Az LMP országgyűlési képviselője szerint az elmúlt 10 évben talán most lenne a legfontosabb, hogy végre elismerje a kormány a szociális területen dolgozókat.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent határozat szerint az egyházmegye a következő 15 évben csak miniszteri engedéllyel adhatja el a Fonalfeldolgozó Zrt.-t.
Budapest főpolgármestere felkérte az állami intézményeket, felhívással fordult a bevásárlóközpontokhoz, a nagy áruházláncokhoz, hogy parkolóikat, mélygarázsaikat tegyék ingyenessé a kijárási korlátozások idejére este 7 és reggel 6 óra között.
A Fővárosi Önkormányzat jelentősen bővíti a PCR-tesztkapacitását - jelentette be Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.
Dorosz Dávid a főváros klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese volt. A Facebookon jelentette be lemondását, az év végével távozik posztjáról.
A főpolgármester miniszterelnöknek küldött levelében azt írja, szerinte Orbán Viktor „kicsinyes sarcpolitikával csődveszélybe sodorja az önkormányzatokat”.
Az már biztos, hogy egy Borsod megyei településen beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szeptemberben kivezényelt iskolaőr, aki egy kislány életének a megmentésében játszott főszerepet. A fiatalembert szerda délelőtt, tanítási időben egy ájult kislányhoz riasztották, aki óra közben lett rosszul, majd magatehetetlenül feküdt a földön. Mivel az isko
Karanténba vonult Komló polgármestere, miután az egyik családtagja elkapta a koronavírust. Egy pécsi idősotthonban is találtak fertőzöttet, ezért az összes dolgozót és ápoltat tesztelik. Nagykanizsán pedig az egyik hajléktalanszálló lakóin végeztek szűrővizsgálatokat.
Drogdílereket fogtak el a rendőrök Velencén és Budapesten. Lefoglaltak 40 kiló marihuánát is, ennek értéke nagyjából 100 millió forint. Menekülés közben az egyik kábítószer-kereskedő majdnem elütött egy rendőrt, de végül meglőtték a kocsija kerekét, és megállították.
Az Európa Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazását, elfogadásuk ugyanis messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére - jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
Idén adventkor ismét elindul az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtő kampánya, amelyhez a Tesco most is csatlakozik – mondta az InfoRádiónak a segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
A nyugati politikusok majdhogynem „emberiség elleni bűncselekményt" követtek el azzal, hogy fáziskéséssel jelentették ki, hogy az iszlamista terrortámadások és a migráció között van összefüggés. Többek között erről is beszélt Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár az ATV Sp
Utcai zavargások nélkül manapság már nem telhet el nap. A világ különböző pontjain elégedetlen polgárok fejezik ki nemtetszésüket, a jelek szerint egyre sajátosabb módon.
Magyarország soha nem engedi, hogy ideológiai alapon zsarolják – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) esti híradójában sugárzott interjúban az uniós költségvetési csomag lengyel és magyar vétójáról.
A pandémia ugyan megtörte az elmúlt 4-5 év ingatlanpiaci szárnyalását, és az idén várható, 1,2 milliárd eurós ingatlanbefektetési volumen 35-40 százalékkal alacsonyabb lesz a tavalyinál, azonban a tervezett, előkészítés alatt lévő fejlesztések alapján jövőre a fejlődés a korábbinál is magasabb ütemben folytatódhat – fejtette ki Takács Ernő, az Inga
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/20/2455/
Tíz, illetve harminc évre 2-2,5 milliárd euró hitelt vett fel a kormány, a gazdaság pedig áll annyira stabil lábakon, hogy ne szoruljon feltétlenül uniós forrásokra. Beszélt a vakcinákról is, illetve elárulta a pénteki járványadatokat is.
A Bors úgy tudja, az elmúlt 24 órában nem romlott, stabil a zeneszerző állapota, de jelenleg is mélyaltatásban lélegeztetőgépre kapcsolva fekszik a kórházban.
A kormány még augusztusban döntött arról, hogy egy uniós finanszírozású projekt keretében 400 hátrányos helyzetű településen 10 500 pedagógus és pedagógiai munkát segítő szakember kap egyszeri pluszjuttatást, amivel a koronavírus miatt tavasszal elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarend során végzett többletfeladatokat díjazzák.
A kormány még augusztusban döntött arról, hogy egy uniós finanszírozású projekt keretében 400 hátrányos helyzetű településen 10 500 pedagógus és pedagógiai munkát segítő szakember kap egyszeri pluszjuttatást. Sokan úgy tudták, hogy a támogatás novemberben érkezik majd.
Az IDEA Intézet október 31. és november 5. között végzett felmérése alapján a Fidesz–KDNP választottsága a teljes felnőtt népesség körében az előző havi 34 százalékról 32 százalékra csökkent. Az ellenzéki térfélen lényeges pártpreferencia-átrendeződés nem történt.