A kormányfő péntek reggeli interjújában többek között szó volt az uniós költségvetés megvétózásáról, Soros Györgyről és a vakcinákról is. De Orbán azt is bejelentette, hogy Magyarország a múlt héten felvett egy 2,5 milliárdos euróhitelt.
Az otthonteremtési programnak köszönhetően ma többen élnek saját tulajdonú otthonban, és a családok jobb körülmények között nevelhetnek gyermekeket, mint korábban - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Hetek című hetilapban pénteken megjelent interjúban.
A keresetek érdemi növekedésével párhuzamosan évről-évre egyre kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb bérért Magyarországon – nyilatkozta Bodó Sándor.
Dupla bejelentés: német leányvállalatot alapított a MET, és felvásárolta a Gas-Union GmbH gáztárolói üzletágát, mely négy helyszínen összesen 3,4 terrawattóra (TWh) tárolói kapacitást tesz ki. Az új német leányvállalat 2021 elejétől lát el földgázzal ipari nagyfogyasztókat; a termékportfólió a későbbiekben villamosenergiával egészül ki.
Jelentősen lassuló ütemben, de az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 1 százalékkal nőtt Lengyelországban az ipari termelés októberben éves összevetésben a lengyel statisztikai hivatal pénteki tájékoztatása szerint.
A Novis Biztosítót felügyelő szlovák nemzeti bank ideiglenes intézkedésként korlátozta a biztosító rendelkezési jogát annak saját eszközei felett. Fontos, hogy magyarországi biztosítottak is tájékozódjanak biztosítójuk helyzetéről - közölte az MNB. A magyar felügyelet lépései nyomán a biztosító másfél éve nem köthet új szerződéseket itthon.
Idén nem a kéményen át érkezik a Mikulás, és a gyerekek a bevásárlóközpontokban sem nagyon beszélgethetnek vele, ám egy internetes cég új szolgáltatása online találkozást szervez vele.
Ismét rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint.
A hegyi-karabahi konfliktus egyértelmű azeri győzelmet hozó, múlt héten lezárult szakasza ismét módot adott arra, hogy Törökország ellentmondást nem tűrő módon érvényesíthesse külpolitikai érdekeit. Az elmúlt bő egy évben a kaukázusi fronton kívül további három gócponton keveredett újabb konfliktusokba a konfrontatív török külpolitika. Kérdés, hogy
Milyen lehetőségek és kötelezettségek kapcsolódnak jövőre az Online Számla rendszerhez? Hogyan változott a foglalkoztatás közterheihez kapcsolódó szabályozás? Hol tart a digitális adóztatás? Hogyan változnak a termékimport áfaszabályai és mi várható a brexit hatására 2021-ben? Egyebek mellett ezek a témák kerülnek napirendre az Online Adókonzultáci
Legkésőbb 2021. január elsejétől valamennyi hazai hitelintézetnek be kell vezetnie az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások biztonságának további erősítése érdekében. Az átállást az Európai Unió pénzforgalmi irányelve (PSD2) írja elő. A gyakorlatban mindez úgy működik, hogy internetes vásárláskor bankkártya alap adatainak me
Tavaly Stockholm részesült az elismerésben, most a világ második legnagyobb városa, a 24 millió lakosú Sanghaj. Sanghajt választották idén a világ „legokosabb" városának az Okosváros Expo Világkongresszuson (Smart City Expo World Congress, SCEWC). Így első alkalommal ítélték az elismerést kínai városnak – adta hírül az MTI.
Vádat emeltek 12 külföldi kamionsofőr ellen, akik a röszkei autópálya-határátkelőhelyen dolgozó növényvédelmi felügyelőket vesztegettek meg 2015 nyarán – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.
Megállíthatatlannak tűnik a Masterplast, az árfolyam kicsit több mint egy hete tartó ralija ma tovább folytatódik, így ismét történelmi csúcsra került az árfolyam.
Andrew Wheeler, az amerikai környezetvédelmi igazgatóság első embere Tajvanba látogat - mondta a szigetország miniszterelnöke pénteken. Ez már augusztus óta a harmadik alkalom, amikor amerikai kormányzati tisztviselő a szigetre látogat. Kínát felháborította a lépés.
Szörényi Levente a Mandinernek adott interjújában az SZFE körül kialakult botrányt az 1990-es, SZDSZ-es taxisblokádhoz hasonlítja, és szégyelli, hogy zenésztársa is beállt a sorba, amikor felvonulási indulót írt a barikádozó hallgatóknak. Erre reagált Bródy János.
A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára.
Nőtt a félvezetők globális eladása az idei harmadik negyedévben éves és negyedéves összevetésben - olvasható a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) honlapján.
Ázsiában vegyes volt a hangulat pénteken, amelyet látszólag a vakcina miatti optimizmus és a továbbra is emelkedő koronavírusos esetszámok határoztak meg. Európában mérsékelt emelkedést látunk az irányadó indexeken, a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodik, hazai piac sztárpapírja, a Masterplast pedig ma ismét történelmi csúcsot döntött. Érdemes még
A Tesla összefogott riválisaival és az autóipar számos szereplőjével annak érdekében, hogy felgyorsítsák azt az átmeneti időszakot, amelynek végén az elektromos járművek kiszorítják a belsőégésű motorral szerelt társaikat az utakról. Ennek az összefogásnak az eredményeként létrejött a Zero Emission Transportation Association (ZETA), a lobbiszerveze
Manapság már mindenki adatokkal dolgozik, aki valamilyen online platformon kapcsolatba kerül a célközönségével. Tudjuk mi a hírlevél, a feliratkozás, a címlista, de sokan nem tudják, melyek az alapvető jogi követelmények ezek működtetéséhez.