Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A következő napokban már több helyen előfordulhat hószállingózás, a hétvégén azonban már lesz olyan hely, ahol havazás várható és akár 5 centi hó is hullhat.
A miniszterelnök előbb a Bicskei Járási Hivatalba látogatott, majd személyesen vitte el az önkénteseket a tabajdi iskolába, ahol a pedagógusokat tesztelték.
Mikor kerül sorra Robert Fico exkormányfő? – ez a kérdés is foglalkoztatja a szlovák társadalmat, miután nyolc hónapos fogva tartás után beismerő vallomást tett a Fico-kormány egykori igazságügyi államtitkára. Monika Jankovská ellen vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt indult büntetőeljárás. Ügyvédje szerint a terhelt részletesen vallott azokró
Töretlenül bízik Hosszú Katinkában Sós Csaba szövetségi kapitány azután is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem ért el kiemelkedő időeredményeket a Nemzetközi Úszó Liga múlt héten zárult budapesti sorozatában. A szakvezető az InfoRádiónak beszélt arról is, hogy a versenyző maga dönt a felkészülése átalakításáról.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Karmelita kolostorban találkozott ma délután. Ezt követően rendkívüli sajtótájékoztatón beszéltek.
A Cornell Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Intézet közös kutatása alapján, több milliárd évvel ezelőtt hatalmas ősi árvizek miatt lehetett víz alatt a vörös bolygó.
Háromszáz éve nem látott mértékben esik vissza az idén a brit GDP a pandémia miatt. A brit pénzügyminiszter szerint csak most kezdődik a gazdasági vészhelyzet.
Azonnali hatállyal elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, mivel több európai országban is azonosították a magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét olyan vadmadarakban, amelyek vándorlási útja Magyarországot is érinti.
Moszkvában január 15-ig érvényben marad az a rendelkezés, amelynek értelmében a helyi vállalatok alkalmazottainak 30 százalékát távmunkában kell foglalkoztatni, csakúgy mint a 65 év felettiek és a krónikus betegek otthoni önizolációjára vonatkozó ajánlás - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a honlapján csütörtökön, miközben országos szinten mi
Kijev után Budapesten is Lionel Messi nélkül léphet pályára a Barcelona, amelynek nem tartogat tétet a szerdai, Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-meccs.
A koronavírus-járvány minden mutatója javul Franciaországban, a napi esetszám az elmúlt hét óta 30 százalékkal csökkent, és december közepére, amikor a tervek szerint az általános karantént felváltja az éjszakai kijárási tilalom, ötezer alá süllyedhet.
A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Több versenyző, így az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta is megosztotta közösségi oldalán azt a felhívást, amellyel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) olimpiai programot érintő legfrissebb döntése ellen tiltakoznak.
Több európai országban is azonosították a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét olyan vadmadarakban, amelyek vándorlási útja Magyarországot is érinti.
Hideg, korlátozások, bezárt kocsmák. Mi lesz így a szinglikkel? Úgy tűnik, a Nagy gazdasági világválsághoz és a második világháborúhoz hasonlóan a koronavírus-járvány is inkább csökkenteni fogja az ismerkedés esélyét, így a házasodási rátákat is.
Folyamatosan nő Európában a HIV-fertőzéssel diagnosztizált emberek száma, és sok esetben túl későn állapítják meg a fertőzést – közölte két európai egészségügyi szervezet, kiemelve, hogy szükség van a tesztek számának növelésére.
Az ünnepekre vonatkozó járványintézkedéseken dolgozik az olasz kormány, amely a karácsonyi családi találkozók résztvevőinek számát is korlátozni akarja tíz főben, közben az egészségügyi tárca csütörtök esti adatai szerint átlépte a másfél milliót a február óta azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
A kormányzati fejlesztéspolitika három legfontosabb területének nevezte Budapesten a közlekedés fejlesztését, az otthonteremtést és a minőségi zöldterületek növelését a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Dinamikus városfejlesztés címmel megrendezett, online építőipari konferencián.
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 36–27-re legyőzte a norvég Elverum HB csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában.
Legalább 40 jogvédőt öltek meg Kolumbiában júliustól és szeptemberig – derül ki a Somos Defensores (Jogvédők vagyunk) nevű nem kormányzati ernyőszervezet által bemutatott tanulmányból.
A főváros meleg étellel segíti a szociális intézményeket, és harmincmilliós kerettel udvarzöldítési pályázatot hirdet meg lakóépületeknek – döntött Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.
Bebiztosította a továbbjutását az egyenes kieséses szakaszba az Arsenal, a Leicester City és a Hoffenheim labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.