A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon szándéknyilatkozatot írt alá az Airbus képviselőivel, melyben rögzítik, hogy – az Indigo Partners-szel kötött megállapodás részeként – a vállalat élni fog a 20 Airbus A321XLR repülőgép megvásárlására vonatkozó opciójával. A most megrendelt repülőgépeket 2023-tól kezdőd
Július 1-től igényelhető a babaváró hitel. Itt vannak a számítások, mekkora jövedelem kell az igényléshez és milyen feltételeket kell teljesíteni, ha valaki például KATA-s vállalkozó.
Irak, Szaúd-Arábia, sőt Katar kőolajkiszállítása is ellehetetlenülne a Hormuzi-szoros lezárásával – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. A térségben azután lett feszült a helyzet, hogy a napokban két tankerhajót támadás ért. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint semmi sincs útjában az iráni lépésnek.
Látszólag jól teljesít az osztrák munkaerő-piac, a munkanélküliség májusban is csökkent, de a kifulladás jelei már mutatkoznak. A magyar és egyéb külföldi munkavállalók száma sem nő olyan mértékben, mint korábban. Azért nem vagyunk nagyon messze az eddigi rekordoktól sem.
Az Adidas nem tudta bizonyítani, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzés alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró dön
A Ferencváros célja ez idei évadban, hogy ott legyen a BL, vagy az El-főtábláján. Ebben az esetben pedig az ukrán vezetőedző, Szerhij Rebrov is nagyon jól járna.
A sztárvilágban mostanában láthattuk pár kisfiú születését - Meghan Markle-től Amy Schumerig sorra adtak életet kisfiaiknak a hírességek. De vajon tényleg több kisfiú születik, mint lány? És vajon miért?
Tizenöt helyszínen kezdődik ma el az előválasztás második fordulója, amelyet 50 ezer voks tehet érvényessé. Noha a Fideszben állítják, magabiztosan tekintenek az októberi helyhatósági választásra, azért forrásaink szerint nagyon is odafigyelnek az ellenzéki procedúrára.
Bár a magyar kormány igyekszik elhitetni, hogy az IIB valójában nem is orosz irányítás alatt áll, elég sok jel utal erre. Például szoros kapcsolatban állnak a Kreml szoros kontrollja alatt lévő VTB nevű óriásbankkal.
2017-ben a Boldog halálnapot! egy kellemes meglepetést tudott produkálni: az Idétlen időkig alapkoncepcióját összemixelte a slasher-filmek dramaturgiájával, megfűszerezte egy kis tiniromantikával, ami...
Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának számlájára a kedd este Floridában tartott választási nagygyűlés óta szerda estig 24,8 millió dollár érkezett - jelentette be szerdán Ronna McDaniel, a Republikánus Párt elnöke Twitteren.
Bár a környezet észlelhet bizonyos furcsa jeleket, mégsem akarjuk a másik gondját felvállalni – nyilatkozta az atv.hu-nak a kriminálpiszichológus azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban több tragédiába torkolló esemény is történt az országban. Facsarné Werner Mária szerint ezek nem minden esetben előzhetőek meg.
Az ország legnagyobb kulturális eseményén, a Múzeumok éjszakáján mintegy négyszáz intézmény kétezer programot kínál – szombaton sok helyen hajnalig lehet barangolni a múzeumok hűvösében.
Olyan értékeket tudunk hordozni és felkínálni egész Európának, amelyek mindenkinek javára válnak – mondja a Mandinernek Böjte Csaba, hozzátéve: Erdély magyar népe úgy érzi, hogy gyarmat lett. A ferences szerzetes beszél Márton Áron boldoggá avatásáról, a román-magyar viszonyról és Ferenc pápa bevándorlással kapcsolatos álláspontjáról is. Interjúnk.
Talán még sosem érezte magát ennyire szépnek és magabiztosnak a Barátok közt dr. Balogh Nóráját alakító színésznő, mint manapság. Legfrissebb, cicivillantós fotói is elégedettségről, harmóniáról árulkodnak.
Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.
A szakszervezeti vezető szerint a munkaerőhiány miatt kellene átszervezni különböző munkafolyamatokat úgy, hogy a vásárlók érdeke is figyelembe legyen véve.
Akár már ősszel elkezdődhetne a 7. osztályos fiúk HPV elleni védőoltása. Az oltóanyag ugyanis rendelkezésre áll. 10 éve még azért kaptak Nobel-díjat, mert feltárták a HPV vírusának szerepét a méhnyakrák kialakulásában. Az utóbbi években azonban kiderült, a férfiakat is súlyosan megbetegítheti a humán papillóma vírus.
Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni fog a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén. Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk...
Ha a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában túljut a bolgár Ludogorec együttesén, akkor a luxemburgi Dudelange vagy a máltai Valletta vár a Ferencvárosra a második körben.
Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni fog a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén.