Megújult lendülettel szelektálja a lakosság az italos kartondobozokat. Az értékes újrapapír alapanyagnak számító tejes- és gyümölcsleves kartondobozok visszagyűjtése, az elmúlt évek stagnáló eredményeit követően az idén várhatóan eléri majd a 23%-ot. A rekord eredmény ellenére Magyarországon továbbra is gyermekcipőben jár e hulladéktípus gyűjtése é
A Chelsea jutott be a labdarúgó Európa-liga fináléjába, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóján tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult a vendég Eintracht Frankfurtnál. Így angol házi döntő lesz, mivel az Arsenal már korábban továbblépett a Valencián.
A román kormány előzetes megállapodást írt alá szerdán a China General Nuclear Power Corporation kínai vállalattal a cernavodai atomerőmű bővítéséről, a kínai vállalatnak kellene megépítenie a 3-as és 4-es reaktorokat.
A két liftből egyik sem működik a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén, van, aki szerint hónapok óta. A felvonók meghibásodását minden emeleten kiírták – szemlézte az NLCafe az RTL Klub Híradó riportját.
Az amerikai elnök kínaiaknak adott ultimátuma visszaütni látszik. Miközben állítólag a tárgyaló felek bekeményítettek, a Trump számára állandó hivatkozási pontnak számító tőzsdeindexek egyre rosszabb képet mutatnak.
A fitneszedző februárban vesztette el az édesapját, Imre bácsit, akit a mai napig nem tudott elengedni. Folyamatosan érzi a jelenlétét, ez valamelyest megnyugvást ad neki, de tudja, előre kell nézni. Réka meglepő őszinteséggel mesélt a Lokálnak az elmúlt időszak nehézségeiről.
Andrej Babiš több befolyást szeretne az uniós tagállamok számára. Szerinte a biztonság, a migráció, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság viszonya azok a kiemelt témák, amelyek az Európai Unió következő ötéves időszakában a legnagyobb figyelmet fogják igényelni. Csehország európai uniós tagságával a csehek 37 százaléka elégedett.
Amikor ezeket a sorokat írom, a három nagy amerikai napilap még nem jelezte, hogy hétfőn Trump elnök Orbán Viktorral találkozik a Fehér Házban. (Vélemény)
A Netrisk.hu adatai szerint 2019 első negyedévében 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja. Az autósok így átlagosan csupán 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért...
Ismét összecsapnak a mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek, az idei versenyen nyolc ország 41 csapata méri össze a tudását.
Az Egyesült Államok B-52-es nehézbombázókat vezényelt egy katari amerikai légi támaszpontra válaszul az Irán részéről, közelebbről meg nem nevezett, fenyegetésekre.
2021-től magáncégeket is bevonnának a magyarországi közösségi közlekedésbe. Az illetékes helyettes államtitkár szerint a rendszeren már dolgoznak, keresik az új szereplőket is. Uniós kötelezettség Magyarország számára...
Ma 16 óráig kérhetik a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok, hogy vegyék fel őket a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás névjegyzékébe.
Egyelőre még nincs hivatalos döntés arról, mekkora osztalékot fizet az OTP a 2019-es eredménye után, az pedig, hogy mekkora összeg szerepel az OTP első negyedéves kimutatásaiban, nem tekinthető indikációnak a menedzsment osztalékfizetési...
A kicsi még csak hétfőn látta meg a napvilágot, mégis azonnal igazi sztárként kezdték ünnepelni, a kutyások pedig még jobban örülnek neki, mint a többi rajongó.
Környezettudatos. Formatervezett. Vegán. Ultra-trendi. Mindez egy magyar lány vezette cég terméke: itt az új hazai vegán mosószer, ami nemcsak az ökológiai lábnyomot csökkenti, de szinte minden bizonnyal a hazai biotisztítószer-piacot is át fogja rendezi. Nemcsak a kockázati tőkék által támogatott fejlesztések vagy a nemzetközi multik finanszírozta
Pénteken könnyen lehet, hogy a magyar tőzsde függetleníti majd magát a nemzetközi részvénypiacok mozgásától. Közzétette ugyanis első negyedéves beszámolóját az OTP és a Richter is, a sikeres évkezdések pedig megmozgathatják a befektetők...