Az Olaszország által sürgetett támogatásokat nem Magyarország vétója, hanem a jogállamiságot „politikai ostorként” használó Európai Unió bénítja meg – mondta Kovács Zoltán.
Az ingatlanpiac teljesítményével a legnagyobb befektetők összességében elégedettek, vannak olyan eszközosztályok, amelyek jobban, mások kevésbé jól teljesítettek az elmúlt egy évben. A Property Investment Forum befektetésekről szóló kerekasztal-beszélgetésében a résztvevők elmondták, hogy ők melyik szegmensben látnak potenciált, vagy éppen mi az a
Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat – többek között penészes helyiségeket, eszközöket – tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben november közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Szinte egymást érik az újabb és újabb otthonteremtési támogatásról szóló bejelentések a régóta terítéken lévő családpolitika részeként. Az újonnan bejelentett intézkedések egyik legnépszerűbb eleme várhatóan a lakásfelújítás
A reggel közzétett adatok szerint a koronavírus legfiatalabb áldozata tegnap egy 21 éves nő volt, alapbetegségei között perforált vakbélgyulladást és hashártyagyulladást jelöltek meg.
A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire megvan a fedezet – mondta a pénzügyminiszter.
A gyors és akadálytalan metrópótlást szolgálják az új "BKK-sávok" a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása idején - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A több lezárt BKK-sáv láttán sok autós értetlenül állt, a Bajcsy-Zsilinszky úton a Kálvin tér irányában például a három sávos kialakításból a középső szakaszt h
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin 4 forinttal drágul, míg a gázolaj literenként átlagára 5 forinttal nő.
Nagy-Britanniában attól tartanak, hogy a lezárások miatt élelem nélkül maradt rágcsálók az ünnepek alatt hívatlanul is megjelenhetnek a terített asztalnál.
Állapotfelméréssel és régészeti feltárással kezdődtek a Citadella megújításának előkészületi munkálatai. Ezek során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek - közölte a Várkapitányság szerdán az MTI-vel.
Uniós támogatással több mint 1,6 milliárd forintból megújult a Stefánia, a Móra park és a Roosevelt tér Szeged belvárosában - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Szlovákiai HR szolgáltató cégben vásárolt tulajdonrészt a magyar WHC csoport, a tranzakció nyomán a személyzeti szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport már öt országban működtet saját irodákat - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
Még hosszú évekbe telik, míg végleges bírói ítélet születik az úgynevezett fraknói kincs ügyében. Az Esterházy hercegek fraknói várában őrzött műkincsegyüttest öt éve egy raktárba szállították. A közel 300 darabból álló és korábban az Iparművészeti Múzeumban kiállított páratlan gyűjtemény azóta nem látható.
Még a koronavírus-járvány sem tudta letörni az átlagbérek lendületes növekedési ütemét. Az ennek köszönhetően kirajzolódó kép azonban csalóka: a valóság egyre távolabb áll a statisztika által közölt számoktól.
A kórházban kezeltek száma némileg mérsékelten, de még mindig emelkedik – mondta az országos tisztifőorvos a járványügyi védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatóján. A legtöbb fertőzött a 40-49 éves korosztályban van, az elhunytak átlagéletkora 76 év, a gyógyultaké 40 év.
Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat - többek között penészes helyiségeket, eszközöket - tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben november közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Monstre termékbiztonsági akcióban ellenőrzött több mint másfélszáz hajszárítót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mechanikai és Villamos Laboratóriuma. A vizsgált 155 termékből tizennyolc nem tudta produkálni az ígért teljesítményt, tizenhárom pedig egyenesen életveszélyes - közölte szerdán a minisztérium.
A 90. Euroconstruct online konferencián bemutatott új előrejelzés szerint idén 7,8%-os csökkenésre számíthatunk az európai építési piacon. Ezen belül a nem-lakáscélú építések mutatnak nagyobb visszaesést, várhatóan 9,2%-kal esik vissza ez a szegmens. Magyarország a vizsgált országok között átlagos visszaesésre számíthat az építéseket tekintve, ille
Holnap, a kormányinfón ismertetik a mai kormányülésen meghozott döntéseket - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes. A kormány jelenleg is értékeli és elemzi az adatokat, a mai kormányülésen megszületett döntéseket holnap
A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, az ország működőképességének, a járványügyi védekezésnek és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságn
Az egészségügyi ellátórendszer terhelése nem csökken, ugyanis a kórházban ápoltak száma tovább növekszik, igaz mérsékeltebb ütemben - fejtette ki az operatív törzs szerda délelőtti tájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy változik a járványgörbe, kevesebb a pozitív eset az előző héthez viszonyítva. Azt is megt
Használtál már hajzselét, waxot, hajlakkot, és hallottál már a különböző pasztákról is, de nem igazán tudod, mi a különbség köztük? Azt fújod, kened, dörzsölöd a hajadba, ami éppen a kezed ügyébe kerül? Fogalmad sincs, mi alapján kellene kiválasztanod a megfelelő terméket? Itt az ideje, hogy eligazodj a hajformázók világában, és választ kapj ezekre
A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, az ország működőképességének, a járványügyi védekezésnek és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságn
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/11/25/2509/
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tervek szerint csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal Budapesten - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tervek szerint csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal Budapesten - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.