A brit külügyminiszter szerint a konzervatív párti kormány, sőt talán a párt megsemmisülését is okozhatja, ha nem sikerül kiléptetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.
Miután szombat hajnalban kiderült, az Egyesült Államok nem vet ki importvámot Mexikóval szemben, a piacok a hétfői kereskedésben megkönnyebbültek. Kedvező a hangulat azokon a tőzsdéken, ahol pünkösdhétfőn sem áll meg az élet. A...
Miután szombat hajnalban kiderült, az Egyesült Államok nem vet ki importvámot Mexikóval szemben, a piacok a hétfői kereskedésben megkönnyebbültek. Kedvező a hangulat azokon a tőzsdéken, ahol pünkösdhétfőn sem áll meg az élet. A...
Magyarországnak 2030-ig 7 százalékkal kell csökkentenie üvegházgáz-kibocsátását, ez pedig csak komoly adóemelésekkel, korlátozásokkal érhető el - mondta az InfoRádióban a Levegő Munkacsoport elnöke.
A Margit híd közelében elsüllyedt személyhajó, a Hableány kiemelését nehezíti, hogy nem lehet tudni, megroppant-e szerkezete az ütközéskor, a feltérképezést pedig az hátráltatja, hogy a búvárok nulla látótávolságban dolgoznak - mondta Götz Sándor hajómérnök, aki részt vett a Clark Ádám úszódaru tervezésében, hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A nagyon erős UV-B sugárzás, valamint több megyére a tartós hőség veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron...
A nagyon erős UV-B sugárzás, valamint több megyére a tartós hőség veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron...
Kétmilliárd dollárral könnyítettek a pénztárcájukon a gyűjtők a májusi New York-i művészeti aukciókon, az összeg több mint feléért kortárs műveket vásároltak. (Szép Szó)
Könnyebb lesz az autósok élete, ha a légnyomás nélküli abroncsok leváltják a hagyományos autógumikat, a következő évtizedben beköszönthet a defektmentes világ.
A nagyon erős UV-B sugárzás, valamint több megyére a tartós hőség veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legfrissebb adatok szerint visszaesett a brit GDP, az autóipar teljesítménye is jelentősen csökkent. Bár recesszióról nem lehet még beszélni, a Brexitet övező bizonytalanságok már most visszavetették a szigetország gazdaságát.
A nagyon erős UV-B sugárzás, valamint több megyére a tartós hőség veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Átfogó portrét közölt Soros Györgyről júniusi számában a Forbes magyarországi kiadása. A lap a több mint húszoldalas írásban alaposan szemügyre veszi az amerikai milliárdos életútját, meggazdagodását, filozófiáját és személyiségét éppúgy, mint az általa működtetett globális hálózatot. Most az összeállítás legérdekesebbnek vélt megállapításait ismer
Egyik oldalon harcolunk szülőföldünkön anyanyelvünk akadálytalan használatáért, magyar feliratokért hivatalokban, közintézményekben, kórházakban, másik oldalon meg beszédünkben meggondolatlanul, rossz megszokásból bizony sokszor szlovákul használjuk azok megnevezését.
A hazai bankközi piac ünnepnapi zárva tartása mellett külföldről mozgatják az árfolyamot, a forint inkább az erősödés felé hajlik.320-nál billeg este 2019.06.10 18:16Habár az euró/forint árfolyam délután benézett a 320-as szint alá...
Szaúd-Arábia meghívta a Roszatom orosz állami atomenergetikai céget, hogy vegyen részt a szaúdi atomerőmű építésével kapcsolatos tender harmadik fordulójában.
Húszévesen körbestoppolta Dél-Amerikát. Jelenleg Franciaországban tanul – három nyelven –, és miközben dolgozik is, valamint negyedik szakdolgozatát írja, lefordított egy könyvet spanyolról franciára. Mottójául Hannibal pun hadvezér mondását idézi: vagy találunk utat, vagy építünk egyet. A világot utazva tanuló 26 éves Priskin Dóri legutóbb Oroszor
Életveszélyes helyzetbe keverte a többi autóst egy felelőtlen sofőr, a 4-es főúton. A férfi több száz méteren egy lezárt sávban autózott, aztán a záróvonalon előzött, amely után nem a jobb oldalra hanem balra, a padkára sorolt be és ott haladt tovább. A megdöbbentő jelenetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, máris mutatjuk a felvételeket.
Hosszú betegség után 80 évesen elhunyt szombaton Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, a Schola Hungarica társkarnagya, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, professor emeritusa - tudatta a család a hét végén.
Tizennégy jelölésből nyolcat díjra váltva a Hadestown című musical tarolt a legrangosabb amerikai színházi elismerések, a Tony Awards vasárnap esti gáláján New Yorkban.
Sokan nem is gondolnák, de az mindennapi "apró" költéseik miatt (egy kávé, egy reggeli kakaóscsiga, vagy éppen egy pohár sör valami drága helyen) képtelenek félretenni akár csak egy kisebb összeget is a fizetésükből, és hónapról hónapra...
Hosszú betegség után 80 évesen elhunyt szombaton Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, a Schola Hungarica társkarnagya, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, professor emeritusa - tudatta a család a hét végén.
Felszólította Iránt hétfőn a német külügyminiszter, hogy ne mondja fel a 2015-ben megkötött atommegállapodást. A szerződés megőrzésének fontosságát emelte ki Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-szervezet főigazgatója is.
Továbbra is száraz és egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Igazi kánikulára számíthatunk, a hőmérséklet mintegy 6-8 fokkal lesz az ilyenkor szokásos fölött.
Az őrizetbe vételkor valahogy eltört a bordája, és kábítószert találtak nála. Golunov főleg korrupcióval foglalkozott, legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt.
A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.
Larry szinte minden pénzét a Ferrarikkal és magánrepülőgépekkel száguldozó, luxuséletet élő tévéprédikátoroknak adta, akik az amerikai törvények értelmében szinte érinthetetlenek. Nincs egyedül.
Azt ugyanis látni kell, hogy ettől függetlenül is komoly átrendeződés kezdődött el a politikai térfeleken, annak ellenére, hogy a két domináns pártban személyi felelősséget továbbra sem vállal senki.