A HungaroControl adatai szerint az év első hat hónapjában jelentősen megnőtt az átstartolások – más néven missed approachok, vagy ahogy az irányítók maguk között az utasítás fóniájára utalva hívják, a Go-Around manőverek – száma.
Lionel Messiék a B csoportban előzőleg 2-0-ra kikaptak Kolumbiától, Paraguay ellen 1-1-et játszottak, és a záró körben egy ponttal, az utolsó helyről kezdték a Katar elleni mérkőzést.
A kamatdöntés indoklásában megjelölték azt a 4 tényezőt, amit kiemelten figyelemmel követ a Monetáris Tanács. Az infláció és a GDP-növekedés pályáját is feljebb tolták. Úgy számolnak, hogy az új lakossági állampapír még a jövőbeni fizetésemelésünket is magához vonzza.
Soros György célja semmit sem változott, továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.
Menjünk el előválasztani, és azt az embert válasszuk, akinek valóban van esélye nyerni ősszel. És aki mellett még pár hete szinte egységesen ott állt mindenki.
Akinek van kiskertje, szívesen tölti az időt a szabadban egy kis kertészkedéssel, barkácsolással, mely nemcsak hasznos elfoglaltság, hanem a kreativitást, életkedvet is növeli, valamint a testedzésnek is igen kiváló formája. A ház körüli, illetve kerti munkáknak azonban vannak veszélyei is!
A HungaroControl adatai szerint az év első hat hónapjában jelentősen megnőtt az átstartolások – más néven missed approachok, vagy ahogy az irányítók maguk között az utasítás fóniájára utalva hívják, a Go-Around manőverek – száma.
A kamatdöntés indoklásában megjelölték azt a 4 tényezőt, amit kiemelten figyelemmel követ a Monetáris Tanács. Az infláció és a GDP-növekedés pályáját is feljebb tolták. Úgy számolnak, hogy az új lakossági állampapír még a jövőbeni fizetésemelésünket is magához vonzza.
Délelőtt a szokásosnál nagyobb kilengések mellett 324 körül ingadozott a forint az euróval szemben, majd a nap második felében gyengüléssel reagált a magyar deviza a kamat tartására. Az MNB közleménye és előrejelzése után azonban...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hozzátette: nagyszerű lehetőség, hogy a szurkolói zónában egy magyar sátor is népszerűsíti az országot.
A kamatokhoz nem nyúlt, a likviditási eszközével jelképesen szigorított a monetáris politikán az MNB. A második fél év eseményei döntik el, hogy az erősödő belső inflációs nyomás vagy a hűlő külső környezet hatása lesz-e nagyobb...
Magyarország bortermelése tavaly az ötéves átlagot tekintve 21 százalékkal emelkedett. A kormány stratégiai fontosságúnak tartja a szőlőültetvények telepítését és megújítását.
Egy olvasónk kereste meg a Pénzcentrumot a problémával, miszerint egy szálláskuponokat kínáló oldalon vásárolt vouchere érvénytelen, a szállást nem foglalhatja el, a pénzét pedig a mai napig nem kapta vissza. "Egy kuponos oldalon...
A McDonogh katonai akadémiáról a Yale Egyetemre kerülő, ott nemzetközi jogot tanuló Boltonról általánosságban elmondható, hogy mindig is a konfliktust favorizálta a megbékélés helyett.
Az alapáron is kiváló terepképességekkel bíró G-osztály egy offroad csomaggal ünnepli az AMG változat huszadik szülinapját, egy „időtálló” pakk pedig az elmúlt negyven év előtt tiszteleg.
Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.
A pénzügyminiszter felkérésére Kurali Zoltán tölti be az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatói tisztségét 2019. szeptember 1-től - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében. Kurali Zoltán pályája elején makrogazdasági...
Immáron több mint ötvenezren szavaztak az ellenzéki előválasztáson. Mi a véleménye, ez a szavazás növelte az ellenzék esélyeit az őszi főpolgármester választáson? Ez a mi nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti a 17.55-kor kezdődő Nap híre című műsorban.