Minden olyan országban gazdasági növekedésre számít az OTP, ahol jelen van a régióban, a legnagyobb GDP-bővülés Magyarországon lehet. A horvát operációban a Splitska integrációja lezárult, komoly szinergiahatások jelentkeztek, mondta...
A Porsche GT divíziója szerint kevesebb jobb dolog van az egekig forgó kihegyezett szívómotornál, mi pedig egyet értünk velük. Ennek köszönhetően a 911 Speedster négyliteres szívó boxerhatosa tovább fog élni: a legújabb információk szerint ez dolgozik majd az új Porsche 911 GT3-ban.
Jó döntéseket kell hozni, és Brüsszelben is olyan vezetőkre, képviselőkre van szükség, akik kiállnak a magyar, a román és a közép-európai érdekek mellett – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Szijjártó Péter hozzátette: a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az Európai Bizottság „ilyen botrányosan gyenge teljesítményt” nyújtott az elmúlt öt évben
19 pénzügyi intézmény összesen 41 pályázatot nyújtott be az MNB Zöld Program keretében – több kategóriában – meghirdetett Zöld Pénzügyek Díj elnyerésére. A díjak odaítéléséről a jegybanki felsővezetőkből, illetve magas szintű minisztériumi és egyetemi képviselőkből álló bíráló bizottság dönt, amely a héten tartotta első ülését.
Jóváhagyta a Mol által a tulajdonában még nem lévő Slovnaft-részvényekre vonatkozó ajánlatát a Szlovák Nemzeti Bank (NBS). Az 1,44 százaléknyi Slovnaft-részvénycsomagra vonatkozó nyilvános ajánlat 84 eurós részvényenkénti...
Politikai testületként működött az elmúlt öt évben az Európai Bizottság, ezzel felborult az uniós intézmények közötti egyensúly – erről beszéltek kormányzati politikusok egy konferencián.
Az érintett kliensek adataik átadása előtt 60 nappal kapnak tájékoztatást az őket, illetve a szerződéseiket érintő változásokról. A portfolióátruházásról csütörtökön aláírt megállapodás még hatósági jóváhagyásra vár, ám az Erste már mától újraindítja az előtakarékossági termékei értékesítését.
Az állami támogatás tavaly októberi megszüntetése után is látnak még egyesek üzleti lehetőséget egy lakás-takarékpénztár működtetésében, sőt bővítésében. Ennek legújabb bizonyítékaként az Erste Bank ma bejelentette: megvásárolja...
Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, a társasághoz kerülő 64 ezer szerződéssel a pénzintézet piaci részesedése a jelenlegi 10-ről 14 százalékra nő. Újdonságként az Erste Lakástakarék két...
A vissza nem térítendő forrásokra víziközmű-szolgáltatók, érdekképviseleti szervezetek, konzorciumi partnerként önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és civil szervezetek.
Hét napon át élettelenül feküdhetett otthonában a salgótarjáni O. Lajos, akinek a háza még április 30-án égett ki. Az épületben vele lévő barátnője nem csak végignézte párja haláltusáját, de senkinek nem szólt róla, inkább tovább élte az életét szerelme megégett teste mellett.
Döbbenten vette észre a Schleier család, amikor elhunyt szerettükhöz látogattak az Új Köztemetőbe, hogy a rokon értékes sírkövét elvitték, illetve kicserélték egy silányra - írja a Blikk.
Közel 600 ezer magyar cukorbeteg van, a nagyvilágban pedig több, mint 380 millió ember érintett. Próbálnak jól-rosszul együtt élni a betegségükkel, mert a cukorbetegség még ma is gyógyíthatatlan. A szakértők szerint a nem fertőző betegség szinte járványszerű terjedése egyelőre nem állítható meg.
A 6,5 éves csúcsra ugró magyar inflációs adatra kezdetben esett, majd erősödött a forint, de a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat mellett öthavi mélypontja közelében billegett az euróval szemben. Péntek délelőtt erősödésnek...
A csoda azért az, ami, mert olykor százévente következik be, ám az angol futballnak csak huszonnégy óra leforgása kellett két ilyen diadalhoz az idei BL-elődöntőkben.
Az elmúlt hetek olajár spekulációjában kulcsszerepet játszott az amerikai elnök. A legutóbbi meglepő húzása az Irán elleni szankciók újbóli, teljes kiterjesztése volt, ami ugyanúgy meglepte a piacot, mint a tavaly novemberi lépése, amikor nyolc országot felmentett a szankciók alól. Donald Trump egy elszabadult rombológolyó – ráadásul a mostani USA
Környezetbarát hibrid elektromos modelljei elképesztő globális sikerének köszönhetően a 2018. április 1.-től 2019. március 31.-ig tartó japán üzleti évben ismét brutális, 22,4 milliárd dolláros profittal zárt a Toyota. A Lexus környezetbarát luxusautó-márkát, a Daihatsu budget autómárkát és a Hino busz/teherautómárkát is jegyző autóipari óriás ezze
Ma hajnalban tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Richter, amelyet követően Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója kiemelte, hogy a Richter csoportszintű, euróban kifejezett árbevétele idén 2-3 százalékkal emelkedhet. Orbán...
A klasszikus mondás, mely szerint az vagy, amit megeszel, jóllehet elcsépelt, mégis nagyon nagy igazság. Nem kell ahhoz cukorbetegnek lenni, hogy tudjuk, az emésztésnek milyen fontos szerep jut az életünkben.