Ha a meddőség problémájával találjuk szembe magunkat, nem kell rögtön kétségbeesni. Néhány életmódbeli változtatással elérhetjük a várt eredményt, a családalapítás pedig egy életre szóló kalandot jelenthet.
Véget ért Bíró Ica kilakoltatása a XII. kerületi háznál, de még nincs vége az őrületnek: délután két órától a szintén budai lakásában is megkezdik a kilakoltatást.
„A kioktató és lekezelő” fejlesztési szemlélet helyett kölcsönös tiszteleten alapuló, konkrét együttműködéseket kell kialakítani – fogalmazott a KDNP-s politikus.
Elutasította Angela Merkel német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali szövetséggel.
A 2019-2023-as konvergencia programban a kormány azzal számol, hogy a gazdaság növekedése a következő években is relatíve magas marad – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Kizárt, hogy az EP-választások után az Európai Néppárt együttműködne jobboldali populista pártokkal - közölte a német kancellár háromnapos nyugat-afrikai körútjának utolsó állomásán. Angela Merkel Nigerben arról beszélt, hogy közös kell megállítani a szabályozatlan migrációt az afrikai államokkal. Mint mondta: az embereknek reményt kell adni, hogy
A bevándorlást meg kell állítani - ez mondta Nógrádi György a kormánypárt országjárásán a Komárom-Esztergom megyei Táton. A lakossági fórumon a migráció veszélyeiről és az Európa előtt álló kihívásokról is szólt a biztonságpolitikai szakértő.
Jelentősen nő az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatala az Európai Unióba, az import mennyisége rekordot döntött márciusban 1,4 milliárd köbméterrel - közölte az Európai Bizottság az MTI híre szerint. A brüsszeli testület 2023-ig a tavalyi több mint duplájára szeretné növelni az amerikai importot.
Bár állami megbízásokból gazdagodott és a Parlamentben is megjelenik, Orbán Viktor veje egyből magánemberré válik, ha az utcán találják meg az újságírók. (Belföld)
Bár állami megbízásokból gazdagodott és a Parlamentben is megjelenik, Orbán Viktor veje egyből magánemberré válik, ha az utcán találják meg az újságírók. (Belföld)
A beérkezett ivóvízminták mintegy ötödénél mért magas ólomtartalmat a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Magyar Víziközmű Szövetség szerint leginkább az 1945 előtt épült házaknál lehet ilyen módon szennyezett a víz.
Az eddigi legnagyobb migránscsoportot fogta el az amerikai határőrség a hét elején. Csaknem ezer migráns próbált átjutni az éj leple alatt az Egyesült Államokba. Hiába növelték a határőrök számát az amerikai-mexikói határon, a menekültek nagy száma miatt a szervezet tagjai túlterheltek.
Rendszerüzemeltető partnerünk infrastruktúrát érintő, tervezett karbantartása miatt 2019. május 4-én, szombaton 20:00 órától, 2019. május 5-én, vasárnap reggel 8:00 óráig szerver oldali beavatkozás miatt nem lehet sem mobilparkolási...
Bár állami megbízásokból gazdagodott és a Parlamentben is megjelenik, Orbán Viktor veje egyből magánemberré válik, ha az utcán találják meg az újságírók. (Belföld)
Egymilliárd forintból valósulhat meg a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése a Duna mindkét partján, ugyanis a kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget - tudatta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester közös közlemé
A hivatalban lévő venezuelai elnök felszólította a hadsereget, hogy fegyverezze le az árulókat és puccsistákat. Nicolás Maduró leszögezte: eljött a harc ideje. A fegyveres erők második számú vezetője megerősítette, hogy a katonaság hű Maduróhoz.
Marokkó színeivel, ízeivel, és Közép-Európából nézve teljesen más hangulatával nyűgöz le — ez az élmény egy ideje már Budapestről is egyszerűen, megfizethető áron érhető el.
Heves esőzéssel és óránkénti 200 kilométer/órás sebességű széllel elérte India a partjait a Fani ciklon. Orisza államban egymillió embert kellett biztonságos helyre költöztetni. Jelentősebb károkról, sérülésekről egyelőre nem érkeztek hírek. A ciklon keleti irányban haladt tovább Banglades felé.
A Magyar Nemzeti Bank javaslatára a BÉT májusi közgyűlésén Patai Mihályt, az MNB alelnökét választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének. A tőzsde vezérigazgatói posztját továbbra is Végh Richárd tölti be. A Budapesti...
Megvizsgálták, hogy bírná elviselni a híd tartószerkezete a többlet terheket, és úgy döntöttek, inkább mégis a jelenlegi, 2,2 méteres szélességben újítják fel a járdákat.
Magyarország boldogan vásárolna energiaforrást több országból, de ennek előfeltétele a szükséges infrastruktúra kiépítése és a beruházási döntések meghozatala, ezek azonban a nemzetközi partnereken múlnak – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön az Egyesült Államok és az Európai Unió brüsszeli energiakonferenciáján.
Angela Merkel kancellár mellett a CDU új elnöke is leszögezte: szó sem lehet arról, hogy Salvini-féle radikális jobboldali szövetséggel egyezkedjenek. (Belföld)
A Demokratikus Koalíció DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be az eurót - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt EP-listavezetője.
A KDNP-s képviselő kitért Magyarország Afrika-stratégiájára is, s arra, hogy fontosnak tartják az együttműködést különösen a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az oktatás, valamint a biztonság területén.
A legtöbb helyzetben nem szeretnék a gyártók, hogy az emberek meglássák, mi készül. A Chevrolet viszont nem bír magával, a Corvette rajongók arcába tolta a még álcázott középmotoros C8-at.