Gulácsi Péter szerint a magyar labdarúgó-válogatott következő, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése kulcsmeccs lesz a kijutás szempontjából.
Madrid ― Bár a spanyol bajnoki szezon után nem tűnt valószínűnek, hogy látjuk még a Real Madrid futballcsapatának mezében Gareth Bale-t (47), erre mégis sor került!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sorsfordító döntést hozott, amely a tokiói ötkarikás játékokra készülő magyar ökölvívók helyzetét is megnehezíti. A hazai szakemberek remélik, lesz Tokióban magyar bunyós, ám a 2020-as eseményre még a korábbiaknál is nehezebb lesz kijutni.
Az egész verseny Budapesten és a Dunántúl északi és középső részén fog haladni. A Dunától keletre minden kimarad, egyébként sok vizet mutatunk, főleg a Balatont, illetve síkságot és dombokat, kevés és hazai szinten is alacsony hegyecskével megfűszerezve.
Zsinórban négy versenyt nyert, összesen hatot, de Lewis Hamilton még mindig úgy érzi, távol van a csúcsformájától. A láthatáron feltűnő újabb rekordokról és a megítéléséről beszélt.
Székely Norbert együttese, a magyar női kosárlabda-válogatott nem engedte ki a kezéből a győzelmet, 88-84-ra győzött Szlovénia ellen, és így sikeresen kezdte el az Eb-t.
Ezt is megéltük: jövő májusban az első három szakaszt Magyarországon teljesíti a Giro d’Italia kerékpáros verseny mezőnye. A versenyt 1987-ben megnyerő Stephen Roche örül hazánk szerepvállalásának.
Minszkben folytatódik az Európa Játékok, Nisben a női kosárlabda Európa-bajnokság. A női pólósok felkészülési meccsen találkoznak a hollandokkal, a Copa Américán Messiék Venezuela ellen lépnek pályára.
Az ellentétek vonzzák egymást – ezt mutatta meg jegyesfotózásán a Szeged kézicsapatának szurkoló Kapcsándi Zsolt és szerelme, a Veszprém-drukker Ágnes.
Kozák Danuta elvesztette négyéves veretlenségét kajak egyes ötszáz méteren, de ezt nem csapásként élte meg, csupán dacossá tette, aminek jeleként a négyessel mindjárt vigasztalódott is.
A brazil futballválogatott bejutott a hazai rendezésű Copa América elődöntőjébe. Eddig még nem kapott gólt a tornán. Ám a négy mérkőzéséből hármon kifütyülte a játékosokat a felettébb kritikus hazai közönség.