A kínai gyárakban dolgoztatott munkások bérének nagy részét az észak-koreai állam teszi zsebre. Az ezekben gyártott ruhákból több másik ország is bevásárolt.
Mundruczó Kornél akkor vált széles körben elismertté, amikor 2014-ben a Fehér istennel a Cannes-i Filmfesztiválon az Un certain regard kategória fődíját megnyerte. Később a Jupiter holdja ismét jó fogadtatást kapott, most pedig a rendező eddigi legnagyobb vállalkozása jön: Vanessa Kirby és Shia LaBeouf főszereplésével készített első nemzetközi film
A miniszterelnök Facebook-oldalára feltöltött videó bepillantást enged abba, hogyan ülésezik az operatív törzs. De kiderül az is, hogy Pintér Sándor rossz betegszámot mondott.
A magyar futballszurkolók számára a 2021-es év egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hová igazol a Salzburgból Szoboszlai Dominik. A 20 éves magyar tehetség nemrég elárulta: Neymar az, akivel együtt szeretne játszani.
Meghalt Konok Tamás. A nemzet művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festő- és szobrászművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti.
Szűkösek a jövő évi költségvetési lehetőségek, ezért többek között felszabadítanak 200 millió forintot, csökkentik a frakciók költségeit és két fővárosi intézmény is megszűnik.
Ukrajnában több mint 14 500 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. A legtöbb új beteget, csaknem 1400-at megint az ország legfertőzöttebb területéről, a fővárosból, Kijevből jelentették, ahol az azonosított fertőzöttek száma már csaknem elérte az 56,6 ezret, az elhunytaké pedig 33 új áldozattal 1080-ra nőtt.
Nyersanyaghiány fenyegeti az építőipart, ezért a kormány törvényt módosítana, hogy megkönnyítse a bányászatot. Homok, kavics, agyag és mészkő ugyanis bőven van Magyarországon, csak nagyon szigorú és bonyolult szabályok vonatkoznak a kitermelésükre. Ezeken változtatnának most, részben a koronavírus-járványra hivatkozva.
A Nobel-díjakat odaítélő Svéd Királyi Tudományos Akadémia is kritizálja a döntést: továbbra sem kötelező az északi országban maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön.
Hitelesítették az amerikai demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden győzelmét Georgiában – jelentette be Brad Raffensberger, a választásokért felelős georgiai államminiszter pénteken.
A családbarát vállalatok versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni, mert dolgozóik lojálisabbak a céghez és munkájukat elhivatottan végzik – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom online rendezvényének küldött videóüzenetében.
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása.
Ismét élőben jelentkezett be YouTube-csatornáján Majka, hogy beszámoljon jelenlegi állapotáról. Egyúttal meghívta dr. Gődényt, töltsön el vele pár napot a kórházban.
Az örmény elnök a szociális és munkaügyekért felelős miniszternek is felmondott, miközben tünetők a hegyi-karabahi megállapodás miatt egész kormány távozását követelik.