Kétoldalas, költői képekkel teletűzdelt figyelmeztető levelet küldött állam- és kormányfő kollégáinak kedden a szlovén miniszterelnök, amelyben burkoltan arra figyelmeztetett, hogy ha az uniós vezetők nem engednek a magyar és lengyel követeléseknek a jogállamisági vitában, akkor a britek után újabb tagállam távozhat az EU-ból.
Bár október utolsó és november első hetében több mint nyolcezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban, a laboratóriumi vizsgálatok egyelőre csupán egyetlen influenzás megbetegedést igazoltak – írja a Házipatika.
Ha követsz minket tegnap láthattad, hogy az eMAG közzétette az első hat Black Friday ajánlatát, most pedig újabb akciós termékekről rántották le a leplet. Most pénteken tartja a Black Friday-t az eMAG és rengeteg termék lesz bomba áron. Az elmúlt években már tradícióvá vált, hogy az esemény megelőző napokban kapunk egy kis ízelítőt a kínálatból.
A 4iG nem tartja meg a november 25-re összehívott rendkívüli közgyűlését, ehelyett a 4iG igazgatósága jogszabályban adott felhatalmazással élve a november 4-én közzétett előterjesztés szerinti határozatokat tervezi meghozni november 25-én.
Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.
– Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad - írta a zenekar.
A Robinhood talán már sokak számára ismerős lehet, a díjmentes kereskedési platformot néhány éve alapították és egészen gyorsan berobbant a köztudatba, főleg az Egyesült Államokban. A cégnek 2020 közepére már 13 millió ügyfele volt, akiknek a többsége fiatalabb és befektetési tapasztalattal nem rendelkezik. Nem régen pedig azzal került be a hírekbe
Hátrányos helyzetű települések vállalkozásai 5 milliárd forintos keretösszegű pályázaton igényelhetnek támogatást fejlesztések megvalósítására - mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött legújabb videójában szerdán.
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3 380 főre emelkedett. 7 499 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a koro
Nem könnyű dolog ősszel és télen kikerülni a klasszikus torokfájást, gyakori torokkaparást, pláne, ha egész télen kint futsz a hidegben. A kakukkfű, a kamilla és a hársfateán túl is van élet: a következő 3 gyógytea remek a torokfájásra. Fogyaszd őket magukban, esetleg egy kis mézzel!
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 beteg, így az elhunytak száma 3 380 főre emelkedett, és új csúcsra emelkedett a kórházban ápoltak száma, amely 7 499 volt, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a koronavi
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 118 723 fő. 4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
%2384!% sokak szemében máig az egyik legerősebb szuperhősmozi, de legalábbis a DC-s vonalon mindenképp. Christopher Nolan a Batman-trilógiájában következetesen figyelt arra, hogy mindhárom filmben két gonosszal nézzen farkasszemet a főhős. Bár Ra’s al Ghul és Scarecrow valamint Bane és Catwoman is remek páros volt, mégis a többség Joker és Kétarc á
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
4 290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Eséssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a Moderna hétfői vakcinabejelentése nem váltotott ki akkora részvénypiaci hatást, mint az egy héttel korábbi Pfizer bejelentés. Ázsiában vegyesen teljesítettek a tőzsdék szerdán, a hangulatra negatívan hatott, hogy az amerikai kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme jelentősen lass
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára – közölte az uniós bizottság kedden.
Donald Trump amerikai elnök a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.
Ha a magyar közoktatás szereplőit hallgatjuk nem hallunk mást, mint az alulfinanszírozottságról, az alacsony bérekről és a pedagógushiányról szóló – teljesen jogos – panaszokat. Nem kétséges, rosszul fizetett pedagógusokkal és lassan lepusztuló iskolákkal akkor sem lehetne minőségi oktatást produkálni, ha ehhez minden más feltétel adott lenne. Ez a
Az EU vezetői első körben egy írásos garanciákat tartalmazó nyilatkozattal próbálnák megnyugtatni a vétózó magyar és lengyel kormányt – írja helyzet összefoglalójában a Népszava.
Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.
Péntektől azonban csak a gázolaj literje kerül többe, átlagban bruttó 2 forinttal. Ezzel szemben a benzin jegyzése marad a ma éjféltől érvényes, a tegnapinál - a dízelnaftához hasonlóan - átlagban bruttó 2 forinttal magasabb szinten.
Az MNB ügyvezető igazgatója még a Portfolio március 5-ei Biztosítás 2020 konferenciáján jelentette be, hogy elindulhat Magyarország első minősített fogyasztóbarát lakásbiztosítása (MFO), amelyet az Union Biztosító nyújt. Mostanáig kellett várni, hogy megérkezzen a piac második szereplője: a Wáberer Biztosító pályázatát bírálta el most pozitívan a f
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára változatlan marad, míg a gázolaj literenként átlagára 2 forinttal nő.