2019. június 10. hétfő

jún. 10
16:21
Elhunyt Szendrei Janka (Spa Trend Online)
Hosszú betegség után 80 évesen elhunyt szombaton Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, a Schola Hungarica társkarnagya, az MTA Zenetudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, professor emeritusa. (Kultúra)
jún. 10
16:24
5+1 tipp, hogy sikeres vállalkozó lehess (Glamour)
– akár kismamaként is
jún. 10
16:24
Rengetegen kiakadtak Kylie Jennerre, mert Szolgálólány meséje-témájú bulit tartott (SzMo)
Sokak szerint a milliárdos celeb nem is érti, miről szól ez a sorozat.
jún. 10
16:24
Még mindig dúl a kankó és a szifilisz: több mint egymillióan fertőződnek meg naponta nemi úton terjedő betegségekkel (5 után) (SzMo)
A Föld lakosai közül minden negyedik fertőzött a négy legelterjedtebb nemi betegség valamelyikével. Gyakran egyszerre több kórokozóval vagy évente többször is megfertőződik egy ember - derül ki a WHO jelentéséből.
jún. 10
16:36
5 hasznos tipp, hogy elveszítsd a felesleget a hasadról (Spabook)
Bár egyértelmű, hogy nem tudsz egyetlen testrészről fogyni úgy, hogy az összes többiről nem megy le semmi, azért vannak tippek, amikkel egy kicsit...
jún. 10
16:42
Igazán brutális lesz az időjárás (Háziállat)
Tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A nagyon erős UV-B sugárzás, valamint több megyére a tartós hőség veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Ber
jún. 10
16:42
Hogyan kell adózni a diákmunka után? (AQUA)
A diákmunkával szerzett jövedelem – néhány foglalkoztatási formát kivéve – is adóköteles. A személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből.
jún. 10
16:42
Annyi látszik, hogy sok tetkója van – Szabados Ági megmutatta új kedvesét (SzMo)
A műsorvezető nemrégiben szakított előző barátjával, de most úgy tűnik, újra nagyon boldog.
jún. 10
16:48
Elszabadult a mangó a Fülöp-szigeteken, kétmillió kilogrammal több termett az eladhatónál (444.hu)
A termelők a kormány segítségével próbálnak túladni rajta, mielőtt megromlik az összes.
jún. 10
16:48
Joe Jonas egyszer véletlenül Sophie Turner hasonmását csókolta meg (Glamour)
Ez de ciki lehetett!
jún. 10
16:48
Még mindig dúl a kankó és a szifilisz: több mint egymillióan fertőződnek meg naponta nemi úton terjedő betegségekkel (SzMo)
A Föld lakosai közül minden negyedik fertőzött a négy legelterjedtebb nemi betegség valamelyikével. Gyakran egyszerre több kórokozóval vagy évente többször is megfertőződik egy ember - derül ki a WHO jelentéséből.
jún. 10
16:50
Soha nem láttál még így megnyírva egy macskát sem (Glamour)
Annyira, de annyira cuki
jún. 10
16:54
Hatan sérültek meg a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben (Infostart)
Öt felnőtt és egy gyerek sérült meg vasárnap a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben, az elsődleges vizsgálatok alapján mindannyian nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek - tájékoztatta az Orosházi Kórház hétfőn az MTI-t.
jún. 10
16:54
Mellkason szúrtak egy papot a lengyelországi Wroclawban (Kripto Akadémia)
A késelőt elfogták, áldozata súlyos sérülésekkel került kórházba. (Külföld)
jún. 10
16:54
Újabb szemlét tart a rendőrség a Viking Sigynon (Alternatív Energia)
A BRFK közlése szerint további bizonyítékok beszerzése a cél. (Belföld)
jún. 10
16:54
Kocsis Máté beszélt Kálmán Olgáról is a Bayer show-ban (ATV)
Kocsis Máté a Bayer Showban azt mondta, Gyurcsány az ellenzéki oldalon visszavette a teljes uralmat, a Momentum pedig “az új SZDSZ”. Kálmán Olga és az ellenzéki főpolgármester-jelöltek kapcsán azt tanácsolta: “ha hibázik is az ellenzék, ők abban ne zavarják meg őket”. Tarlós szakértelmét, közel 30 éves városvezetői tapasztalatát dicsérte, Karácsony
jún. 10
16:54
Visegrádnál bukkant fel a Viking Sigyn, a BRFK újabb szemlét tart szállodahajón (Biztosító Magazin)
Újabb szemlét tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a május 29-i hajóbalesetben érintett, menetrend szerint Magyarországon hajózó Viking Sigyn kabinos szállodahajón, Visegrádon - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.
jún. 10
16:57
Megint egyre többen kérnek menedekét Európában (Privátbankár)
Ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az Európai Unióban: az év első négy hónapjában tíz százalékot meghaladó növekedést regisztráltak.
jún. 10
17:00
Elpusztult a francia-amerikai barátság fája (Infostart)
Elpusztult a tölgyfacsemete, amelyet Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közösen ültetett el a washingtoni Fehér Ház kertjében 2018 áprilisában a két ország barátságának jelképeként.
jún. 10
17:00
Szanyi beleszállt Ujhelyibe és Tóth Bertalanba (Tiszta Jövő)
Szanyi Tibor a balul elsült EP-választás után újabb kritikát fogalmazott meg pártja irányába, ezúttal Ujhelyi István és Tóth Bertalan került céltáblájára.
jún. 10
17:03
Az ING nem akarja az egyesülést a Commerzbankkal (Infostart)
Egy múlt heti hír ellenére valószínűleg nem jön létre a holland ING Groep és a Commerzbank német pénzintézet összeolvadása.
jún. 10
17:06
Nem lesz európai gigabank (Portfolio)
Valószínűleg nem jön létre a holland ING Groep és a Commerzbank német pénzintézet összeolvadása. Csütörtökön a Bloomberg hírügynökség azt közölte, hogy a német kormány egy európai "pénzügyi nagyágyú" létrehozása érdekében...
jún. 10
17:06
A legfrissebb információk a dunai hajóbaleset mentéséről (ATV)
A TEK sajtótájékoztatóját az atv.hu élőben közvetíti.
jún. 10
17:06
Kedden akár a 33 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála (Háziállat)
Éjszaka derült, száraz idő lesz. Kedden túlnyomóan napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. A délkeleti szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön néhol meg is erősödik.
jún. 10
17:06
Mit jelentenek az arcod különböző részén kialakuló pattanások? (Glamour)
Tudnod kell, hogy mindegyik más dologra utal
jún. 10
17:06
Bikinire vetkőztek a magyar celebek a nyári hőségben - mutatjuk a legdögösebbek képeit (SzMo)
Többek közt Weisz Fanni, Horváth Éva, Tücsi, Ada és Iszak Eszti is megmutatta, milyen fürdőruhában sütteti magát a medence mellett vagy a Balatonon.
jún. 10
17:06
Géllakk hatás lámpa nélkül: élvezd a 14 napos makulátlan tartósságot (Spabook)
A Sally Hansen december elején mutatta be csodálatos új körömlakkjait, a Miracle Gel kollekciót – azaz egy zselés gélmanikűrt, amihez nem...
jún. 10
17:12
Ez lenne a csodafegyver a magyar egészségügy minden gondjára? (Portfolio)
Jövőre a kormány minden eddiginél magasabb összegben számít a népegészségügyi termékadóra - szúrta ki a Portfolio a 2020-as költségvetés részletező sorai között. A 35%-os NETA-bevétel növekedését látva sokan adóemelésre gondolnának...
jún. 10
17:18
Családja körében ünnepelte 98. születésnapját Fülöp herceg (Infostart)
Különösebb ceremónia nélkül, családja körében ünnepelte hétfőn 98. születésnapját Fülöp edinburghi herceg.
jún. 10
17:18
Murray után egy újabb klasszis tér vissza a teniszpályára (Sport365)
Nemrég a skót klasszis jelentette be, hogy felépült a sérüléséből, és újra ütőt fog a kezébe. Most Maria Sharapova is megtette ugyanezt.
jún. 10
17:20
Nadal kis időre visszavonul (Sport365)
Nadal nem indul a Wimbledon előtti viadalokon
jún. 10
17:21
Jasenszky Nándor: a hajó rövidesen emelhetővé válik (Infostart)
Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője sajtótájékoztatót tartott a Margit híd közelében elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának aktuális helyzetéről.
jún. 10
17:22
Hetedik mérkőzés dönt a Stanley Kupáról (Sport365)
A Boston Bruins idegenbeli győzelmét követően a bajnoki címért való harc végletekig kiélezett lesz. A St. Louis Blues ezzel szemben elpuskázta a lehetőséget, hogy először bajnokok legyenek.
jún. 10
17:24
Előzetes a Magyarország-Wales összecsapáshoz (Sport365)
Döntetlen esetén a selejtezősorozat őszi folytatásáig első helyen maradna a magyar válogatott.
jún. 10
17:26
"Pontot kell szereznünk Magyarország ellen" - Giggs (Sport365)
A walesi szövetségi kapitány szerint nem egy labdarúgóra összpontosítanak, hanem a csapatmunkát helyezik előtérbe.
jún. 10
17:30
TEK: hamarosan kiemelhető a Hableány (ATV)
Azt, hogy a Hableány kiemelése mikor történik meg, a TEK munkatársa még nem tudta megmondani.
jún. 10
17:36
Szép pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
A pénteki nagy, egy százalékot meghaladó nyereség után pluszban indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
jún. 10
17:36
Rengeteg magyar nem tudja értelmezni a cimkéket: meg is isszák a levét (Pénzcentrum)
Döntő többségben (91%) a nők intézik a családi nagybevásárlásokat. A választás legfontosabb szempontja, hogy az élelmiszer egészséges legyen és megfizethető, csak harmadik helyen szerepel a minőség. A címkét saját bevallása szerint...
jún. 10
17:36
Meghan Markle kézírása egyszerűen Gyönyörű (Glamour)
Egy kódexmásolónak is becsületére válna
jún. 10
17:36
Kutatási eredmények a cukorbetegségről: mégsem a szénhidrát okozza? (Spabook)
A cukorbetegséget civilizációs betegségnek tartjuk, amiből következik, hogy nem igazán volt jellemző az elődeinkre. Természetesen senki sem mondja,...
jún. 10
17:42
Vadászó Kádár és egyéb ínyencségek a múltból (Tiszta Jövő)
Budapest retro, épülő Erzsébet híd, magyar katonák a Donnál; történelmi képválogatás.
jún. 10
17:48
Hol köt ki Matthijs de Ligt? (Sport365)
"Gyere Torinóba, Matthijs!" - ezt mondta Cristiano Ronaldo a holland hátvédnek a Nemzetek Ligája fináléja után.
jún. 10
17:51
Megmozdult az orosz sajtó: kiálltak a meghurcolt újságíró mellett (Privátbankár)
Három orosz újság is a címlapján védte meg Ivan Golunovot.
jún. 10
17:54
Nőtt az orosz aranytermelés (Portfolio)
Oroszország 78,29 tonna aranyat termelt az idei első négy hónapban, ami 10,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kibányászott arany mennyisége 12,5 százalékkal 61,53 tonnára emelkedett. Ugyancsak az orosz pénzügyminisztérium...
jún. 10
17:54
Görbe Soma a legjobb húszon belül zárt Barcelonában (Sport365)
A fiatal magyar motoros kemény mezőnyben bizonyított, és nem sokon múlott a pontszerzés.
jún. 10
17:57
Schmuck Andor is főpolgármester-jelölt lesz (Infostart)
Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke keddre sajtótájékoztatót hirdetett, amelyen bejelenti, hogy indul a főpolgármesteri előválasztáson.
jún. 10
18:00
Ne lepődjön meg, ha páncélosokat lát a román határon (Alternatív Energia)
A honvédség országszerte konvojokat mozgat, a legtöbb katonai járműre Nagylak mellett lehet számítani. (Belföld)
jún. 10
18:00
Nadal kihagyja a Wimbledon előtti meccseket (ATV)
Rafael Nadal nem indul a wimbledoni teniszbajnokság előtti füves tornákon.
jún. 10
18:02
Hableány kiemelése - TEK: egyelőre nincs konkrét időpont (Alternatív Energia)
"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfő délután. (Belföld)
jún. 10
18:06
5 dolog, amit soha ne tegyél meg egy férfiért: akkor se, ha odáig vagy érte (Spabook)
Ha szerelmesek vagyunk, képesek vagyunk mindent megtenni a szeretett férfiért. Sokszor azonban érdemes lenne egy kicsit kívülről is megfigyelni...

Keresés