Az olasz mezőgépgyártók szövetsége (FederUnacoma) által rendezett program igen gazdag és sikeres volt. A digitalis platform több, mint 120 eseményére 59 ezer belépőt és 10 ezer körüli résztvevőt regisztráltak. Számunkra különösen érdekes a műszaki újdonságok versenyeredményének és a 2021 Év traktora finalistáinak bemutatása.
A magyar kormány, a 2020. júliusi európai uniós csúcson megelőlegezett álláspontjának megfelelően, megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot, élve az uniós szerződésekben garantált vétójogával - áll Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában, melyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Eséssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a Moderna hétfői vakcinabejelentése nem váltotott ki akkora részvénypiaci hatást, mint az egy héttel korábbi Pfizer bejelentés. Ázsiában vegyesen teljesítettek a tőzsdék szerdán, a hangulatra negatívan hatott, hogy az amerikai kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme jelentősen lass
Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt - közölte Facebook-oldalán az Omega. Benkő László 77 éves volt.
A koronavírus fundamentálisan meg fogja változtatni az emberek utazási és munkavégzési szokásait, ami akkor is kitart majd, amikor véget ér a járvány – véli Bill Gates.
A BBC HARDtalk című műsora több mint húszperces interjút készített a magyar igazságügyi miniszterrel az Európai Unióban Budapest és Varsó vétója kapcsán kirobbant vitáról.
2021-ben már nemcsak a Mercedes, hanem az Aston Martin is szállít biztonsági autókat a Forma-1-nek – utóbbi márka a versenyek több mint 50 százalékán gondoskodik a versenyzők biztonságáról.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest kissé gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegrszegi járműipari tesztpálya - mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.
Több mint egymillió aktív fertőzött lehet Magyarországon Falus Ferenc szerint. A volt tisztifőorvos egy interjúban arról beszélt, óvatosan kell várni, hogy az oltóanyag, mint csodaszer megoldja a járványt. Több mint egymillió
Bármi megtörténhet még az amerikai elnökválasztáson. Egy új weboldalon nyomon követhetjük a legális szavazatok állását és azt, melyik államokból jelentettek csalást.
A miniszterelnök a Brüsszelnek szánt nyilatkozatában azt írta: A kormány az uniós szerződésekben garantált jogával élve vétózta meg az uniós költségvetési jogalkotási csomagot.
A magyar kormány, a júliusi csúcson megelőlegezett álláspontjának megfelelően megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot – közölte a miniszterelnök.
A hároméves projekt januárban induló első lépéseként olyan mesterséges intelligenciát akarnak kifejleszteni, amely segít a történeti szövegek hét nyelven történő áttekintésében.
Hosszas betegség után elhunyt Benkő László - közölte az Omega együttes. A zenekar alapítója 77 éves volt. Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt - közölte Facebook-oldalán
Az autóipar egyik jellemző trendje, hogy a legdrágább típusokban megjelenő funkciók és egyéb felszereltségek fokozatosan leszivárognak az alacsonyabb kategóriákba. Így volt ez évtizedekkel ezelőtt a légkondicionálókkal, napjainkban pedig hasonló folyamatnak vagyunk szemtanúi a különböző biztonsági megoldások terén. A leegyszerűsített, ezzel is olcs
A koronavírus új mutációja lehet kialakulóban Szibériában - jelentette ki Anna Popova orosz tisztifőorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.
A BBC HARDtalk című műsora több mint húszperces interjút készített a magyar igazságügyi miniszterrel az Európai Unióban Budapest és Varsó vétója kapcsán kirobbant vitáról.
Egy kínai fejlesztésű koronavírus-vakcina gyors immunválaszt vált ki a betegekben az első kísérletek alapján, ugyanakkor az ezáltal termelődő antitestek száma alacsony – írja a Financial Times. Igaz, ez utóbbi nem is biztos, hogy meghatározó a vakcina hatékonyságának megítélésekor.
Varga Judit a BBC-interjúban elmondta, mikor fogadja el elsőként Magyarország az uniós megállapodást - a vétó helyett. Sz igazságügyminiszter ebben az interjúban is leszögezte: "Legyen mindenki számára világos, Magyarország nem zsarolható".
Az utóbbi napokban elsősorban az európai költségvetési vétó miatt ismét gyengülésnek indult a forint az euróval szemben. Így lassan a 360-as szinttől is eltávolodunk megint. Persze azért a történelmi mélyponttól még mindig messze van a forint, de ha a következő hetekben tovább éleződik a helyzet az EU-ban, akkor az sem zárható ki, hogy megint leszn
1000 fős, reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a Portfolio Budapest fejlesztéséről, amelyből az derült ki, hogy a kórházi, tömegközlekedési és lakóingatlanos fejlesztéseket tartják a három legfontosabbnak a fővárosiak az előttünk álló időszakban, és a legnagyobb, közel 90%-os támogatottsággal a közlekedési fejlesztések közül az átlagosan
Philippe Donnet Generali-vezér a Financial Timesnak beszélt terveiről, miszerint az alapkezelői üzletág növelésébe fektetne a közlejövőben több energiát, miután az üzletág jó teljesítményt mutatott fel a koronavírus idején is.
A száraz macskaeledelek vizsgálatát végezte el Szupermenta programjában a Nébih. A 42 tesztelt termékből 18 nem felelt meg az előírásoknak. Minőségi kifogás miatt 17, jelölési hiányosság miatt 1 terméknél indult hatósági eljárás. Megnyugtató azonban, hogy biztonsági szempontból mindegyik száraz macskaeledel termék megfelelő volt.
Komoly visszhangot váltott ki az ellenzéki oldalon a kamupártokat célzó törvényjavaslat. A javaslat fontosságáról Tóth Eriket, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét kérdeztük.