Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.
Minden nemzedék híd a múlt és a jövő között, az ember feladata pedig az, hogy megépítse az élet, a szeretet és a tudás hídját - erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek advent első vasárnapjának előestéjén.
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 2-1-re legyőzte az újonc Arminia Bielefeldet a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.
Megkezdte a NASA megarakétájának, a Space Launch System (SLS) nevű, egy évtizede fejlesztett óriásrakéta szilárd hajtóanyagú rakétafokozatainak összeszerelését. Az SLS magasabb lesz a New York-i Szabadság-szobornál, és 15 százalékkal nagyobb tolóerőt fog leadni, mint a hatvanas-hetvenes évek ikonikus hordozórakétája, az Apollo-missziók során haszná
Szoboszlai Dominik mesterhármast szerzett az osztrák bajnokságban. Csapata, az RB Salzburg 8-2-re verte idegenben a St. Pölten együttesét az osztrák Bundesliga 1-ben.
Amikor a képernyőn vagy a színpadon látjuk a sztárokat, mindig tökéletesnek tűnnek. Nem is gyanítjuk, hogy az idealizált hírességek közt is akad olyan, aki ritka genetikai mutációval született.
Bővíti a légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részlegét Szegeden a Lufthansa Systems Hungária Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A kötelező jótállásra vonatkozó új szabályok azt szolgálják, hogy a vevő a lehető legkevesebb hátrányt szenvedje el elromlott terméke miatt. A jövő évtől alkalmazandó rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (
Ha a koronavírus miatt korlátozások bevezetése óta észrevette, hogy (túl) sokat vásárol online, akkor jusson eszébe, valószínűleg nincs egyedül. A bizonytalanság okozta stressz és a mozgásszegény mindennapok miatt sokan ráfüggtek a dopamin löketre, amit akkor érzünk, amikor megveszünk valamit. Mik a jelei a vásárlásfüggőségnek és mit lehet ellene t
Már idén is többen meghaltak szén-monoxid mérgezésben Magyarországon, pedig a tragédia könnyen megelőzhető lenne, ráadásul nem is túl drágán. Egy egyszerű szén-monoxid érzékelőt már pár ezer forintért meg lehet vásárolni. Ezek listáját pedig a napokban frissítette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Viszont még mindig sok az olyan eszköz,
Az elmúlt héten a Pfizer–BioNTech páros, majd pedig a Moderna jelentette be, hogy közel járnak a koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetéséhez. Az Ipsos-MORI felmérése szerint azonban meglepően sokan nem adatnák be maguknak a vakcinát.
Az e-kereskedelmi forgalom 25-30 százalékos bővülésére számít az idei utolsó negyedévben a GKI Digital és az Árukereső.hu, ezzel az év egészében 30 százalékot meghaladó lesz a növekedés az előző évhez képest, azaz az idei várható növekedés kétszerese a tavalyinak. Az online kereskedelem forgalma az első negyedévben 21, míg a másodikban 47 százalékk
Az EasyMile önjáró transzfergyártó vállalat elindította annak a járműnek a gyártását, mely állítása szerint az első autonóm vontatótraktor, és a magánterületeken belüli anyagmozgatásra képeztek ki. A TractEasy-t gyárban vagy logisztikai központban történő használatra tervezték, és jól képes működni a komplex, városra hasonlító környezetben. A válla
A koronavírus-járvány minden mutatója javul Franciaországban a francia egészségügyi miniszter szerint. A napi esetszám 30 százalékkal csökkent egy hét alatt, ezért az ország ismét nyitni kezdett. Enyhülnek a korlátozások Belgiumban is, Ausztriában jövő héten indul az országos tesztelés, a Szlovákiába történő beutazás feltételei pedig szigorodnak. T
A koronavírus-járvány elleni védekezés hatékonyságának fokozása érdekében december 1-től bővül azon autóbusz-állomások köre, ahol megszűnik az autóbusz-vezetői jegyértékesítés - közölte a Volánbusz Zrt. szombaton az MTI-vel.
A magyar online kereskedelmi piac közel 200 hazai szereplőjét tagjai között tudó Ecommerce Hungary egyesület a november 30-án esedékes tisztújító taggyűlésének elhalasztásáról döntött. Erre azért volt többek között szükség, mert a társaság jelenlegi elnöke a héten egy új e-kereskedelmi szövetség megalapítást jelentette be a sajtóban. Az Ecommerce
Tavaly is volt és idén is lesz, még a koronavírus sem állhat a BÁV aukció utjába. A körülmények nem teszik lehetővé, hogy az árverések klasszikus formáját kövesse az idei esemény,…
Jó híreket kapott Európa. A legfrissebb adatok alapján a gazdasági aktivitás fokozatosan stabilizálódik. Az előremutató feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek ötödik hónapja jeleznek bővülést az eurózónában és Németországban. Utóbbi különösen jó hír hazánknak is. Mérsékelt zsugorodás a szolgáltató szektorban tapasztalható, azonban ennek mérték
A dalt Hollós Ilona énekelte el a Magyar Rádióban. A zenét Hollós Ilona akkori férje, Bágya András szerezte. A dal szövegét G. Dénes György, a legendás Zsüti írta. A dal bemutatójára a Szabó család című rádiósorozatban került sor hatvan évvel ezelőtt. Hollós Ilona száz esztendeje, 1920-ban született Nagyváradon, épp akkor, amikor megváltozott
Bartók Béla népdalgyűjtéseinek teljes forrásanyagát közzéteszi a Zenetudományi Intézetben működő Bartók Archívum új adatbázisa. A források betekintést nyújtanak a bartóki népdalfeldolgozások keletkezésének mélyrétegeibe. Bartók műveinek körülbelül egyharmada népdalfeldolgozás, amelyekben a zeneszerző túlnyomórészt saját, mintegy tízezer dallamból á
Ahogy az előző hétvégén, most szombaton is tömegek vonultak az utcára Franciaország több városában, tiltakozva az új biztonsági törvénytervezet ellen, ami nem engedi mutatni az intézkedő rendőrök arcát a médiában.
A 2018-ban konstruktőri, 2019-ben egyéni rally világbajnoki címet szerző, és a pilóták versenyében a jövő hétvégi 2020-as WRC idényzáró monzai futam előtt is élen álló Toyota érthető módon hangsúlyos szerepet kap a FIA Rally Világbajnokság hivatalos játékában, az idén nyáron megjelent WRC 9-ben. A motorsport tevékenységének aranykorát élő japán aut
Egészen hihetetlen hónapokat tudhatnak maguk mögött a fenntarthatósági célokat szem előtt tartó ESG-alapok: az idei első kilenc hónapban a bennük kezelt vagyon 64%-kal ugrott meg, a növekedés minden régióra és minden eszköztípusra kiterjedt. Ez az a befektetés, amelynek keresletét a koronavírus nem vetette vissza, sőt: idén sokkal több pénz áramlot
Bár a kormány döntött arról, hogy a fogyatékkal élőknek nem kötelező a maszkot viselni, nem lett sokkal könnyebb a helyzetük. Többen is arra panaszkodnak, hogy a buszokon, vagy éppen a boltokban is rájuk szólnak, és próbálják rábeszélni a szülőket, hogy mindenáron tegyék fel a maszkot autista gyermekükre. Sokan nem is hallottak arról, hogy az autis
Az USA fekete és latinó lakossága bizalmatlan a koronavírus elleni oltásokkal szemben, utóbbi népcsoport 66 százaléka fogadná el a vakcinát, az előbbi hajlandósága viszont kevesebb mint 50 százalék - mutatta ki egy friss felmérés. A bizalmatlanság mögött nagyon mély és régi történelmi sebek rejtőznek, és még akkor is nehéz átállítani az embereket a