Sorsdöntőnek nevezte a május 26-i európai parlamenti (EP-) választást a demokrácia, valamint az identitás és az önrendelkezés megőrzése szempontjából az Országgyűlés elnöke pénteken Zalaegerszegen, a város napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen.
A tériszonytól szenvedő emberek természetellenesen erős félelmet éreznek a magasságtól, illetve a magasból a mélységbe való letekintéstől. Miközben mások élvezik a magaslati kilátást, a tériszonyosok szédülnek, verejtékeznek és a szívük kalapál. Néhányuknál már akkor jelentkeznek a tünetek, ha felmásznak pár fokot egy létrán. Azonban megfelelő keze
Immár a dunakeszi Decathlon parkolójában is üzemel elektromos autótöltő. A Mobiliti töltőállomásai ezen kívül a Decathlon áruházak Miskolcon, Dunaújvárosban és Debrecenben található parkolóiban lesznek elérhetők a jövőben. Az...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a női kormánytisztviselők fehér blúzt, a férfiak fehér inget hordanak majd, amelyet nyaksál, illetve nyakkendő egészít ki.
Csányi Sándor, sportági elnök nem ment el szó nélkül amellett, hogy az NB I-ben a hazai fiatalok szerepeltetésének aránya csökkent az elmúlt évekhez képest.
A szlovén kormány lebecsülte az emberek migrációval kapcsolatos félelmeit, a szavazók ezért a radikális csoportok felé fordulhatnak, amelyek így akár tíz százalékos támogatást is elérhetnek az európai parlamenti választásokon – írta pénteken a Delo című baloldali szlovén napilap, egy előző nap nyilvánosságra került bűnügy kapcsán.
Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing – az MKB Pénzügyi Csoport tagja - közös standdal vesz részt a május 9-11. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.
A patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával - jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nem sok dicséretet érdemel az ukrán gazdaság állapota: 2014-ben, azaz Petro Porosenko elnökségének első évében 6,6, a rákövetkező esztendőben pedig 9,8 százalékkal zsugorodott az ország GDP-je.
Vasárnap tartják a nevelőszülők találkozóját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A programot elsősorban azoknak szervezik, akik jelképesen örökbe fogadták a kert valamelyik lakóját, de új „nevelőszülőket” is várnak. (Zöldzóna)
Továbbra sem tudjuk, mi lép az előző Orbán-kormány által nagy dérrel-dúrral beharangozott, majd tavaly év végén csendben leállított agrárnapelemprogram helyébe. (Gazdaság)
A tucatnyi környezetszennyezési probléma közül egyre megoldást találtak a világ legjobb koponyái: létrehoztak egy teljesen újrahasznosítható műanyagot. A polidiketoenamin - röviden PDK - molekuláris szinten szétszedhető és újra összerakható, és a minőség romlása nélkül tudnak újabb tárgyat létrehozni belőle.
Három országos rádiónak, a Retro Rádiónak, a Petőfi Rádiónak és a Kossuth Rádiónak van milliós napi hallgatótábora - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) pénteken nyilvánosságra hozott - az első negyedéves hallgatottsági adatokat tartalmazó - összefoglalójából.
Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel, a főváros legnagyobb gyógy-wellness szállodájának megújult éttermét pénteken adták át. Mácsai Péter, a Danubius margitszigeti szállodáinak igazgatója...
Az elmúlt évek kormányzati döntéseinek köszönhetően mára ismét élővé vált az összeköttetés a határon túli és az anyaországi magyarság között – mondta a pénzügyminiszter.
A kormány a Digitális Jólét Program keretein belül alkotta meg Magyarország Fintech Stratégiáját, amelyre azért van nagy szükség, hogy az ágazat fejlődését akár költségvetési forrásokkal is elősegítse, a fejlődést korlátozó...
Négy mérkőzéssel nyit ma Szlovákiában megrendezett jégkorong világbajnokság. 2011 után újra Pozsony és Kassa ad otthont a vébének, amely mától több mint két héten át lázban tartja a hokirajongókat. Ezúttal a sztárjátékosok sem fognak hiányozni a tornáról.
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra...
A viszonylag kellemes péntek után változatosnak ígérkezik a hétvégi időjárás, és mivel hetek óta jönnek-mennek a frontok, a legtöbb ember szervezete egyre megviseltebb. (Bioritmus)