2019. május 14. kedd

máj. 14
14:33
Megvan, mire fordíthatja az OBA a követeléseiért kapott mintegy 70 milliárdot (Menedzsment Fórum)
A betétesek kártalanítására hivatott alap négy bank - Erste, MKB, OTP, Takarékbank - által 2015 nyarán közel 108 milliárd forint lejegyzett kötvényeit vásárolja vissza. Az ügylethez muníciót adhat az a mintegy 70 milliárd forint, amit az OBA az Indoteknek eladott több mint 200 milliárdos követeléseiért kap.
máj. 14
14:33
Dárdait idéző őszinteség az U17-es válogatott edzőjétől (Infostart)
A spanyoloktól büntetőpárbajban elszenvedett negyeddöntős vereség után Preisinger Sándor őszinte szavakkal nyilatkozott, előszedve a Dárdai-receptet.
máj. 14
14:33
Egymillió facsemetét ültettek el Magyarországon (ProfitLine)
Egymillió facsemetét ültetett el a Bükk és a Zemplén erdeiben a miskolci székhelyű Északerdő Zrt. - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 14
14:33
A fideszesek több mint fele helyeselné, ha nem a kormány osztaná el az EU-s pénzeket (ATV)
Egészségügyre és oktatásra költené az EU-s támogatásokat a magyarok többsége. Ez derült ki a Medián felméréséből, amelynek legérdekesebb eredménye: a fideszes szavazók fele helyeselné, ha nem a magyar kormány, hanem egy EU-s intézmény osztaná szét ezeket a támogatásokat.
máj. 14
14:33
Lejtmenetben a válogatott amerikai magyarjai (Azenpenzem)
A Kansas mindhárom magyarja, Baráth Botond, Németh Krisztián és Sallói Dániel tagja volt a kezdőcsapatnak. A csapat rossz hetet zárt, korábban a három magyarral kikapott 3-0-ra az Atlantától is.
máj. 14
14:33
Évek óta nem hord ruhát a férfi - Ezért éli pucéran mindennapjait (Femcafe)
A meztelenség számára nem csak ideiglenes állapot.
máj. 14
14:35
Az EP-választás idején robbanhat ki a közszolgálati sztrájk (Menedzsment Fórum)
Bírósághoz fordulnak, ha most sem kapnak választ a miniszterelnöktől.
máj. 14
14:36
Túl jónak érzed magad a párodhoz képest? Ezt jelentheti a kapcsolatodra nézve (Spabook)
Hiszem, hogy mindenki számára létezik a nagy Ő, az igazi, akivel képes leélni az életét, és aki mellett megtalálja a boldogságot. Addig azonban,...
máj. 14
14:39
Más néven élesztették újjá a Magyar Gárdát (Infostart)
Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
máj. 14
14:39
Jeff Bezos víziója az űrben élő több billió (!) emberről (ATV)
Jeff Bezos Washingtonban titokzatos esemény során vázolta vízióját az önfenntartó földi űr-telepesekről.
máj. 14
14:39
Ahelyett, hogy megvédenék, büntetik a prostitúcióra kényszerített gyerekeket (SzMo)
Nemrég egy gyermekprostitúciós ügyben a bíró szigorúbb ítéletét azzal indokolta, hogy az elkövetés helyszínén az utóbbi években megsokasodtak az ilyen bűncselekmények. Örkényben és környékén a helyi családsegítő már évek óta küzd a jelenség ellen.
máj. 14
14:42
Rákos betegsége miatt hagyja ki a Roland Garrost az amerikai Gibbs (Sport365)
"Szerencsére jók a kilátásaim"
máj. 14
14:45
Aláírta a sokat vitatott ukrán nyelvtörvényt a házelnök (HírTV)
A kárpátaljai magyar szervezetek szerint a jogszabály felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
máj. 14
14:45
Buta funkcióval lesz okosabb az Apple Pay (FinTechRadar)
Új funkcióval fogja felvértezni az Apple a fizetési megoldását. A 9to5Mac értesülései szerint a cég hamarosan bevezeti az NFC matricákat, amelyekkel fizetést lehet indítani.
máj. 14
14:48
Meztelen, terhes szelfit posztolt magáról John Legend felesége (SzMo)
Kétmillió lájkot kapott a híresség a bevállalós fotóért.
máj. 14
14:51
Újabb medve kószál Magyarország északi településein (Infostart)
A Heves-Borsodi-dombság területéről már több bejelentést is kaptak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei.
máj. 14
14:51
Ezt 8 évenként ki kell cserélned otthon, különben jön a büntetés (Pénzcentrum)
Tudtad, hogy 8 év után lejár a vízórád hitelessége? Ilyen esetben mindig ki kell cserélni, és ennek költségét a lakás tulajdonosára hárul. Ha kimegy a fejéből, vagy nem veszed komolyan az erről szóló értesítéseket, akkor semmissé...
máj. 14
14:51
Az ukrán házelnök aláírta a nyelvtörvényt (444.hu)
A parlament elvetette mind a négy előterjesztést, ami a sokat vitatott jogszabály visszavonására irányult.
máj. 14
14:51
Kendall Jenner nem hagyta szó nélkül, hogy a saját anyja lehagyta erről a fotóról (Glamour)
Kris Jenner feltöltött egy képet, Kendall azonban hiányzott róla...
máj. 14
14:51
Vajon hova mennek a Magyar Honvédség harci járművei? (Igényesférfi.hu)
Hódmezővásárhelyből nem gyakorlatra mennek.
máj. 14
14:57
Már rendelhető hazánkban a BMW X3 M és X4 M – mondjuk az árakat (Auto Pult)
A BMW X3 immár harmadik generációját éli, de már az X4 is átlépett is a második modellciklusába, ám az M Performance verzióknál eddig még sosem merészkedtek tovább a bajorok – persze sejteni lehetett, hogy ez is csak idő kérdése. Most végre eljött a pillanat, nem véletlenül vettek vissza a radikális hozzáállásból például X4 M40i tesztautónknál sem.
máj. 14
15:00
"Mi magyarok több mint két Földnyit fogyasztunk" - interjú a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjével (SzMo)
Milyen hatásai vannak Magyarországra a klímaváltozásnak, milyen fajok halhatnak ki és mi mit tehetünk egy fenntarthatóbb életért?
máj. 14
15:03
Felbomlik a hidrológiai ciklus, jelentős változások jönnek a bolygón (Infostart)
Szemlélet- és technológiaváltás nélkül ökológiai katasztrófa és társadalmi összeomlás vár ránk - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Makón.
máj. 14
15:03
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
máj. 14
15:03
Segít a Fidesz EP-kampányán az Orbán-Trump találkozó? Szavazzon! (ATV)
Ön szerint segít a Fidesz EP-kampányán az Orbán-Trump találkozó?
máj. 14
15:06
Tihanyi Péter távozik a Springer & Jacoby Budapesttől (Kreatív Online)
Másképp képzelték el a jövőt. Tihanyi marad a stratégiai és kommunikációs területen.
máj. 14
15:06
Interjú egy alkoholista nővel – „30 évesen kikötözve, pelenkában ébredtem” (Spabook)
Soha nem beszélünk róla, de a nők mindig is ittak. Már az 50-es években nagy divat volt a háziasszonyok mértékletes italozása. Magyarországon...
máj. 14
15:09
Az EP-választásra időzíthetik a közszolgálati sztrájkot (Privátbankár)
Bírósághoz fordulnak, ha most sem kapnak választ Orbán Viktor miniszterelnöktől. Eddig csalódniuk kellett.
máj. 14
15:09
Jobb, mint a Wikipédia: jön az egységes nemzeti névtér (Infostart)
A közintézmények, múzeumok, könyvtárak adatbázisait összekötő digitális névtér rendszert hoz létre az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
máj. 14
15:15
Tényleg így lehet motiválni a dolgozókat? - Elmondták a guruk, mit láttak eddig (Portfolio)
Továbbra is nagyon fontos egy irodaház lokációja a bérlők szempontjából, az elégedettséget viszont ezen túl olyan szolgáltatásokkal is garantálhatják a cégek, mint például a concierge, vagyis leegyszerűsítve a kifejezést egy extrákkal...
máj. 14
15:15
Elképesztően kínos helyzetbe került Korda György és Balázs Klári (ATV)
A mindenki által jól ismert, legendás duó már hatalmas rutinnal áll a színpadra, ám néha még velük is megesik, hogy elfelejtik a szöveget – írja a Bors.
máj. 14
15:15
Szenzációs új funkció jön az Instagramra - Te is rögtön rákattansz majd (Femcafe)
Ezt mindenki imádni fogja.
máj. 14
15:27
Átadta első elektromos töltőállomását az Alteo (Portfolio)
Átadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását, amit az Alteo telepített. Az állomás egyszerre két gépjármű töltését is lehetővé teszi, óránként akár 22 kW teljesítménnyel....
máj. 14
15:27
Rengeteg diák hullik ki a magyar egyetemekről: ezt választják a tanulás helyett (Pénzcentrum)
Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzésben: a hallgatók 40 százaléka egy adott ponton megszakítja tanulmányait - az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy sok cég kifejezetten hajt az egyetemista...
máj. 14
15:27
Durván bekeményít a Budapest Airport (ATV)
Szigorítja a repülőtéri rendet a Budapest Airport, hatékonyabban lép fel a kéretlen marketingesekkel, illegálisan ajánlott fuvarokkal szemben - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője kedden az MTI-vel.
máj. 14
15:30
Rafinha távozik a Bayerntől (Sport365)
Ribéry és Robben után a brazil védő is eligazol.
máj. 14
15:33
Keretet hirdetett Kim Rasmussen (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre.
máj. 14
15:33
Visszaesett az euróövezeti ipari termelés (ProfitLine)
A vártnál kisebb mértékben csökkent márciusban éves bázison az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása alapján. A magyar ipari termelés havi bázison a negyedik, éves összevetésben pedig a harmadik legnagyobb növekedést érte el márciusban az Európai Unióban.
máj. 14
15:33
Önvezető kamionok vonatoztak a sztrádán (AQUA)
A vártnál kevesebb üzemanyag-megtakarítást hoz ugyan, de a közúti áruforgalomban megvalósítható megoldás a szoros konvojba rendezett önvezető kamionok automatizált közlekedése.
máj. 14
15:36
5 ruha, amit messzire kerülj el egy bizonyos kor felett (Spabook)
Annak érdekében, hogy megőrizd a fiatalos ragyogást, meg kell győződnöd, hogy a megfelelő ruhákat viseled bizonyos kor felett is. A következő...
máj. 14
15:39
Környezetvédők tüntettek a Volkswagen részvényeseinek közgyűlésén (444.hu)
„Ez a szoba tele van 50 fölötti férfiakkal. Szeretném emlékeztetni őket arra, hogy a saját gyerekeiket lopják meg. Azt akarom, hogy nézzenek az unokáik szemébe, és mondják meg nekik, hogy eladták a jövőjüket” – mondta a 18 éves Clara Marisa Mayer.
máj. 14
15:42
Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral (SzMo)
A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
máj. 14
15:45
Teljesen berobbant a bitcoin árfolyama (ATV)
Tavaly július óta először lépte át a 8000 ezer dolláros szintet kedden a bitcoin árfolyama a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon.
máj. 14
15:51
Valami elromlott a Richternél (Portfolio)
A Jefferies szerint a szerializáció bevezetése tovább rontotta a Richter marzsait, ez pedig alapvető változásokat jelent, és a Richter esetében nem valószínű, hogy a marzsok olyan gyorsan javuljanak majd, mint ahogyan arra más elemzőházak...
máj. 14
15:51
Akár Diana! Harry hercegék nem hittek a szemüknek, ki látogatta meg babájukat (Femcafe)
Jó páran látták már a gyereket, de erre a vendégre nem számítottak Meghanék.
máj. 14
15:51
Allergiás tünetek gyötörnek? Így segíthetsz magadon, gyógyszerek nélkül (Femcafe)
Egyszerűbb, mint gondolnád.
máj. 14
15:51
Selena Gomez egyszerű szettben, smink nélkül a repülőtéren - mégis mindenkit levett a lábáról (Glamour)
Így érkezett meg a cannes-i fesztiválra
máj. 14
15:51
Gyöngyösi: Lakosságcsere zajlik az országban (Igényesférfi.hu)
A Jobbik EP-listavezetője szerint nem olcsón dolgozó külföldi munkaerőre, hanem a nyugatra kivándorolt magyarok európai bérekkel visszahozására volna szükség.
máj. 14
15:53
Ott Anna Nanushka overálja egy igazi álomdarab (Glamour)
Nagyon jó választás volt
máj. 14
15:57
Így gondoskodik a jövőjéről a legtöbb magyar: nem számíthatnak a munkáltatóra (Pénzcentrum)
Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak az első negyedévben, ami a vagyongyarapodást illeti - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség). A szervezethez tartozó önkéntes...

Keresés