarolta kezét – Végül ezért hiúsult meg az esküvő (Femcafe)
Odavoltak a férfiak a fiatal énekesnőért, nem egy világhírű zenészt is magába bolondított.
dec. 14
11:48
A Vogue címlapján mutatta meg Heidi Klum, hogy néz ki a 16 éves lánya (Femcafe)
Hihetetlen változás
dec. 14
11:48
10 ajándékötlet, ha igazán eredeti szeretnél lenni idén karácsonykor (Glamour)
Mert mindenkinek van elég zoknija
dec. 14
11:48
Ki nem állhatják kollégái Hugh Grantet, ez az oka (Life)
A 60 éves brit színész, Hugh Grant kollégái szerint elviselhetetlen természet, amit meglepő módon saját maga is alátámaszt. A közös forgatások során több színéznőt sikerült már megsíratnia, akik azóta nem hajlandók vele szóba állni.
dec. 14
11:48
Ha december 21-én felnézel az égre, olyat láthatsz, amit 794 éve senki (Promotions)
A Jupiter és a Szaturnusz december 21-én a Földről nézve alig egy centiméterre kerül egymáshoz.
dec. 14
11:50
Kiderült: tényleg megvan a nagy brüsszeli költségvetési és jogállamisági alku (Portfolio)
Amint hétfő reggel a Portfolio már megírta: egyhangúan elfogadta mind a 27 tagállam a 2021-2027-es uniós költségvetéssel és a helyreállítási alappal kapcsolatos rendeleteket a Tanácsban és a jogállamisági rendeletet is elfogadták minősített többséggel – derült ki a Tanács hétfő délelőtti hivatalos közleményéből. Utóbbiban nincs benne, de amint megí
dec. 14
11:54
Forma–1: 2021 miatt ad reményt Max Verstappen sikere (Infostart)
A Red Bull pilótája nyerte az Abu-Dzabi Nagydíjat, és talán jövőre már lesz, aki meg tudja szorongatni a Mercedeseket és Lewis Hamiltont.
dec. 14
11:54
Legyőzte a koronavírust a hétszeres világbajnok, de mégsincs a topon (Metropol)
A Forma-1-es versenyzőnek csütörtökön lett negatív a koronavírus-tesztje.
dec. 14
11:54
Ma dől el végleg, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke (Portfolio)
Ma szavaznak az Egyesült Államok elektorai, akik hivatalosan is megválasztják az ország következő elnökét. 306 elektor kapott megbízást arra, hogy Joe Bidenre szavazzon, míg Donald Trumpra 232 elektor adja majd le várhatóan a voksát. Donald Trump egyetlen esélye a győzelemre most már csak az lenne, ha 38 elektor válik hűtlenné és szavaz át a republ
dec. 14
11:54
Operatív törzs: tömeges oltásra 2021-től kerülhet sor (ATV)
Az operatív törzs tájékoztatóján György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, ismertette a célzott tömeges tesztelés eredményeit. Müller Cecília hiányában pedig Galgóczi Ágnes számolt be a friss fertőzöttségi adatokról, valamint arról, melyik oltóanyag lehet itthon a befutó.
dec. 14
11:54
Árulkodó: íme az 5 jel, hogy egyáltalán nem illesz össze a pároddal! (Femcafe)
Rátok illik?
dec. 14
12:00
Novák Katalin szerint akkor lehetek sikeres, erős nő, ha nem hiszem, hogy legalább annyit kéne keresnem, mint egy férfinak (444.hu)
"Ne mondjunk le a privilégiumainkról egy rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben!"
dec. 14
12:00
Meghalt Gérard Houllier (444.hu)
A Liverpool egykori edzője és a francia válogatott volt szövetségi kapitánya 73 évet élt.
dec. 14
12:06
Koronavírus: Oroszországban újabb csoportokat oltanak (Infostart)
Hétfőtől az okmányirodák, a kulturális intézmények és a kiskereskedelmi alkalmazottak is feliratkozhatnak a koronavírus elleni védőoltásra Moszkvában.
dec. 14
12:06
Brexit: Folytatódnak a tárgyalások (HírTV)
Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről.
dec. 14
12:06
Leegyszerűsítik a digitális ügyfél-azonosítás a pénzintézeteknek (ProfitLine)
Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy 2022 januárjától életbe lépő törvénymódosítás, amellyel a bankok a fogyasztók főbb azonosító adatait gyorsan, ingyen átvehetik az azonosításhoz a közhiteles nyilvántartásokból - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői, MTI-nek küldött kö
dec. 14
12:06
Óvakodjunk a dollártól? (Portfolio)
Idén március közepe óta határozott gyengülésben van az amerikai fizetőeszköz. Az USA dollár a főbb devizákhoz képest átlagosan több mint 10 százalékkal értékelődött le. A mostanában megjelenő devizapiaci előrejelzések többségében azt olvashatjuk, hogy minden adott ahhoz, hogy a dollár lejtmenete akár hosszabb távon is folytatódjon.
dec. 14
12:06
Novák Katalin szerint a nőknek nem kell a férfiakkal versenyezni, és ne zavarja őket, ha kevesebbet keresnek (ATV)
Novák Katalin az Axióma videójában arra próbált választ adni, „hogyan lehet sikeres, erős egy nő”, azaz, hogyan teljesedhet ki.

Keresés