2020. november 3. kedd

nov. 3
15:14
Újabb 10 milliárd forintos kötvénykibocsátás jöhet az NKP-ban (Portfolio)
A Scope Ratings elvégezte a SunDell minősítését a Növekedési Kötvényprogramban való részvételhez, melynek eredményeként a SunDell minősítése B, míg a kibocsátandó kötvények minősítése B+ lett. A vállalat 10 milliárd forint értékben tervez kötvényeket kibocsátani, és a cég most közzétette az aukció időpontját, amely 2020. november 10-én lesz.
nov. 3
15:15
Itt lehet még elérhető áron lakást venni a budapesti agglomerációban (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt hetekben-hónapokban többször is megírtuk, hogy a fővárosból kiköltözni vágyók, vagy az ott munkát szerzett nem budapestiek a nyugati, az északnyugati, az északpesti és a délpesti körzetekben találkoznak a legmagasabb lakásárakkal, a drágulás is itt a leggyorsabb. Most a Takarék Index is megerősítette ezt, s közvetve azt az állításunkat is
nov. 3
15:15
Gyorsuló lépésekkel halad a böngészők adatvédelmi oroszlánja (Bitport)
A Brave négy évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy egyszerre védi a netezők privát szféráját és honorálja a népszerű tartalmak készítőit.
nov. 3
15:15
Volner János: kevesebb liberalizmus, kevesebb migráns, kevesebb halál (Demokrata)
„Ausztria népének le kell vonnia a bécsi terrortámadás tanúságaként, hogy kevesebb liberalizmus és kevesebb migráns kevesebb halált jelent”
nov. 3
15:18
Bécsi terror: megvan, honnan származhatott a gyilkos fegyver (Infostart)
A szálak Szlovákia felé vezetnek, ott járt az elkövető fegyverügyben júliusban. (Képünk illusztráció.)
nov. 3
15:18
Ajándékot vett kislányának az anyuka, zokogott az üzenettől, amit mellékeltek hozzá (Femcafe)
Szívszorító levelet csatoltak az elragadó játékbaba mellé.
nov. 3
15:24
Túlzás az akár 20 százalékos emelés a kgfb-díjaknál a koronavírus miatt (Piac és Profit)
A Magyar Autóklub álláspontja szerint a gépjármű-felelősségbiztosítás 2021. évi díjainak megállapítása során a biztosítóknak figyelembe kellene venniük, hogy a gépkocsiközlekedés a vírushelyzet folytán jelentősen csökkent.
nov. 3
15:24
Rekordot döntött a mobilfizetés Magyarországon (Portfolio)
Az MNB friss adatai szerint 2020-ra a magyar felhasználók több mint 500 ezer bankkártyát digitalizáltak mobiltelefonjukba, a Mastercard szerint a mobiltárcás tranzakciók száma pedig közel háromszorosára nőtt 2019 és 2020 szeptembere között - írja a Mastercard sajtóközleményében.
nov. 3
15:24
Ön milyen szigorításokat tartana fontosnak? - szavazzon! (ATV)
Orbán Viktor kormányfő ma este jelenti be a járvány elleni szigorításokat. Ön milyen intézkedéseket tartana fontosnak? Kijárási korlátozások, vásárlási idősávok, vagy a nagyrendezvények betiltása.
nov. 3
15:24
Megszólalt a bécsi támadó védőügyvédje: sohasem hitte volna, hogy képes végrehajtani egy terrortámadást (ATV)
Nikolaus Rast szerint a 20 éves férfi teljesen normális családból származott, csak rossz társaságba keveredett.
nov. 3
15:27
FTC-Juventus: Szerhij Rebrov egy kissé izgatott (Infostart)
Megtartotta a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti utolsó edzést és sajtótájékoztatót a Ferencváros stábja, várakozásairól is beszámolt.
nov. 3
15:27
Háromnapos nemzeti gyász Ausztriában (HírTV)
Bécsből tudósítónk, Gaál-Tóth András jelentkezett.
nov. 3
15:30
Pattanások ellen napozol vagy szolizol? Óriási hibát követsz el (Femcafe)
Az csupán egy mítosz, hogy eltüntetik a pattanásokat.
nov. 3
15:36
Bécs szerint Észak-Macedónia lehet a kulcs az éjszaka történtek felgöngyölítéséhez (Infostart)
A 20 éves merénylő szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak, sőt neki is van ott állampolgársága.
nov. 3
15:36
ESMA: a német szabályozó igazán elszúrta a Wirecard-ügyet (FinTechRadar)
Az európai szabályozó konkrét pontokat is kiemel, hol rontották el a németek. A Financial Times-nál valószínűleg pezsgőt bontanak.
nov. 3
15:36
Ez várható Amerikában éjszaka: íme az elnökválasztási menetrend (SzMo)
Mikor zárnak az államok szavazófülkéi? Hol okozhat meglepetést Biden és hol Trump? Kié lesz a féltucatnyi csatatér állam, amely eldöntheti a választást?
nov. 3
15:42
Sorra dönti a rekordokat a mobilfizetés (ProfitLine)
Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon, a mobiltárcás tranzakciók száma közel háromszorosára nőtt 2019 és 2020 szeptembere között a Mastercard adatai szerint.
nov. 3
15:42
A TEK nagy erőkkel az osztrák határhoz vonult (Portfolio)
Hajdu János rendőr vezérőrnagy, a TEK főigazgatója nagy létszámú műveleti erőt rendelt az esetlegesen menekülési irányként számításba vehető osztrák határszakaszra, írja az Index.
nov. 3
15:42
Durva következménye lehet, ha túl meleg vagy hideg vízzel mosol hajat (Femcafe)
Többet számít a víz hőmérséklete, mint hinnéd.
nov. 3
15:44
4 dolog, amivel úgy teszed tönkre a lakásodat, hogy észre sem veszed (Femcafe)
Néha a legjobb szándékkal is csak kárt okozunk.
nov. 3
15:45
Trump vagy Biden lesz az elnök? (HírTV)
Megkezdődött az Egyesült Államokban az elnökválasztás. Két településen már végeredményt is hirdettek.
nov. 3
15:45
Osztrák belügyminiszter: nincsenek második tettesre utaló jelek (Demokrata)
Az osztrák belügyminisztérium szerint semmi nem utal arra, hogy egy második elkövető is részt vett volna a hétfő esti bécsi merényletben.
nov. 3
15:48
Donald Trump sikerei és botrányai, vagy Joe Biden kapcsolatai és külpolitikai tudása? (Infostart)
A stílusa miatt sokat támadott, de korántsem eredménytelen elnököt egy politikai veterán hívja ki az amerikai elnökválasztáson.
nov. 3
15:48
Beolvad a Worldline-ba az Ingenico, létrejön Európa legnagyobb fizetési szolgáltatója (Portfolio)
Beolvad az Ingenico a Worldline-ba, a két fizetési szolgáltatóval Európa legnagyobb fizetési vállalata jön létre - tájékoztatta a vállalat a Portfolio-t.
nov. 3
15:48
Határozatképtelenség: Müller Cecília, az államtitkár és a dandártábornok ott volt, a fideszesek távol maradtak (ATV)
Határozatképtelenség miatt berekesztette a népjóléti bizottság ülését az MSZP-s Korózs Lajos. A fideszesek és a KDNP-sek az ő “kamuvideójával” indokolták, miért nem vesznek részt az Operatív Törzs tagjainak meghallgatásán. Szabó Tímea a parlamenti folyosón kérdezte Müller Cecíliát.
nov. 3
15:48
5 kutyabarát kávézó és reggeliző Budapesten (Glamour)
A gazdik jó, ha ismerik ezeket a helyeket
nov. 3
15:48
Curtis már meg is feledkezett az egész botrányról, törölte közösségi oldaláról a magyarázkodását (SzMo)
Nem bánta meg, hogy kihagyta a Sztárban Sztár elődöntőjét, kedd reggel pedig már legjobb barátaival reggelizett széles mosollyal az arcán.
nov. 3
15:51
Így szolgálja ki Tom Cruise Jim Carreyt a pultnál – Coub-válogatás (Promotions)
Mutatunk egy őrületesen élethű Pennywise maskarát, de lesz emlék Sean Conneryről is.
nov. 3
15:51
Gyönyörű dán bútorkollekció hoz minket közelebb a természethez (Hamu és Gyémánt)
A dán Dinesen nemrég mutatta be azonos nevet viselő kollekcióját, mely egy exkluzív bútorok és belsőépítészeti tárgyak sorozata. A cég célja az volt, hogy kollekciójukkal felkeltsék a vásárlók érdeklődést a természetes anyagok iránt, és esztétikai élményekkel fordítsák kíváncsiságunkat a fenntarthatóság felé.
nov. 3
15:54
Továbbra is jó a hangulat Európában, tépik az autógyártók papírjait is (Portfolio)
Kimondottan jól teljesítenek ma Európa börzéi, szektor szinten rendkívül jól megy az autógyártó vállalatok részvényeinek. Pozitív gyorsjelentésének is köszönhetően 4 százalék feletti növekedést produkált eddig a Ferrari, 5,44 százalékos pluszban a francia Renault.
nov. 3
15:57
Nagy László szövetségi kapitányként ugrik be az Európa-bajnok ellen (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott novemberi összetartására és Európa-kupa mérkőzéseire is komoly hatással van a koronavírus, amely miatt Gulyás István szövetségi kapitány és több kulcsember is hiányzik a héten. A kapitányt helyettesítő Nagy László, a nemzeti együttes csapatmenedzsere elmondta, hogy irányító poszton állnak a legrosszabbul a kiesés
nov. 3
16:00
Osztrák belügyminiszter: nincsenek második tettesre utaló jelek (ATV)
Az osztrák belügyminisztérium szerint semmi nem utal arra, hogy egy második elkövető is részt vett volna a hétfő esti bécsi merényletben - közölte kedden Bécsben Karl Nehammer belügyminiszter.
nov. 3
16:06
Bécs után: Linzben "biztos, ami biztos" fülön csíptek egy állítólagos iszlamistát (Infostart)
Felső-Ausztria kormányzója és az országos rendőrfőkapitány is megerősítette az őrizetbe vételt.
nov. 3
16:06
Amerikai elnökválasztás: nagyon nem mindegy a Teslának, Trump vagy Biden lesz a következő elnök (Portfolio)
Ma tartják az amerikai elnökválasztást, amely talán az év egyik legjobban várt eseménye, és amelynek kimenetele meghatározza a világ legnagyobb gazdaságának politikáját a következő évekre. Az egyik központi kérdés a klímapolitika, amely direkt módon hatással van az elektromos autók piacára, és az egész iparágra is, hiszen a különböző keresletélénkí
nov. 3
16:09
Milliárdokat kaszál a legnagyobb hazai munkásszálló-építő (Menedzsment Fórum)
Itt a bizonyíték, hogy megéri munkásszállót építeni. Ma Esztergomban átadták a Suzuki szállót, ahol 126 dolgozót lehet elszállásolni. A beruházó Staff House Zrt. tavaly már több mint négymilliárd forintos forgalmat ért el.
nov. 3
16:09
„Nincsenek szavak” – Bosszantó, mégis kiirthatatlan kliséink a mindennapokban (WMN)
Közhelyek, klisék mint a bogáncs, úgy tapadnak a beszélgetés szövetére. Olvasd el Both Gabi gondolatébresztő listáját a „nemszeretem” kifejezésekről, aztán meséld el, ezek közül melyiket vagy te is hajlamos túlhasználni, vagy hogy melyik bosszant téged a leginkább!
nov. 3
16:09
„Az Rmdsz és az EMSZ megállapodása a romániai magyarság sikere” (Demokrata)
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint „hosszútávon sikerre ítélheti a romániai magyarság ügyét” az Rmdsz és az EMSZ megállapodása.
nov. 3
16:09
Osztrák belügyminiszter: nincsenek második tettesre utaló jelek (Demokrata)
Az osztrák belügyminisztérium szerint semmi nem utal arra, hogy egy második elkövető is részt vett volna a hétfő esti bécsi merényletben.
nov. 3
16:12
Íme a válasz, meddig kell izgulnunk, hogy megtudjuk: Biden, vagy Trump nyert (Portfolio)
Magyar idő szerint november 4-én szerdán hajnali 1 óra és reggel 7 óra között zárnak be az Egyesült Államok különböző tagállamaiban a szavazóhelységek, így elméletileg szerda reggel-délelőtt már tudnunk kellene, hogy ki nyerte az amerikai elnökválasztást, illetve a szenátusi és képviselőházi választásokat. A koronavírus-járvány miatt és az erre buz
nov. 3
16:12
Bécsi terrortámadás: két török MMA-harcos segített két nőnek és egy sebesült rendőrnek (SzMo)
A közösségi médiában hősként ünneplik a két férfit, akik elítélik a terrorizmust.
nov. 3
16:14
3 állam döntheti el, ki lesz az elnök, elég, ha Biden egyben nyer (Portfolio)
Florida, Ohio és Észak-Karolina döntheti el, hogy ki nyeri meg az idei elnökválasztást – véli Frank Luntz politikai stratégia, aki a CNBC-nek nyilatkozott.
nov. 3
16:18
Hivatalosan is ünnepnap lesz Romániában a trianoni békediktátum születésnapja (Infostart)
Az RMDSZ szerint ezzel éket vernek a romániai magyarság és a többségi románság közé.
nov. 3
16:18
Rendkívüli: Újabb pedagógus halt meg koronavírusban (ATV)
Egy hatvan év körüli tanár a járvány áldozata - tudta meg az ATV Híradó.
nov. 3
16:18
Kiszúrod a macskát a képen? 100-ból 90-en elhibázzák (Femcafe)
Bizonyítsd be, hogy rajtad nem fog ki ez a feladvány sem!
nov. 3
16:20
Újra karanténban a Siófok női kézilabdázói (ATV)
Tíznapos karantén vár a Siófok női kézilabdázóira, rövid időn belül immár másodszor.
nov. 3
16:20
Mindent letarol: ez a tetkó hódít a nők között! (Femcafe)
Rihannának az elsők közt volt.
nov. 3
16:21
Ha kocsival indulsz útnak, erre figyelj – szerdai időjárás (Promotions)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.
nov. 3
16:21
Szuperegyetem: jobb bért, új lendületet várnak a nagy elbocsátástól (Agrárágazat)
A régió legnagyobb intézményében elbocsátás, átszervezés indul.
nov. 3
16:24
Osztrák belügyminiszter: magányos volt a terrorista (Infostart)
Tizennégy embert vettek őrizetbe a rendőrök, tizennyolc házkutatást tartottak, de a bécsi horror egyetlen ember nyakába varrható.
nov. 3
16:24
Tökös őszi receptek (SzMo)
Az ősz nagy slágere a sütőtök, ami ezerféleképpen elkészíthető. Most hoztunk négy szuper receptet.

Keresés