2020. november 14. szombat

nov. 14
11:27
UFO-észlelés: sokan azt gondolják, hogy lezuhant űrhajót találtak a Marson (Promotions)
Szerintük az űrrepülő fullra hasonlít a Földön is megjelenő repülő csészealjakhoz.
nov. 14
11:30
Török Nagydíj: Újabb nyolc koronavírus-fertőzött (Infostart)
Az e hétvégi futam előtt nyolcan produkáltak pozitív koronavírustesztet a Forma-1-es csapatok körében múlt péntektől csütörtökig elvégzett vizsgálatok során.
nov. 14
11:36
Kásler: December végén, január elején lehet a tetőzés (SzMo)
Ha a miniszternek igaza lesz, idén lőttek a karácsonynak.
nov. 14
11:39
Ezek voltak októberben a magyarok kedvenc búvóhelyei (Infostart)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombati közleménye szerint októberben - a vendégszám alapján - Budapest, Hajdúszoboszló és Eger volt a legnépszerűbb turisztikai célpont.
nov. 14
11:39
A szív jó- és rosszindulatú daganatai (WebBeteg)
A daganatok bizonyos típusai a szívet is érinthetik, de szerencsére ezek nagyon ritka betegségek. Szövettani szempontból lehetnek jóindulatúak (az esetek kb. 75 százalékában) és rosszindulatúak, képződhetnek elsődlegesen a szív valamely sejtcsoportjából, vagy más daganatok áttéteiként is megjelenhetnek.
nov. 14
11:39
Segítik a digitális oktatásban érintett családokat (Demokrata)
Orbán Viktor aláírta a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről szóló kormányrendeletet.
nov. 14
11:39
Búcsú a járványtól, de mi lesz a vásárlási szokásokkal? (Növekedés)
A vakcinahírek hatására robbanásszerű árnövekedés zajlott a piacokon, a folyamatot Virág Ferenc a Random Capital egyik tulajdonosa és tanácsadója elemezte a Trend FM Prémium kategória műsorának vendégeként.
nov. 14
11:42
Drámai a helyzet Törökországban: újabb korlátozásokat sürgetnek az orvosok (ATV)
A koronavírus terjedését lassító további intézkedések bevezetését, többek között a bevásárlóközpontok és az iskolák bezárását kérte a török kormánytól az isztambuli orvosi kamara elnöke.
nov. 14
11:45
Ingyenes internetet biztosít az Orbán-kormány a digitális oktatásban résztvevőknek (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videót arról, ahogy aláírja a vonatkozó rendeletet az ingyenes internethasználatról.
nov. 14
11:45
Trump kormánya visszatartja az információt Bidentől, utóbbi ezért szakértőkkel készül a kormányzásra (Portfolio)
Joe Biden megválasztott elnök nemzetbiztonsági tanácsadókkal találkozik jövő héten, mondta Jen Psaki, a hatalomátadásért felelős tisztviselő pénteken. Az átadás késlekedése miatt a megválasztott elnök nem kapja meg a nemzetbiztonságilag fontos jelentéseket, ez pedig jelentős kockázatot jelent.
nov. 14
11:48
Ingyenes lesz az internet 30 napra - de nem mindenkinek! (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videót arról, ahogy aláírja a vonatkozó rendeletet az ingyenes internethasználatról.
nov. 14
11:51
Hogyan változnak a jótállás szabályai? Erre lehet készülni (Piac és Profit)
A jövő évtől jelentősen megváltoznak a kötelező jótállás szabályai Magyarországon: az egyik legfontosabb újdonság a sávos jótállás bevezetése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
nov. 14
11:54
Borult és párás lesz a hétvégi időjárás (Háziállat)
Helyenként köd is előfordulhat.
nov. 14
11:57
Átalakul a MOL Bubi, ilyen lesz az új (Infostart)
Tavasszal a jelenleginél modernebb, a változó felhasználói igényekhez igazodó Mol Bubit vehetnek birtokukba a fővárosi közbringarendszer használói - közölte a BKK.
nov. 14
11:57
Digitális oktatás: Orbán Viktor ingyenes internetet jelentett be (Portfolio)
Azoknak a középiskolásoknak, akik a digitális oktatás miatt nem tantermi oktatásban vesznek részt, ingyenes lesz az internetszolgáltatás 30 napra - jelentette be Orbán Viktor.
nov. 14
12:00
MSZP: az osztrák válságkezelés inkább szolgálja a dolgozók érdekeit (ATV)
Bár Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, hogy Magyarország Ausztriát követi a koronavírus-járvány kezelésében, valójában jelentősek a különbségek: az osztrák intézkedések sokkal inkább szolgálják a dolgozók érdekeit - hangoztatta az MSZP elnökhelyettese szombati online sajtótájékoztatóján.
nov. 14
12:03
Rontotta Fehéroroszország adósosztályzati kilátását a Fitch Ratings (ProfitLine)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Fehéroroszország jelenleg is mélyen spekulatív, B szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings.
nov. 14
12:03
Koronavírus: Ukrajnában már 12 ezernél is több új eset van (Portfolio)
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után három napon döntve meg a korábbi csúcsot, szombatra már több mint 12,5 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a halálos áldozatok száma pedig átlépte a 9,5 ezret.
nov. 14
12:03
Ha minden száz emberre jutna egy Harisnyás Pippi, boldogabb és empatikusabb lenne a világ (WMN)
Ha akarod, neked is lehet lovad, majmod és végtelen erőd. Csak ne veszítsd el a gyermeki éned!
nov. 14
12:03
A kozmikus robbanások befolyásolhatták Földünk klímáját (Hamu és Gyémánt)
A csillagrobbanások nagyobb szerepet játszhattak bolygónk éghajlattörténetében, mint azt a tudósok eddig gondolták.
nov. 14
12:06
A CLAAS, a John Deere, és a 365 FarmNet gépek képesek egymással kommunikálni (Agroinform)
A már meglévő, felhőalapú DataConnect-rendszer immáron komplex adatátvitelt biztosít a Claas, a 365 FarmNet és a John Deere rendszerei között, amely szolgáltatás már elérhető, és hamarosan újabb gyártókéval bővül. Ez nagyon előnyös a vegyes, több márkából álló gépparkok esetében.
nov. 14
12:06
Rakéták csapódtak két repülőtérbe Etiópiában (444.hu)
Ketten meghaltak, tizenöten pedig megsebesültek.
nov. 14
12:06
Ádáz küzdelmet folytat Amerika koronavírussal: 11 millióhoz közelít a fertőzöttek száma (ATV)
Az Egyesült Államokban 11 millióhoz közelít az igazoltan koronavírusos fertőzöttek száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház péntek esti adatai szerint.
nov. 14
12:09
Orbán: ingyen internet jön a digitális oktatásban tanulóknak (Növekedés)
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók.
nov. 14
12:09
Antológiasorozat készül Jane Austen műveiből - Film-zene-szórakozás 2020. november 14. 12:05 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/11/14/2389/
nov. 14
12:12
Harminc napig ingyen net jár a távoktatásban részt vevő középiskolásoknak (SzMo)
Orbán Viktor jelentette be az intézkedést, ami családok tízezreit érinti.
nov. 14
12:15
Utazási szokásainkra hosszabb távon is kihat a koronavírus (Infostart)
Becslések szerint idén 70 százalékkal kevesebb repülős utat tesznek az emberek világszerte a tavalyihoz képest, az autós utak pedig 80 százalékkal esnek vissza. Ezek a változások nem olvadnak el nyom nélkül akkor sem, ha jövőre nem korlátoz már minket így a vírus.
nov. 14
12:15
Magyarország ilyet még nem látott: egy szörföző vaddisznó halad lefelé a Dunán (Promotions)
Dunai horgászok kapták lencsevégre a különös jelenséget.
nov. 14
12:18
3 ok, amiért minden nap meg kell állnod néhány percre, ami csak a tiéd (Glamour)
Az öngondoskodás fontosabb, mint hinnéd!
nov. 14
12:21
Belehajszolta a magyarokat a bankkártyás fizetésbe a járvány (Piac és Profit)
A pandémia miatt csökkent az ATM-ek forgalma a készpénzkifizetési oldalon, miközben a bankkártyás vásárlások száma és értéke folyamatosan emelkedik; a pénzintézetek az MTI érdeklődésére azt is közölték: többször is fertőtlenítik naponta a fiókokban található automatáikat.
nov. 14
12:21
Orbán Viktor aláírta az ingyenes net bevezetését - de nem mindenkinek (Infostart)
Ellátta kézjegyével a miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók.
nov. 14
12:23
Turizmus a járvány idején – ezek voltak a kedvenc városok (Piac és Profit)
A Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint októberben - a vendégszám alapján - Budapest, Hajdúszoboszló és Eger volt a legnépszerűbb turisztikai célpont.
nov. 14
12:24
A Konyhafőnök VIP: Bosszú és kötények – vége az első hétnek! (Márkamonitor)
A Konyhafőnök VIP versenye csak most kezdődik igazán, a 10 millió forintért és A Konyhafőnök VIP címért!   A műsor történetében először megtörtént a várva várt visszavágó első felvonása: Fördős Zé először főzött a pultban! A séfek hidegen tálalták a bosszút: a “mikrohullámú király” rezsót sem, sőt, sütőt sem használhatott, csak és kizárólag két mik
nov. 14
12:27
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium (ATV)
A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette - a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást é
nov. 14
12:27
Orbán ingyen internetet ígér a digitális oktatáshoz (444.hu)
Egyelőre 30 napra. Orbán Viktor azt mondta, "majd lesz egy vita erről a cégekkel, de most fontos, hogy a családok ezt a segítséget megkapják”.
nov. 14
12:27
Csehországból jó, Ukrajnából aggasztó hírek érkeznek (Demokrata)
Ukrajnában több mint 12,5 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
nov. 14
12:30
Folytatódik a járvány lassulása Csehországban (ATV)
Csehországban tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 500-zal kevesebb, mint csütörtökön és 4200-al kevesebb, mint egy hete volt.
nov. 14
12:33
Csehországban működik a lezárás, lassul a koronavírus terjedése (Portfolio)
Csehországban tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 500-zal kevesebb, mint csütörtökön és 4200-al kevesebb, mint egy hete volt.
nov. 14
12:42
Nemzetek Ligája: Újabb koronavírusos eset az esti meccsek előtt (Infostart)
Pozitív eredményt hozott a horvát labdarúgó-válogatott középpályása, Marcelo Brozovic koronavírustesztje a svédek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.
nov. 14
12:42
Bulgáriában 4200 fölött a fertőzöttek száma (ATV)
Bulgáriában 4212 koronavírusos fertőzéses esetet regisztráltak pénteken, 798-cal többet, mint előző nap - közölte szombaton internetes oldalán a bolgár egészségügyi minisztérium.
nov. 14
12:42
Újra meghosszabbítja a lejáró okmányokat a kormány a korlátozások idején (SzMo)
Az lejárt iratok a veszélyhelyzet megszűnése utáni 60 napig lesznek használhatók.
nov. 14
12:48
Visszatért a pokol Olaszországba (HírTV)
Olaszországi tudósítónk arról számolt be, hogy Rómában is órákat kell várni a betegfelvételre, de az egészségügy ott még bírja a terhelést.
nov. 14
12:48
Már 10 éve a Desigualnál! Christian Lacroix ismét egy fenomenális kollekciót készített (Glamour)
Hol van az igazi Monsieur Lacroix?
nov. 14
12:51
Áfacsökkentés, home office-rendelet – kiborulhatnak a könyvelők (Piac és Profit)
Szerda éjjel rendeletben szabályozták a home office-t, ma reggel pedig egy rádióműsorban jelentették be, hogy öt százalékra csökken az elviteles és házhoz szállított ételek áfája. Fontos tudni, hogy a rendelet ugyan lehetővé teszi a cégeknek a home office adómentes támogatását, de ahhoz előtte írásban kell módosítani a munkaszerződést.
nov. 14
12:51
Dobrev Klára súlyosan beleszállt Kásler Miklósba (ATV)
„Kásler Miklós szerint már ++a járvány diktál++. Más szavakkal: a kormány tehetetlen” – címmel posztolt Facebook-oldalán a DK európai parlamenti képviselője.
nov. 14
12:54
A balkáni országok egészségügyi rendszerét is nagyon leterheli a járvány (HírTV)
Török orvosok pedig további szigorításokat követeltek a kormánytól.
nov. 14
12:54
„Mi köze ennek a ki…tt vírusnak az újraválasztásomhoz?” – Donald Trump bukásának kulisszatitkai (SzMo)
Így látták a bennfentesek az amerikai elnökválasztási kampányt.
nov. 14
12:57
A cseheknél most vesznek egy nagy levegőt (Infostart)
De csak egyet, a járványadatok ugyanis a reménykeltő adatok mellett továbbra is magasak. Az illetékesek kedvező terjedési mutatóról számoltak be, és beszéltek az óvintézkedések jövőjéről is.
nov. 14
13:03
Budapesti szállodák: legalább fél év még a túlélő üzemmód (ProfitLine)
A KSH adatai szerint év első kilenc hónapjában vidéken 42, míg Budapesten 77 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatói. Pozitív forgatókönyv, vagyis a most bevezetett zárás december közepi feloldása is elsősorban a belföldi keresletet jobban kihasználni képes vidéki szálláshelyeknek kedvez majd, és egy év vég
nov. 14
13:03
Virtuális kiállítás nyílt a Netflix két népszerű sorozatából (Promotions)
A Brooklyn Múzeum virtuális kiállítást nyitott a Netflix „A korona” és „A vezércsel” című sorozataiból.

Keresés