Eltántoríthatja az európai piactól a Vibert, a Skype-ot, a WhatsAppot és társaikat az az uniós irányelv-módosítás, amely szigorúbb fogyasztóvédelmi követelményeket fektet le az ilyen cégek számára.
Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot - írta hétfői jelentésében az Európai Bizottság.
Boris Johnson szerint a majdani új brit kormány elsődleges fontosságú feladata lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak törvényi védelme.
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére - állította Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak adott interjújában hétfőn.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) keddre virradóra határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország visszakapja öt éve megvont szavazati jogát a testületben.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) keddre virradóra határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország visszakapja öt éve megvont szavazati jogát a testületben.
Hiába „nyelte le” a Krím-félszigetet, az orosz állam most a szabályok meghajlításával visszakapta szavazati jogát az ET-ben. Moszkva fenyegetőzve fogadta el a gesztust.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) keddre virradóra határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország visszakapja öt éve megvont szavazati jogát a testületben.
A brexitmegállapodásból el kell távolítani "a halott részeket", és ki kell emelni azokat az elemeket, amelyekkel "lehet valamit kezdeni" - fejtette ki - egyebek mellett - a BBC-nek adott interjúban.
Vezető pozícióba kerülhetett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a phenjani pártvezetésben - közölte kedden a dél-koreai hírszerzés (NIS), hozzátéve: elképzelhető, hogy jelenleg Észak-Korea második emberének számít.
Több adót szeretne fizetni néhány amerikai milliárdos; Soros György üzletember, Chris Hughes, a Facebook társalapítója, valamint a Hyatt és a Disney birodalom örökösei is aláírták azt a nyílt levelet, amelyben több, mesés vagyonnal rendelkező amerikai azt követeli a kormánytól, hogy vessen ki különadót a leggazdagabbakra.
Az észak-koreai vezető személyi asszisztenseként is működő Kim Jo Dzsongról korábban azt hitték, hogy egy tisztogatás miatt tűnhetett el a nyilvánosság elől.
Irán nagy befolyásra tett szert 2003 óta a Közel-Keleten, ezt akarja visszaszorítani az amerikai elnök - világított rá a térségben zajló események hátterére az InfoRádióban Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője.
Ukrajna felfüggeszti munkáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, tiltakozásképpen az ellen, hogy Oroszország visszakapta öt éve megvont szavazati jogát a szervezetben - jelentette be az ukrán delegáció vezetője kedden Strasbourgban.
Philip Alston, az ENSZ jelentéstevője rendkívül lesújtó véleménnyel van az egész világról, szerinte a katasztrófa elkerülésére tett lépések "teljesen aránytalanok a fenyegetés mértékével és a cselekvés sürgősségével".
Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére - tudta meg a kolozsvári Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól.
Újabb eljárás indult az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párttal szemben illegális kampányfinanszírozás gyanúja miatt, a párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi központjában kedden házkutatást tartottak.
A párt rövid közleménye szerint az időpontot a tisztségért versengő két jelölttel, Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel egyeztetve tűzték ki.