A helyi oktatási intézmények egy település életének szerves, elválaszthatatlan részei. Nemcsak azért, mert a gyerekek odajárnak, hanem sok helyen az értelmiségi lét utolsó bástyái. Minden nap látják a szülők, a helyi lakosok, hogy az iskola vezetője mit tesz a gyermekekért, hogyan keresi a lehetőségeket arra, hogy a gyermekeknek jobb életük legyen,
Hatalmas pusztítást végzett a csütörtök délutáni vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: 2000 ház tetejét rongálta meg, közel harmincezer helyen nincs áram. Az egyik vonalon több kilométer hosszan elmosta az eső a vasúti pályát.
Teljesen elérhetetlenné vált a Fondeo nevű flottaqszolgáltató, az ügyfelek telefonszámait pedig inaktiválták. Többen a cég bezárt irodája előtt várták a fejleményeket, a megadott telefonszám pedig szintén ki van kapcsolva. Egyelőre...
Ipar 4.0 kurzusokat indít a Siemens több brit egyetemen - írja a TCT Magazine. Az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó vívmányok kiemelt figyelmet élveznek majd a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferenciáján. Regisztráljon Ön is!
Azok a családok sem esnek el a babaváró támogatás lehetőségétől, amelyekben júliusra várják a gyermeket - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön azzal az új rendelettel kapcsolatban, amellyel a kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető támogatás igénylését.
A kormány 1,5 milliárd forintot biztosít a veszélyeztetett népi építészeti emlékek, a történeti értéket képviselő vidéki épített örökség megőrzésére, helyreállítására.
A Kowalsky meg a Vega idén jelentette meg 10. lemezét, melynek majdnem két órás turnéjával most a PLÁZSra is megérkezik a szeretet rock and rollt játszó csapat június 29-én. A zenekar bár már kétszer játszott Siófok homokos tengerpartján, ez lesz az első önálló koncertjük itt, ahol a slágerek mellett az új lemez dalai is felcsendülnek majd a balato
Légzésünk anélkül működik, hogy gondolni kellene a lélegzetvételre, nem tudatosan irányítjuk. Egy felnőtt ember 12-15-ször vesz levegőt egy perc alatt, ha ennél többször, akkor azt orvosi szakkifejezéssel élve tachypnoénak nevezzük. A tachypnoét el kell különítenünk a hiperventillációtól, ami szintén egyfajta szapora légvétel.
OTP-részvényeket hívott le csütörtökön Utassy László, a társaság igazgatósági tagja mindemellett az OTP részvényopciós programja keretében részvényeket vásárolt. Az OTP bejelentette, hogy Utassy László, az OTP Bank igazgatósági...
Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között az ügyfélcsoportképzéssel, a kockázatvállalási döntések előkészítésével, az ügyfél - partner-, illetve ügyletminősítéssel, valamint a fedezetekre...
A visegrádi országok nem a problémát, hanem a megoldást jelentik Európa számára - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a visegrádi négyek (V4) parlamenti elnökeinek találkozója és a négy parlament labdarúgócsapatának tornája alkalmából tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a szlovákiai Poprádon.
Hamarosan indul az EFOTT, ami olyan, mint egy fesztiválba oltott nyaralás a legjobb haverokkal. Mi ezért a három dologért várjuk leginkább az idei fesztivált.
A várakozásoknak megfelelően globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában pénteken megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén.
A szezon első 8 versenyén 140 pontos hátrányba került a Ferrari a Mercedes Forma-1-es csapatával szemben. Az olasz istállónak bevallottan gondjai vannak autójával, ám folyamatos fejlesztésekkel igyekszik orvosolni azokat. Exkluzív videónkban megmutatjuk, legutóbb milyen módszerrel igyekeztek közelebb kerülni az olaszok az ezüstnyilakhoz!