Az angol University of Manchester kutatói megállapították, hogy egy fedetlen fogkefe, több mint 100 millió baktériumtól nyüzsög, melyek között a súlyos hasmenést okozó E. coli és a bőrfertőzést okozó staphylococcus is megtalálható.
Árérzékenyek és a hazai borokat részesítik előnyben a Lidl és az Aldi vásárlói. Nyáron a könnyedebb fehérek és rozék a legnépszerűbbek, a gyümölcsös vörösek iránti kereslet töretlen. Összhangban nemzetközi trendekkel, egyre többen keresik a pezsgőket és habzóborokat.
A járvány hatására az utasbiztosítások megközelítőleg 60-70 százalékkal estek vissza az év első 9 hónapjában, de nehéz helyzetbe került az életbiztosítási és a vagyonbiztosítási szegmens is – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában Erdős Mihály, a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, szeretnének erősíteni a nyugdíjbiztosítások
Hétfőn a felhős, borongós idő mellett szórványosan, főként keleten alakulhat ki gyenge eső, nyugaton szakadozottabbá válhat a felhőzet, előbújhat a nap, északon viszont a reggeli ködös, párás idő tartósabban megmaradhat. Gyenge lesz a délies szél. Hajnalban 4-12, délután 9-19 fok várható. A legmagasabb értékeket nyugaton mérhetjük.
Megújult fogadótérben és új élményelemmel várják a látogatókat Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban, az interaktív kalandjátékban a Festetics család élettörténetét ismerhetik meg a résztvevők. A szabadulószobában játszódó időutazás a második világháború végnapjaiba repíti vissza játékosokat: egy romos állapotba került kastélyszobában kell megkeresniük
Mérő- és vizsgálógép igénybevétele esetén nem is gondolnánk, hány különböző szempontot kell figyelembe venni. A Zeiss röntgen- és CT-mérőgépeiről szóló webinárban választ kaptunk arra, mely mérőgépeket pontosan milyen területen alkalmazhatunk, milyen esetekben érdemes használatba venni. A pontos méréssel sokkal többre képes a gyártás. Hogyan működn
Yvonne Dederick és Simon Zsolt közös cége, a TV2 Media Group Holdings Kft. két zártkörű részvénytársasággá oszlik. Amelyekbe a szétválás miatt megszűnő holding több mint 2,5 milliárd forintos, a cégiratok alapján nem azonosítható forrásból 2019-ben felbukkant vagyona egyenlő részben kerül.
Miközben a világ a pandémia okozta válsággal küszködik, a gyorsan kilábalt Kína minden korábbinál intenzívebben szívja el a legújabb fejlesztéseket a fejlett világból, mindenekelőtt Németországból. De Peking nem elégszik meg 21. századi technológiák megszerzésével, a szabványosítás ellenőrzését, azaz világgazdaság ellenőrzését tűzte ki célul.
Az európai szintű recessziót tartják a legnagyobb, bevételre leselkedő veszélynek a magyar cégek, derült ki az Intrum felméréséből. A kintlévőségek egyre nagyobb problémát jelentenek a vállalatoknak, jó hír viszont, hogy a visszaesésre válaszul a magyar cégek nem a kiadáscsökkentést tartják a legfontosabbnak.
A jövő nemzedékek szószólójának hatalma nincs, tekintélye van. Vallja, hogy nincs jobboldali és baloldali környezetvédelem. A nemzet közös öröksége mindannyiunké, és mindenki felelős ennek az örökségnek a megőrzéséért. Exkluzív interjú Dr. Bándi Gyula zöldombudsmannal. Az Országgyűlés 2017-ben 178 igen és öt nem szavazattal, valamint egy tartózk
A koronavírusos esetek számának meredek emelkedése miatt több európai országban is egészségügyi zárlatot rendeltek el. Németországban hétfőtől, Ausztriában keddtől, Portugáliában szerdától, Angliában csütörtöktől lép életbe a leállás. Közben Olaszországban és Spanyolországban tüntetések, illetve zavargások alakultak ki tiltakozásul a szigorítások m
Az aranyérbetegség a leggyakoribb végbél környéki elváltozás. Az emberek többsége, főként az ötven év felettiek és a várandós nők, nem minden esetben fordul szakemberhez, mert kellemetlen számukra a probléma. Vannak esetek, amikor az orvosi vizsgálat és kezelés hasznos, néhány esetben elengedhetetlen. Kérdéseinkre dr. Baranyai László, a Trombóziskö
Sok csapadék jön, de a nagy része hajnalig lehullik, napközben pedig csak felhős időre számíthatunk, sok helyen derűs lesz az idő. A hét második felében viszont már hűvösebb lesz.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék gáncsolja a járvány elleni védekezést, a héten például nem szavazták meg azt a törvénycsomagot, amely hétfőtől szigorítja a járványügyi szabályokat. Közben az ellenzék a kormányt vádolja hanyagsággal, az MSZP-s Ujhelyi István azt mondta: hiába ígérget a miniszterelnök, csak a propagandára mennek milliárd
Országos pályázatot hirdet felső tagozatos tanulóknak a Generali a Biztonságért Alapítvány és Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja, a sikeresen pályázók interaktív internetbiztonsági foglalkozásokon vehetnek részt. A szolgálat közleménye szerint a foglalkozások célja a biztonságos internethasználattal kapcsolatos tudás terjesz
A 2008-2009-es válság idején is az előremenekülés stratégiáját választottuk, jelenleg szintén így gondolkozunk – indokolja az új szerszám kifejlesztését Bálint Zoltán, a Lovász Kft. szerszámkereskedelmi üzletágának vezetője. Már a koronavírus előtt elkezdtük bővíteni az értékesítői létszámunkat, mert az elmúlt években csökkent az e területen dolgoz
A változás egy-egy kis lépéssel kezdődik. A dm szeptember óta zöld árcímkével teszi láthatóvá az üzleteiben, hogy mely termékek előállítása során vettek figyelembe környezetvédelmi szempontokat a gyártók. A széles termékkínálat mellett ezzel a lépéssel is a tudatos vásárlást szeretné segíteni a drogéria. Szeptember óta zöldre színezi a dm azon term
Laborkapacitásával járul hozzá az Országos Vérellátó Szolgálat a PCR-tesztek kivizsgálásához, mintavétel azonban továbbra sem történik a vérgyűjtések helyszínein. Az OVSZ arra kéri a lakosokat, hogy mintaadásra ne jelentkezzenek náluk, hiszen ezzel a véradások biztonságát és eredményességét kockáztatják. A hazai vérkészlet egyébként jelenleg kiegye
Idén is elindult a „Száraz November” nevű kampány. A résztvevők önként vállalják, hogy egy hónapon át nem isznak alkoholt. A program célja a mértékletesség, a kulturált alkoholfogyasztás és az egyéni felelősség hangsúlyozása. Elkezdődött közben a Movember is. A bajuszos kampány a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet.
A 2021. januárjától elérhető új lakástámogatások egy részét a családok a vásárlást, felújítást követően, utólag kapják vissza. Jelenlegi információnk alapján ilyen a felújítási támogatás és az új építésű lakások vásárlásához
A búza ára 5,7 százalékkal, a kukoricáé pedig 5,2 százalékkal zuhant múlt héten Chicagóban. A szójabab 2,8 százalékkal, a repce pedig 2,2 százalékkal lett olcsóbb ezen az időtávon. Párizsban a malmi búza és a kukorica is 2,2–2,2 százalékkal, a repce 2,8 százalékkal a takarmánybúza pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb.
Rövid esettanulmányokat gyűjtött össze a WHO arról, milyen speciális közlekedési, élelmezésbiztonsági, vagy éppen az idős emberek védelmét szolgáló intézkedéseket léptettek életbe a koronavírus-járvány kezdete óta a városokban világszerte.
A diabétesz hónapja kapcsán fontos, hogy beszéljünk a betegséggel járó sebekről és kezelésükről is. Mit tehet a család az idős, beteg rokonért? Mik az otthoni ellátás alapszabályai? Hogyan lehet elkerülni, hogy esetleg kórházi felülfertőzésnek tegyük ki az amúgy is érzékenyebb szervezetű beteget?
Magyarország EU-csatlakozása óta 2019-ben először volt pozitív Magyarország nemzetközi vándorlási egyenlege, vagyis tavaly már többen térhettek vissza, mint ahányan kivándoroltak – derül ki a KSH most megjelent Demográfiai évkönyvéből. A pozitív fordulat mellett még tavaly is több mint húszezer magyar próbálhatott szerencsét külföldön, utoljára 201
Budapest brüsszeli képviseletének vezetője szerint a koronavírus-járvány katasztrofális szakaszba kezd lépni, és a magyar kormány nem kezeli valami fényesen a helyzetet.
A kilencedik adásban lepleződött le – a stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntése alapján – a Maki. Az álarc Pintér Tibort, “Tenyát”, színházigazgatót és színészt rejtette. A nézőket és a Nyomozókat egy, eddig még nem látott plusz nyom is segítette, hogy sikerrel leplezzék le az álarcok mögé rejtőzött sztárokat. Vagy az átvilágított bőröndöknek
A késő nyári hónapokban Nyugat-Oroszországban és Kazahsztánban, a közelmúltban pedig Hollandiában mutatta ki az állategészségügyi hatóság a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Ezek az esetek is igazolják, hogy a betegség gyakorlatilag bárhol felütheti a fejét, tehát változatlanul veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért fe
Felső határa lesz az ingatlanvásárláshoz kapcsolódó közjegyzői díjaknak. Ezt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be a Kossuth rádióban. A szocialisták viszont úgy vélik, inkább a válság sújtotta családok napi gondjainak enyhítésével kellene foglalkoznia a kormánynak.
Szinte már biztosra vehető, hogy nem készül a kormány újabb bértámogatási programra a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként. Ezt alátámasztja az is, hogy már nem egyszer elhangzott a kormányzat részéről: a beruházásokban látják a magyar gazdaság kilábalásának kulcsát a kornavírus-járványból. Az érdekképviseletek a tavasszal együttesen kicsiszolt bért
2020-ra két nagyon veszélyes tendencia ért össze. A pártok közötti ideológiai ellentét és egymás kölcsönös utálata sosem volt még ilyen mély, miközben a gyengülő republikánusok egyre gátlástalanabb eszközökkel igyekeznek bebetonozni magukat a hatalomba.
A közelmúltban újabb engedélykérelmeket nyújtott be a Paks II. beruházás projektcége, és hamarosan újabb kérelmek benyújtása várható. A napokban indul az Erőmű-beruházási Központ építése az új blokkok telephelyén, miközben folyik a terület-előkészítő munka is. Az orosz hitelből legutóbb néhány hete, 2020 szeptemberében történt lehívás, amelynek elő
Udvari források szerint Vilmos cambridge-i herceg, a brit trón majdani várományosa is átesett tavasszal az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségen.