Szijjártó Péter szerint nagy szükség van arra, hogy a Nyugat-Balkánon stabilitás legyen, a terroristák beszivárgásának megakadályozására. A külügyminiszter Budapesten fogadta albán kollégáját, Gent Cakajt, aki közölte: Albánia kész biztosítani a lehetőséget a további magyar befektetésekre.
Az MLSZ közgyűlésén keményen bírálta a labdarúgásban dívó pazarlást a szövetség elnöke, aki szerint a túlfizetett NB1-es sportolók több mint 40 százaléka nem is játszik. (Sport)
Információink szerint Orbán Viktor csak egy napot tölt majd Washingtonban, ahová Donald Trump meghívására érkezik. A miniszterelnök gépe vasárnap este száll majd le, hétfő este pedig repül is vissza Budapestre (Külföld)
Már csak néhány nap maradt a 2018. évi szja bevallások benyújtására, amelynek határideje 2019. május 20, azonban a bevalláskészítés során érdemes az igénybe vehető adókedvezményekről, vagy épp a szálláshely-szolgáltatások kapcsán...
A miniszter kiemelte, a beruházás jelentősége miatt, illetve mert a fejlesztés segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását, a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég számára.
Az egészségügy problémáját nem lehet csak pénzzel megoldani, de pénz nélkül sem – erről beszélt a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára. Balaton Péter szerint nincs szükség a kórházakban a kancellária-rendszerre.
Egyre gyakoribb, hogy kis területekre koncentrálódó, a korábbinál erőteljesebb esőzésre kell számítani - e jelenséget fogják tudni megjósolni Szegeden.
A várva várt Joy-napok alkalmából a WaitWhatterek egy #1minutechallenge -re vállalkoztak, és ollót ragadtak, hogy megnézzék: ki tud 1 perc alatt a legtöbb kupont kivágni? A lányoknak talán már rutinból megvan ez a tevékenység, de a srácokat is próbára tettük, hogyan szuperálnak shoppingőrültként.
A kemény arcok mögött igazi lágyság bújik meg, ha Apaként látjuk kedvenceinket: Ronaldo, Messi, Neymar és megannyi futballzseni szerepel az összeállításban.
A kemény arcok mögött igazi lágyság bújik meg, ha Apaként látjuk kedvenceinket: Ronaldo, Messi, Neymar és megannyi futballzseni szerepel az összeállításban.
Colorado állam fővárosában korábban a füvet is legalizálták már, a jövőben pedig a hallucinogén hatásról ismert mágikus gombák használatát sem büntethetik.
Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel, a főváros legnagyobb gyógy-wellness szállodájának megújult éttermét pénteken adták át.
Amikor tini koromban először láttam a Grease című filmet, nagy hatással volt rám. Imádtam a történetet, a dalokat, de a legeslegjobban a díszletet és a ruhákat. Valahogy azóta rajongok az 50-es 60-as évek Amerikájának stílusáért, a Mad Men című sorozatra is (többek között) ezért voltam rákattanva. Így amikor megtudtam, hogy a nézők soraiban én is r
Nem mindenkit áldott meg a sors a mai ideálnak megfelelő alakkal, ám ez nem jelenti azt, hogy a túlsúllyal rendelkezők ki sem mozdulhatnak otthonról....
Az élelmiszerárak emelkedése - ami az idényáras áruknál a KSH szerint 20% - a nyugdíjasokat sújtja a leginkább, és ha marad az áremelkedés mértéke, a kormánynak az év végén korrigálnia kell. Addig viszont ki kell gazdálkodni a különbözetet.
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra...
1,3 milliárd forintos árbevétel-bővülés mellett 12 százalékos növekedést mutat az Alteo-csoport EBITDA-ja az előző év azonos időszakához képest - derül ki a társaság 2019 első negyedévére vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményit...
A szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral - közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-)képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.
Az Euronews nevű európai hírcsatorna felkérte a baloldali csúcsjelöltet egy televíziós vitára, aki elfogadta azt – jelentette be Ujhelyi István. Havasi Bertalan, a magyar kormányfő szóvivője bejelentette: Orbán Viktor nem megy el vitázni.
Jeff Bezos, a Blue Origin űrvállalat alapítója, az Amazon vezetője csütörtökön Washingtonban bemutatta holdraszállási koncepcióját, amelyet 2024-ig meg akar valósítani.
A gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, szombat délután azonban fátyolfelhők sodródnak be nyugatról, majd kora estétől már érzékelhető felhőzetnövekedés kezdődik.
Hárman harcolnak a dobogó harmadik fokáért és a nemzetközi szereplésért, a kiesés elleni harcban viszont még a mezőny fele, tehát hat együttes érdekelt a labdarúgó NB I.-ben.
Kísérleti jelleggel nyitottak meg egy úgynevezett mobilitási pontot pénteken Budapesten, a Szent Gellért téren, a 4-es metró kijáratánál, ahol két hónapon keresztül autó-, bicikli- és elektromosroller-megosztó szolgáltatás érhető el.
Bár nem árulta el a Spar ügyvezetője, hogy pontosan milyen bércsomaggal vették fel a most indult webáruház személyzetét, de Szalay Zsolt szavaiból kikövetkeztethetőek a fizetések. A boltlánc online boltjánál egyelőre 98-an dolgoznak...
A kormány a kutatóintézetek működését a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) kívül képzeli el - szögezte le az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleményében. A kutatóintézetek átalakításával kapcsolatban...
A Schindler listája című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Liam Neeson nyáron tölti be a 67. évét, az utóbbi években számos akciófilm, köztük az Elrabolva-trilógia sztárja volt.
Itt a lehetősége a miniszterelnöknek, hogy vitában is képviselje hazugságait, hangzott el az MSZP sajtótájékoztatóján. Az Európai Szocialisták csúcsjelöltje ismét Magyarországra készül. (Belföld)
Először használtak genetikailag módosított bakteriofágokat, vagyis baktériumokat fertőzni képes vírusokat egy szuperbaktériummal fertőzött beteg kezelésében. (Tudomány)
Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel. A gyógy-wellness szálloda megújult éttermét pénteken adták át. Idén az első negyedévben a margitszigeti szállodák átlagosan 60 százalékot meghaladó kihasználtsággal...