Ma kivételesen nem a nemzetközi hírek – hát persze, hogy a kereskedelmi háború –, hanem egy hazai esemény, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése állhat a magyar befektetők fókuszában. De persze emellett vetülhet fény az OPEC ma kezdődő kétnapos szeánszára, délután pedig talán kaphatunk némi fogódzót az amerikai lazább monetáris politika miké
Az elmúlt két évben - a kezdeti bíztató számok ellenére - nem sikerült csökkenteni a globális szén-dioxid kibocsátást, melynek kétharmada becslések szerint a villamosenergia-termeléshez köthető. A Föld egyre növekvő energiaigénye miatt ennek csökkentése valószínűtlen, azonban a megújulókra való átállás, illetve a hatékonyságnövelési beruházások sok
Bár évtizedekig magukra valamit is adó közgazdászok körében az iparpolitika kifejezést kiejteni sem volt szabad, az IMF új tanulmányának szerzői szerint a fogalom most visszatért.
Május elején NFC-s fizetési funkciót kapott az Erste mobilos alkalmazása, a MobilePay, amely első körben a Mastercard és Maestro bankkártyákkal működött. Mint a banktól megtudtuk, már Visa bankkártyákkal is működik a megoldás. Május...
Az Audi az aktuális A6-ra és A7-re épülő vadonatúj, ma bemutatott S6/S7 páros esetében – hozzátesszük, minden bizonnyal az ügyfelek nagy örömére – a dízelbotrányra, illetve a dízelutálatra fittyet hányva a dízeltechnikára szavazott: az európai S6-ban és S7-ben egy friss fejlesztésű, 48 V-os elektromos rásegítéssel is ellátott 3-literes, V6-os dízel
Már a rajt előtt élénkülést okozott az állami lakástámogatási rendszer júliustól elérhető új eleme, a falusi CSOK. Az új kedvezménynek megfelelő településeken májusban 14 835 lakóingatlan vár eladásra, június utolsó hetében...
A melegben a fülben található verejték- és faggyúmirigyek intenzívebben dolgoznak, ezért ebben az időszakban azoknál is jelentkezhet, akik egyébként nem hajlamosak a fülzsírdugó kialakulására.
Az Országgyűlés a mai napon döntött arról, hogy a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvényből következő adategyeztetési kötelezettség határidejét október 1-ig kitolja. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg azonosítatlan...
Küszöbön a Land Rover legrégebbi modelljének legfrissebb, alapjaiban megváltoztatott generációja, de előtte még kicsit más formában is láthatjuk, de ez már tényleg az új Defender.
Bár a repülés a fapados járatoknak hála már egyáltalán nem kuriózum, még mindig rengeteg tévhit és mítosz kering róla az emberek fejében. Miért nem utazik mindig együtt ugyanaz a személyzet? És miért van balta és kábelkötegelő a gépen?
A Magyar Honvédség Gripenjeinek részvételével kezdődött kedden Litvániában és a Baltikum két másik államában a NATO légierejének kétnapos hadgyakorlata - közölte a litván fegyveres erők parancsnoksága.
Az észak-koreai vezető személyi asszisztenseként is működő Kim Jo Dzsongról korábban azt hitték, hogy egy tisztogatás miatt tűnhetett el a nyilvánosság elől.
Izgalmasnak ígérkezik a mai monetáris tanácsülés, hiszen a testületnek sok új tényezőt figyelembe véve kell döntenie a kamatokról. A döntés mellett a jegybank közzéteszi legfrissebb növekedési és inflációs előrejelzését, illetve...
Fekete fokhagymát kóstoltak a Piac Éjszakája vendégei a Nagybani Piacon, az új termék a rendezvényen mutatkozott be. A különleges élelmiszer speciális fermentációs eljárással készül, és a kutatások szerint egészségesebb, mint a friss fokhagyma.
A közeli jövő autóvezetőinek már lehetőségük lesz arra, hogy eldöntsék, tényleges vezetőként vagy utasként kívánnak-e beülni a kormány mögé. A BMW Vision M NEXT tanulmányautóval a BMW Group arra a kérdésre ad választ, hogy milyen formát ölthet a jövőben a vezetés azon kézzelfogható élménye, amelyet a bajor prémiumgyártó ügyfelei a saját irányításuk
Az arany új keletű támogatottsága az ezüstnek talán még nagyobb lehetőséget jelent. Az ezüst részben ipari fémnek is tekinthető, és ebből az aspektusból nem hatnak rá kedvezően a recessziós félelmek.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és a Nemzetközi Fúziósenergia-szervezet (ITER) kutatási együttműködést írt alá a kölcsönös előnyök kihasználhatósága, és új tipusú energiatermelő technológiák kidolgozása reményében.