Lassulni látszik a koronavírus-járvány Németországban, de továbbra is szükség van az új korlátozó intézkedésekre – mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) elnökhelyettese kedden Berlinben.
Orbán Viktor kedd esti bejelentésével összhangban a Magyar Közlöny friss számában meg is jelentek a kormány döntései, amelyekkel a járvány fenyegető második hulláma ellen küzd Magyarország.
A bizottság MSZP-s elnöke szerint a kormánypárttól „csak azt lehet hallani”, hogy az ellenzék nem támogatja a kormány járványügyi intézkedéseit, erre most – nem tudni, miért – a fideszesek hagyták ki a fontos ülést.
Keresztényellenes támadásokat hajtottak végre Európában iszlamisták és nyugati liberális anarchista mozgalmak – mondta Azbej Tristan, üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.
A veszélyhelyzet újbóli kihirdetésére vonatkozó pontos részletszabályok megjelentek a Magyar Közlöny 237. számában, november 5-én 0 órától lép hatályba. (frissítve 11.04) November 3-án éjféltől ismét rendkívüli jogrend lép életbe, amit…
Veszélybe kerülhet a világjárvány miatt a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi rendezése! A kontinentális szövetség (UEFA) úgy tervezte, hogy tizenkét ország-város (Budapest, Glasgow, Dublin, London, Bilbao, Koppenhága, Amszterdam, Szentpétervár, München, Róma, Bukarest, Baku) ad otthont a tornának, de a francia Le Parisien
Alkoholmegvonás miatt két alkalommal is delíriumot tapasztalhatott meg Vincent Van Gogh (1853-1890) holland festő egy új kutatás szerint. A posztimpresszionista művész képei mellett arról is ismert, hogy levágta bal fülét egy vita hevében. Van Gogh az esetet „egyszerű őrült művészi rohamnak" nevezte, később pedig „mentális vagy idegi láznak" – írja
Közzétette első adatait a DOT Creative a Syntax nevű magyar fejlesztésű márkabiztonsági (brand safety) rendszerből, a kreatív ügynökség keddi közleménye szerint az eredmények nagy hullámokat kavartak.
Szabálytalanul viselte a maszkot egy budapesti, XX. kerületi élelmiszerbolt öt alkalmazottja, ezért a rendőrség három napra bezáratta az üzletet – erősítette meg az MTI információját az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este.
Hollandiában tovább szigorították a járvány terjedését lassítani hivatott intézkedéseket, ennek keretében bezárnak a múzeumok, a koncerthelyiségek, a kultúrházak, valamint az állatkertek, a színházak, a mozik, az uszodák és a kaszinók. A korlátozások két hétig maradnak érvényben.
Együtt érzek Bécs városával. Emlékszem, amikor tök egyedül sétálgattam ott este, akkor készítettem a címlapfotót. Most pedig olvastuk, láttuk a terrortámadást. Turizmus szakmai szemmel, a bipoláris pártpolitikus véleményeken túl fogalmazom…
Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője és a labdarúgócsapat játékosa, Juan Cuadrado is nagyon várja már, hogy a Ferencváros elleni szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen az együttes nézők előtt játszhasson.
A számítógépes művészet élő klasszikusának, Vera Molnarnak az alkotásaival gazdagodhat a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteménye. A magyar és nemzetközi képzőművészetre egyaránt nagy hatást gyakorló festőt a világ első női komputerművészeként tartják számon, aki számára a gép a kéz és az agy kiterjesztése.
Eltelt egy év együtt, de még a hónapfordulókat is megünnepli Békefi Viktória (27) és Feng Ya Ou (29). A két fiatal, aki tavaly a Sztárban sztár leszek! című show-műsorban ismerkedett meg, rengeteget tanult egymástól az elmúlt 12 hónap alatt, és azt is tudják, hogy egymással képzelik el a jövőjüket.
Politikai lózungoktól mentes, őszinte beszédnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester Orbán Viktor kormányfő bejelentését a járványellenes intézkedések szigorításáról.
Egy bécsi étteremben, vacsora közben érte a terrortámadás Patrick Helmest, a németek 13-szoros válogatott csatárát, aki a szemetesek között bujkált a családjával hajnal kettőig.
Az egyensúlyozás és a háttéralku lett Joe Biden védjegye Washingtonban. Amikor Obama megismerte, ájuldozott az unalomtól tőle. Minden radikalizmus távol áll tőle, de kampánya végén fontos gesztusokat tett a baloldalnak. Két gyerekét vesztette el a hosszú politikai pályafutása alatt.
Szlovákiából származhat az a fegyver és a lőszer, amelyet a hétfői bécsi terrorista támadás elkövetője használt – állította kedden a heute.at osztrák hírportál. Roman Mikulec szlovák belügyminiszter a TV Joj kereskedelmi televíziónak kedden nyilatkozva, ezt az értesülést megerősítette. Őrizetbe vettek Linzben egy férfit a hétfői támadás kapcsán. Ma
Az 50 méter pillangó rövid pályás világcsúcsát és az olimpiai érmet is célba vette Szabó Szebasztián (24). A győriek kiválósága, aki a Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszó Liga (International Swimming League) eseményein sorra dönti meg a szám országos rekordját, elképesztő formát mutatva.
Ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet, mert mint a miniszterelnök fogalmazott: a politikai vitákat most félre kell tenni, „gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz szükségünk”.
A toborzási idő csökkenésére számítanak a cégek jövőre Magyarországon - mutatta ki a Profession.hu felmérése, amely szerint az általa meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeznek most, mint tavaly.
Az Olasz kaják, a Jamie vacsorái és az elfoglalt vacsorafelelősök elengedhetetlen „társai”, a 30 percesek, a 15 perces kaják és az 5 hozzávaló után itt a legújabb Jamie Oliver-könyv, a 7-féle, amely új ötleteket ad ahhoz, hogyan használjuk fel jól ismert és kedvelt hozzávalóinkat.
Rendkívüli bejelentéseket tett Orbán Viktor kedd este a közösségi oldalán. A kormány a járvány megfékezése érdekében újabb szigorításokat vezet be, amelyek várható hatásairól a Portfolio készített gyorselemzést.