Egy gyógyszergyár szerint vakcinájuk az esetek 90 százalékában megakadályozta, hogy a tesztalany megfertőződjön koronavírussal. A teszt 3. fázisában 43 ezer ember vett részt. 90 százalékban hatásos a Pfizer vakcinája - számol
A cukorbetegség már önmagában is komoly kockázati tényezője a szívbetegség kialakulásának. Ha további rizikótényezőkkel kombinálva érinti a betegség a pácienst, akkor még nagyobb az esélye a szív- és érrendszert érintő megbetegedésnek.
A pozitív vakcinahírre a világ részvénypiacain óriási rali indult be, az eddig agyonvert szektorok szárnyalnak. A vakcina által visszatérhet az élet a normál kerékvágásba, ennek megfelelően a ciklikus részvények is emelkednek. A légitársaságoknak van mit ledolgozniuk, az értékeltségeik nagyon nyomottak voltak, így ma elképesztő emelkedést produkáln
Az Európai Bizottság folytatja munkáját, hogy általános egyetértés jöjjön létre az unió 2021-től érvényes, hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó mentőcsomagról - közölte Erik Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján hétfőn.
A járvány kezelése szempontjából a kormány dinamikusan bevezetett korlátozó intézkedései - így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is - "elfogadhatóak és üdvözítőek" - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Pécsen.
Hernádi Zsolt MOL-vezér közpénz milliárdokból épülő luxusszállodája miatt Esztergomban hozzá kell nyúlni a helyi építési szabályzathoz. Az üzletember egyik cége a hotel melletti élményfürdőt is üzemeltetné, ehhez pedig Hernádi Ádám polgármesterrel kellene megállapodni.
Az argentin kormány ez év október 8-án jóváhagyta a Bioceres vállalat által előállított és szabadalmaztatott, HB4 jelű génmódosított búza termesztését.
Szükséges és indokolt lépéseket jelentett be a koronavírus-járvány miatt Orbán Viktor miniszterelnök - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán, hozzátéve: azonban az intézkedések "szükségesek és indokoltak lettek volna korábban is, hiszen a járvány kontrollja hetekkel ezelőtt kicsúszott a kormány kezéből".
Az új elnöknek és csapatának már van egy stratégiai terve arra, hogyan fékezzék meg a koronavírus terjedését. Szakértők szerint már nagyon nagy lesz a baj, mire Biden átveszi az elnökséget Trumptól.
Már 50 százalékos hatékonyságú vakcinának is engedélyt adott volna az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal, a Pfizer és a BioNTech azonban 90 százalék fölötti hatékonyságról számol be friss sajtóközleményében.
A Kreml szerint Vlagyimir Putyin államfő részéről akkor lesz korrekt gratulálni az Egyesült Államok megválasztott elnökének, ha már kihirdették a hivatalos végeredményt - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A tervek szerint a német Biontech és az amerikai Pfizer gyógyszercégek már november végén megkezdenék a két körben beadandó oltás engedélyeztetését az amerikai hatóságoknál.
Még a legnagyobb nevek is, mint Lady Gaga, Jennifer Aniston vagy Brat Pitt is nyíltan vállalta ki mellett tette le a voksát a nemrég lezajlott választáson.
Mi volt régen a legfontosabb táplálékunk? Milyen tévhit gátolta a napraforgó terjedését? Hogyan zajlott a szénégetés? Melyik a dologtiltó nap és a házasságjóslás napja?
A pozitív vakcinahírre a világ részvénypiacain óriási rali indult be, az eddig agyonvert szektorok szárnyalnak. A vakcina által visszatérhet az élet a normál kerékvágásba, ennek megfelelően a ciklikus részvények is emelkednek. A légitársaságoknak van mit ledolgozniuk, az értékeltségeik nagyon nyomottak voltak, így ma elképesztő emelkedést produkáln
Egy Szeged melletti kisváros pékság nyitott kapuján ment be, és elvitt két kézi targoncát, illetve egy szerszámokkal teli ládát körülbelül 300 ezer forint értékben.
Elemzők szerint tovább csökkenő inflációról számolhat be kedd reggel a KSH. A szeptemberi 3,4%-ról akár 3% közelébe is csökkenhetett a pénzromlás üteme a múlt hónapban, ezzel pedig a forinton is enyhülhet a nyomás, hiszen egyre kevésbé lóg ki a hazai reálkamat a versenytársak közül.
A járványhelyzet hatására Magyarországon is berobbant az internetes kiskereskedelem. Sok cég nyitott webshopot és egyre többen helyeznek nagyobb hangsúlyt az online értékesítésre. Az erőltetett fejlesztés azonban könnyen vezethet több millió forintos bírsággal járó hibákhoz.
Jó esély van rá, hogy még év vége előtt elérhető lesz az oltóanyag. A hírre reagálva szinte felrobbantak a tőzsdeindexek, világszerte hurráoptimizmus lett úrrá a befektetőkön.
Kunszentmárton környékén, a 442. számú út 34 kilométer szelvényében egy személygépkocsi és egy traktor ütközött össze. Az autóvezetőt kórházba szállították.
Magzati károsodást nem okoz a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcast műsorának hétf
Szigorú korlátozó intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor ma délelőtt, melyek kedd éjféltől lépnek életbe. Ennek egyik megállapítása, hogy a felsőoktatás csak online működhet és be kell zárni a kollégiumokat, ami ismét felveti a kérdést, hogy az egyetemisták egy részének megváltozó lakhatási körülményei milyen hatással lehetnek a hazai, elsősorban
Az MSZP-s Korózs Lajosnak távoznia kell az Országgyűlés népjóléti bizottsági elnöki posztjáról - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Facebook-oldalán.
Az örmény származású tagokból álló, amerikai alternatív metál zenekar, a System of a Down utoljára 2005-ben adott ki albumot, amiért a következő évben még Grammy-díjat is kapott, ám azóta az együttes nem jelentkezett új számokkal. Korábban is gyakran hangoztatták álláspontjukat, ha hazájukat érte támadás, de már rég nem volt erre példa.
Egyedülálló lehetőséget kapott a fiatal, kengyeli agrárgépész, ugyanis a közösségi oldalakon képeivel és videóival jelen lévő agro-influencerre az Agrotec Magyarország Kft. is felfigyelt.
Kisebb lehet a magyar gazdaság visszaesése a most bejelentett lezárások hatására, mint a tavasszal volt, mert a termelési láncok most akadálytalanul működnek, szemben a márciusi, áprilisi hónapok leállásával – mondta az InfoRádiónak a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.