2020. november 3. kedd

nov. 3
17:36
A cigány, a sérült és az idősebb gyerekek nem kellenek az örökbefogadóknak, a kormány döntései pedig csak mélyítik az előítéleteket (SzMo)
Egymásnak és korábbi döntéseknek is ellentmondó módosításokat hozott a kormány az örökbefogadások szabályozásában. Szakemberek szerint lassan az egész helyzet átláthatatlan és érthetetlen.
nov. 3
17:42
Gyönyörű kismama lett a Barátok közt egykori tinisztárjából (Femcafe)
Kardos Eszter a szemünk előtt cseperedett szépséges szőkeséggé.
nov. 3
17:42
Ezek voltak a hírességek idei legjobb halloweeni jelmezei (SzMo)
Bár 2020-ban a celebek körében is sokkal kevesebben öltöztek be, mint az előző években, ennek ellenére születtek igazán ötletes kosztümök.
nov. 3
17:45
A NASA összedobott egy galériát a húsz éves Nemzetközi Űrállomásról (Hamu és Gyémánt)
A két évtizedes a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legjobb és legfontosabb pillanatait mutatta be a NASA.2000. november 2-án érkezett meg az űrállomásra az első személyzet, William McMichael Shepherd (USA), Jurij Pavlovics Gidzenko és Szergej Konsztantyinovics Krikaljov (Oroszország) az ISS fedélzetére. Azóta 19 országból több mint 240 személy tartózkodo
nov. 3
17:48
Karácsony Gergely kitűzte az osztrák zászlót a Városházára (ATV)
„A budapesti Városházára szolidaritásunk és együttérzésünk jeleként kitűztük Bécs város zászlaját fekete gyászszalaggal”. Így reflektál a főpolgármester a hétfő esti bécsi véres támadásokra.
nov. 3
17:48
Hazánkban már több a Covid-fertőzött, mint a vírus eredeti gócpontjában, Kínában (Femcafe)
Globális összehasonlításban nézve sem állunk túl jól.
nov. 3
17:48
Diana hercegnőtől a Paranormális esetekig – novemberi streaming-ajánló (SzMo)
Jön a Joker, vége a Mr. Robotnak, Kaley Cuoco pedig gyilkosságba keveredik.
nov. 3
17:48
Betiltotta a Pornhubot és még egy csomó pornóoldalt a kormány, a lakosok nagyon kiakadtak Thaiföldön (SzMo)
A thai emberek már tüntetéseket is szerveztek a szerintük felháborító döntés miatt.
nov. 3
17:51
Újra változik a magyar állami kórházak finanszírozása (Menedzsment Fórum)
Az egészségügyi szolgáltatók biztonságos működése és a betegellátás folyamatosságának biztosítása érdekében átlagfinanszírozásra tér át az egészségügy - tudatta Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
nov. 3
17:51
Zidane ma este le akarja győzni egykori csapattársát (Infostart)
„Ez egy döntő lesz” – írja a La Gazzetta dello Sport és a Corriere dello Sport is a ma esti Real Madrid–Internazionale labdarúgó Bajnokok ligája-mérkőzésről. Noha szokatlan az ilyesmi a csoportszakaszban, mégis van alapja: mindkét csapat a vártnál gyengébben szerepelt eddig a 2020-as őszi BL-meccsein.
nov. 3
17:51
Baukó Évát tönkretette a ValóVilág: „Egy-másfél évig ittam, teljesen lecsúsztam” (Promotions)
A híresség őszintén mesélt arról, hogy milyen volt az élete a ValóVilág után.
nov. 3
17:54
Azonnal átállítja a szaktárca az egészségügy finanszírozását (Infostart)
Az egészségügyi szolgáltatók biztonságos működése és a betegellátás folyamatosságának biztosítása érdekében átlagfinanszírozásra tér át az egészségügy – tudatta Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.
nov. 3
17:57
Egy gyanúsított szerint nem BUK-rakétával lőtték le a gépet Ukrajna felett (HírTV)
"Nem láttam BUK-rakétát" - jelentette ki Oroszországban videóra vett tanúvallomásában Oleg Pulatov.
nov. 3
17:59
Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában (HírTV)
Emelték a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét az elmúlt napok franciaországi és ausztriai merényletei nyomán.
nov. 3
18:00
Párbeszéd: többen haltak meg az elmúlt héten koronavírusban, mint tavasszal (ATV)
"Ha a kormány tagjai nyáron nem a Jacht-office-ban ültek volna, felkészülhettek volna a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére" - ezt mondta a parlamentben a DK képviselője. A kabinet szerint viszont a baloldali ellenzék nem támogatja és nem szavazza meg a járványügyi intézkedéseket, ehelyett a kormányt vádolja semmittevéssel.
nov. 3
18:00
Koronavírusos Miskolc polgármestere (SzMo)
Veres Pálnak enyhe tünetei vannak.
nov. 3
18:03
„Sose találkozz a hősöddel” – Te+én: Ráskó Eszterrel és Gyárfás Dorkával (WMN)
„A legértékesebb tulajdonom a humorom, és ez azért is igaz, mert ebből élek” – derül ki Ráskó Eszterről a Te+én sorozat második epizódjában, és még sok minden más (például, hogy ki az a híres ember, akiért leginkább rajong), amit csak egy ilyen intim helyzetben, meglepő kérdésekre árul el az ember.
nov. 3
18:06
Zuhanás után magára talált az olaj, nagyot ralizott a tegnapi mélypont óta (Portfolio)
A múltheti jelentős eséseket követően tegnap reggel még bőven lefelé tartott az olajárfolyam és közel 15 százalékos mínuszt ért el a Brent és a WTI típus is egy hét leforgása alatt. Ezt követően azonban délután már megfordult a hangulat és a délelőtti eséseket ledolgozta az árfolyam, a felfelé történő korrekció pedig még ma is folytatódik. Ennek al
nov. 3
18:06
Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában (ATV)
Emelték a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét az elmúlt napok franciaországi és ausztriai merényletei nyomán. Priti Patel brit belügyminiszter keddi közleményében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amelyet nem valamely konkrét fenyegetés miatt rendeltek el.
nov. 3
18:09
A kemény fizikai munka növeli a demencia kialakulását (Hamu és Gyémánt)
Ezt bizonyítja egy kutatás, ami ötven évet vett igénybe. Az edzés viszont segít.
nov. 3
18:12
Feledy Botond: az első győzelmi jelentés még érvénytelen lesz, bárkié is (Infostart)
Amerikában kedden tartják az elnökválasztást, több mint 95 millióan azonban már éltek az előzetes szavazás lehetőségével, ez több mint 70 százaléka a 2016-os részvételnek. Feledy Botond szerint nem csak emiatt lesz rendhagyó az idei voksolás, a korábbiakkal ellentétben ma végeredmény sem várható.
nov. 3
18:12
Estétől még nagyobb területen támad a köd (Háziállat)
A szerdán érkező hidegfront előtt még szinte az egész országban kedvezőek az időjárási feltételek sűrű köd kialakulásához.
nov. 3
18:18
Amerikai elnökválasztás: már zajlik a voksolás, mindkét elnökjelölt dörzsöli a tenyerét (Infostart)
Joe Biden úgy érzi, nagy győzelem felé tart, Donald Trump pedig 2016-os eredménye megismétlését várja.
nov. 3
18:18
Az általános globális pozitív piaci hangulat hatott a BUX-ra (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 756,88 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 33 834,43 ponton zárt kedden.
nov. 3
18:18
Koronavírus: teszt nélkül, a köhögés hangzása alapján tudják azonosítani Amerikában a betegséget (Portfolio)
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.
nov. 3
18:18
Kiadták a riasztást: ködveszélyre figyelmeztetnek, míg máshol 25 fok is lehet (Háziállat)
Ma még előbújhat a nap, ám holnaptól jobb, ha felkötjük a gatyánkat: leszáll a sűrű köd.
nov. 3
18:21
Amerikában kapott díjat az Apró mesék (Promotions)
Global Vision díjat nyert Szász Attila Apró mesék című filmje a Cinequest nemzetközi filmfesztiválon Kaliforniában.
nov. 3
18:24
Koronavírus-fertőzésben halt meg az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa (SzMo)
A 77 éves szakember kedden, a miskolci kórházban hunyt el.
nov. 3
18:30
Koronavírus - Meghalt az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa (Infostart)
Hercska Gyula 77 éves volt, a miskolci kórházban hunyt el.
nov. 3
18:30
Új felfedezés: ez alapjaiban változtathatja meg a COVID-vakcina fejlesztését (Pénzcentrum)
A szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírusfertőzés után is mutattak válaszreakciót egy új, kis létszámú kutatás szerint. A kulcskérdés az volt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való fertőződés megvédheti-e az embert, ha
nov. 3
18:30
Koronavírus: meghalt az egri kórház főorvosa (Portfolio)
Koronavírus-fertőzésben meghalt Hercska Gyula, az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa - tudatta az intézmény az MTI-vel.
nov. 3
18:30
Will Smith felesége smink nélkül még jobban néz ki, mint kifestve (Joy)
Sok híresség szinte felismerhetetlen smink nélkül, de Jada nem tartozik közéjük!
nov. 3
18:36
Koronavírus-fertőzésben meghalt az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa (Privátbankár)
Koronavírus-fertőzésben meghalt Hercska Gyula, az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa - tudatta az intézmény az MTI-vel.
nov. 3
18:36
Koronavírus: Orbán Viktor perceken belül szigorító intézkedéseket jelenthet be (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-posztja alapján a miniszterelnök hamarosan korlátozó intézkedéseket jelent be.
nov. 3
18:36
A koronavírus áldozata az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa (ATV)
Koronavírus-fertőzésben meghalt Hercska Gyula, az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa - tudatta az intézmény az MTI-vel.
nov. 3
18:36
12 feledhetetlen zsarupáros, akiket imádunk (Glamour)
Mindenkinek szüksége van egy társra
nov. 3
18:39
Köhögésük hangzása alapján a mesterséges intelligencia képes azonosítani a betegeket (HírTV)
A szakemberek szerint az emberi fül képtelen meghallani a különbséget a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek köhögésének hangzásában.
nov. 3
18:39
Innovatív ötlet egy magyar fiataltól: műanyagból gyártana üzemanyagot (Hamu és Gyémánt)
A műanyaghulladékból való üzemanyaggyártás lehetőségét vizsgálja Kecsmár Gergő, a K&H fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat díjazottja. Az eljárási módszer egyedülálló megoldást nyújthatna a hulladékgazdálkodás problémájára hazánkban.
nov. 3
18:41
Szijjártó: Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett (HírTV)
Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, és nemmel szavaz az ENSZ-ben az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra.
nov. 3
18:42
Ingyenesen teszteli a helyieket az önkormányzat Drávaszerdahelyen (ATV)
A Baranya megyei Drávaszerdahelyen az önkormányzat költéségre tesztelnek mindenkit, akinek állandó lakcíme a faluba van bejelentve- tudta meg az ATV Híradója. A polgármester azt mondta, hogy az elmaradt rendezvényeikből megmaradt pénzüket költik erre. Közben Kozármislenyben megismétlik a tavaszi kedvezményes tesztelési akciót. Itt a helyieknek adna
nov. 3
18:42
Videón látható a repülő autó (vagy a közút-kompatibilis repülő?) (Auto Pult)
Az emberiség sokáig csak vágyott a repülés élményére. Majd amikor végre sikerül meghódítani az eget, rögtön a többcélú eszközök felé fordult a feltalálók figyelme. A hidroplánokat szinte kétéltűnek tekinthetjük, de a repülő autók csak nem akartak elkészülni. Egészen mostanáig.
nov. 3
18:42
Bevállalta! Jessica Chastain bugyi nélkül flangált az utcán (Femcafe)
Új oldaláról mutatkozott be Hollywood egyik legszebb színésznője.
nov. 3
18:42
Walmart: nem ezeket a robotokat keressük (FinTechRadar)
Kutyát harapott meg a postás! Illetve, ha ez nem is történt meg, de úgy néz ki, az emberek elvették a robotok munkáját az Egyesült Államokban.
nov. 3
18:42
Kitűzték Bécs zászlaját a budapesti városházára a terrortámadás miatt (SzMo)
Karácsony Gergely főpolgármester „gyáva és aljas támadásnak” nevezte a hétfő esti merényletet.
nov. 3
18:45
Koronavírus: Meghalt az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa (Menedzsment Fórum)
Koronavírus-fertőzésben meghalt Hercska Gyula, az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa - tudatta az intézmény az MTI-vel.
nov. 3
18:48
Nem ez az Eta minden nicaraguai álma (Infostart)
Lecsapott Nicaraguára kedden az Eta nevű hurrikán, az elmúlt évek legpusztítóbb erejű vihara Közép-Amerikában. Széllökéseinek sebessége eléri az óránkénti 233 kilométert.
nov. 3
18:51
Nagy bejelentés: a karantén alatt jött össze Stefanovics Angéla és Szervét Tibor (Promotions)
Végre kimondhatjuk, hogy tavaszi karantén időszaknak volt pozitív oldala is.
nov. 3
18:54
Előre örülnek a tőzsdék a választásnak. Trump hívei gyakrabban elkapják a vírust? (Privátbankár)
Gyönyörű emelkedéssel ünneplik a tőzsdék az amerikai elnökválasztást, a bűvös szám a kettő, a legtöbb tőzsdeindex két százalék körüli emelkedést ért el. A BUX is hasonlóan teljesített, ráadásul a forint is szépen emelkedett ma. Lefújták az Ant-részvénykibocsátást. Egy kutatás kimutatta, hogy a jobboldali szavazók kevesebb kevésbé óvatosak, így hajl
nov. 3
18:54
Mindenki az amerikai elnökválasztásról beszél: de van egy másik esemény is ma, ami majdnem annyira fontos (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztás mellett ma tartják a kongresszusi választásokat, ahol az a tét, hogy a demokraták meg tudják-e szerezni a Szenátust a republikánusoktól. A Kongresszus színezete nagyon fontos, mert az elnök gazdaságpolitikai mozgásterét erősen behatárolja, ha nem az őt delegáló párt tartja kezében a többséget a törvényhozásban.
nov. 3
19:00
Bekapcsolták Paks II fehérorosz "bátyját" (Infostart)
November 3-án, helyi idő szerint 12.03-kor hálózatra kapcsolták a Belorusz Atomerőmű első 3+ generációs VVER-1200 típusú blokkját, amely betáplálta az első kilowattóra elektromos energiát a Belarusz Köztársaság villamosenergia-hálózatába.

Keresés