Ez is kiderül abból az interjúból, amelyet az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott Simák Pál. A CIB Bank elnök-vezérigazgatója úgy véli, a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank egyesülése nem fogja jelentősen befolyásolni a hazai versenyhelyzetet, mondán, az most is intenzív, jelenleg is sok „játékos” van. A CIB-nél úgy tartják, a gazda
Hétfőn eleinte sok felhő lesz felettük és helyenként hószállingózás, hózáporok alakulhatnak ki, délután több napsütés ígérkezik. Gyenge, mérsékelt marad a szél. A fagyos reggelt követően -1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet a délutáni órákban.
Az elődöntőben lepleződött le a Baba, az álarc pedig a népszerű előadót, a kilencedik X-Faktor felfedezettjét, Manuelt rejtette. A Babával kapcsolatban a rendelkezésre álló rengeteg nyom és sok-sok színpadi fellépés megosztotta a Nyomozókat, a végső tippelésnél azonban Gáspár Laci igazi és műfüleit sem lehetett megtéveszteni. Csobot Adél csatlako
8-10 nap múlva hozhat döntést a kormány arról, hogy az ünnepi időszakra feloldják, vagy esetleg enyhítik-e a korlátozó intézkedéseket – legalábbis ez derül ki a kormányzat Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésből. Az elmúlt 24 órában 6819-cel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 156 beteg. Az egy nap alatt elhunytak száma ezzel
Az előző években még főként az ország nyugati részében pusztító nyugati dióburok-fúrólégy kártételéről immár az egész országból érkeztek visszajelzések az Agroinform.hu november első két hetében lefolytatott országos felmérése során. A válaszadók mindössze egy százaléka nem találkozott még a problémával, 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka visz
A Tesco megbízásából készült kutatások szerint inkább a karácsonyi programokon tervezünk változtatni, míg az ünnepi készülődésen kevésbé. Tízből heten élelmiszert főleg üzletben fognak vásárolni az ünnepekre, az ajándékok beszerzésében viszont a válaszadók fele online lehetőségekre is támaszkodik. Az áruházlánc azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy bi
Az Ericsson szerint 2020 végére mintegy 190 millió 5G-s mobilelőfizetés lesz globálisan, számuk 2025-re a távközlési cég szerint 2,8 milliárdra nő. A vállalat közleménye szerint 33 ország 65 mobilszolgáltatója nyújt már kereskedelmi 5G szolgáltatást az Ericsson eszközeivel kiépített hálózaton. Mint írták, a mobilhálózatok evolúciója eddig minden ge
Az Emerson új hőtechnológiát vezetett be, amelynek célja a gyártók nagyobb tervezési szabadságának biztosítása, lehetővé téve számukra, hogy összetettebb, finomabb és érzékenyebb alkatrészeket is képesek legyenek műanyag burkolatokhoz, díszítőrétegekhez csatlakoztatni. A PulseStaker egy olyan hőimpulzusos hegesztési technológia, amely optimalizálja
A Yahoo az ezredforduló idején 3 milliárd dollárért akarta felvásárolni a keresőcéget. Ma már a Google anyavállalata ezermilliárd dollárnál is többet ér.
2022 végéig velünk marad az, a gyermeket nevelő családok számára elérhető lakásfelújítási támogatás, amely akár 3 millió forintos segítséget is jelenthet szükség esetén. De mit vár az új lehetőségtől a szakmai szövetség?
Ausztriában csak óvatos nyitásra lehet számítani az egészségügyi zárlat december 7-i feloldása után, erről beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellár. Csehországban már csütörtökön feloldják a járvány miatt bevezetett intézkedések egy részét. Németországban viszont, ahol már egymillió fölött van a fertőzöttek száma, még hetekig maradnak a korlátozáso
Már szinte kezdtük elfelejteni, de a magyar állam újabb devizakötvény-kibocsátásai újra ráirányíottták a figyelmet, hogy az államadósságunk ötöde még mindig devizaadósság formájában áll fent. Ma már igen alacsony kamaton lehet eladósodni dollárban vagy euróban, de nem volt ez mindig így. Még mindig több mint 8 milliárd dollárnyi magas kamatozású ma
„ismerünk olyan szülőt, aki az óvodában nem meri elmondani, hogy nem egyedülálló, hanem egy másik anyukával neveli közösen a gyereket, mert fél a következményektől. De ez a gyerekre is nagyon rossz hatással van. Ők azért bujkálnak, mert valamitől valamilyen formában félnek, és ez az, ami nem egészséges egy gyereknek. Nem az, hogy két anyukája vagy
Többször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. Hétvégére pár fokkal melegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn, november 30-án a D
Hiába támogatja adókedvezménnyel a kormányzat a SZÉP kártyát, ha a szállodák bezártak, a munkavállalók pedig a bizonytalan helyzetben alapvetően ételre és egészségre fordítható támogatást várnak munkáltatójuktól. Minél magasabb a cafeteriakeret, annál tudatosabban választanak a dolgozók az egyes elemek közül – derül ki a Bonus-Cafeteria tanácsadó
Kizárólag nőkből áll majd Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kommunikációs csapata, amelynek tagjait a politikus helyi idő szerint vasárnap kiadott közleménye ismertette.
Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
Mozgalmas hét áll előttünk, Magyarországon az ipari termelési statisztikák mellett érkeznek kereseti és kamatstatisztikák is, valamint a KSH közzéteszi a GDP felülvizsgált becslését is. A világgazdaságból szintén kereseti és munkanélküliségi statisztikák érkeznek, valamint beszélni fog az EKB és a Fed elnöke is. A héten természetesen tovább követjü
Chicagóban a fontosabb agártermékek kurzusa emelkedett a múlt héten. A búza 0,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 1,1 százalékkal lett drágább. Párizsban nem volt ennyire optimista a befektetői hangulat. A repce 0,3 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,1 százalékkal olcsóbb lett, a kukorica ára nem vál
A járványhelyzet miatt idén virtuális kiállításon mutatkoznak be a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) média design alapszakán végzettek diplomamunkái. A Futuroscope-on a legkülönbözőbb műfajú alkotások – videoinstalláció, 3D animációs kisfilm, mobilalkalmazás – szerepelnek, maga a diplomamunkákat bemutató virtuális kiállítótér is a 2020-ban a ME
Ausztrália azt tervezi, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (Wto) fordul a Kínával szemben fennálló konfliktushelyzete miatt. Az ázsiai ország az ausztrál árpa exportjára kivetett vámot emelte meg.
Hősként ünneplik a kínai internetezők a délnyugat-kínai Csungkingban állomásozó brit főkonzult, aki kimentett a vízből egy fiatal nőt. A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolója szerint Stephen Ellison főkonzul éppen Csungking peremvidékén tett látogatást szombaton, amikor egy fiatal nő a part menti sziklákon megcsúszva a folyóvízbe esett.
A Durable cég Európa vezető irodaszer gyártó cégei közé tartozik. A Durable széleskörű és innovatív termékportfóliója nem csak az irodai termékek esetében mérvadó, de meghatározó szerepet tölt be a termelő és logisztikai cégek életében is. Lean menedzsment – a hatékonyabb működés lehetősége irodájában és cégében! A Lean módszer a világ egyik legelt
Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
Nagy-Britannia Európai Unióból történt kiválását követően, 2021 januárjától az élelmiszerlánc számos területén új szabályozás lép életbe. A Brexit néhány tekintetben hazánkra is hatással van, ezért fontos, hogy a Nébih szakterületeit érintő változásokról egységes, ugyanakkor áttekinthető felületen informálják az érdeklődőket. E célból indították el
Nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, miközben a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban az elmúlt, közel hét és fél év legkimagaslóbb növekedési adatát regisztrálták.
Bár még bő egy hónap hátra van 2020-ból, az mostanra már egyértelműen kijelenthető, hogy a kereskedelmen belül az online piac lett az egyik nyertese a koronavírus-járványnak. A Black Friday időszak után, az év végi szezon hajrája ugyanakkor még hátra van, aminek kimenetele, dinamikája talán sose volt még ennyire több ismeretlenes egyenlet. Ebben az