Végre ismét jó hírek érkeztek a legendás humoristáról. Sas József felesége lapunknak elárulta: a humorista állapota sokat javult, de még hosszú időre lesz szükség a teljes felépüléshez.
A szülők egy része megelégelte a napi cirkuszokat, és inkább nem engedi el az iskolába a gyerekeit. Az igazgató hallgat, nem hajlandó kommentálni az eseményeket.
Tíz évig titkos anyag a fóti gyermekközpont lakóinak elhelyezéséről szóló döntés - ez derül ki abból a minisztériumi válaszból, amelyet Szél Bernadett kapott a gyermekotthonnal kapcsolatos közérdekű adatigénylésére. Molnár Fruzsina kolléganőnk tudósításából az is kiderül, hogy a Fidesz képviselője szerint meddig maradhatnak még a gyerekek a Fóti gy
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is pályázhatnak bölcsődei és óvodai konyhák megújítására az önkormányzatok - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t vasárnap.
A brit alsóház újabb kísérletet tesz alternatív Brexit-tervek kidolgozására, de egyre valósabb a veszély, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.
Legalábbis az mfor.hu piaci berkekben nem cáfolt értesülése szerint az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű.
Budapestről önként vonult ki a fuvarmegosztó szolgáltatások pápája, ám Bukarestben még három évig húzta, amíg végképp el nem lehetetlenítik a működését. Hacsak nem történik valami döntő fordulat.
Sokak fantáziáját indíthatta be a kormány új babaváró hitele. Leginkább azok állnak dilemma előtt, akik három gyerek vállalására készülnek - melyik éri meg jobban: a CSOK-hitel, vagy a babaváró? Nem egyértelmű a válasz. Mi most...
A magyar adórendszerben létező mintegy hatvan adóból és járulékból húszat megszüntetne a kormány 2021 januárjáig. A változásokkal mindenki nyerhet – még az állam is, mert csökken az adóadminisztráció –, miközben a kincstár csak bevételeinek elenyésző részéről mondana le.
Amellett, hogy a családi otthonteremtési kedvezményhez igényelhető kamattámogatott hitel használt lakásokra is igényelhető lesz, több könnyítés is életbe lép a támogatás feltételeiben júliustól.
Nagyon kellemes meglepetés a Dacia Lodgy! Aki költséghatékonyan szeretne egy nagyobb családok számára is alkalmas autót, mindenképpen írja fel a bevásárlólistára a Lodgyt!
Az utóbbi hónapokban számos közgazdász hívta fel a figyelmet a bérnövekedésről számot adó statisztikák ellentmondásaira. A munkaügyi statisztikák - amelyek a gazdasági híradások alapjául szolgálnak - a mögöttünk lévő nyolc évre...
Szakértők szerint migránsok tízezrei indulhatnak útnak az Európai Unió felé, akik között egyre több lehet a terrorista az Iszlám Állam szétesése miatt.
A NOB tiszteletbeli tagja, Aján Tamás az InfoRádióban úgy vélekedett, toronymagas esélyese egy nem is olyan távoli olimpia megrendezésének a két Korea - közösen. Elárulta azt is: "nem titok", Budapest is kandidálhat.
Hosszú éveken át a lehető legsötétebb ügyekben képviselte a lakásmaffiát Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője. Bírósági dokumentumok bizonyítják, hogy a politikusnő hosszú éveken át azok ügyvédje volt, akik fondorlatos módon raboltak el lakásokat és házakat a gyanútlan áldozatoktól.
Zuzana Čaputová győzelmére Európa is felkapta a fejét, és sokan máris benne látják az illiberalizmus ellenszerét. A Kuciak-gyilkosság utáni sokkban a szlovák választók úgy érezték, valami egészen másnak kell jönnie, ez a más pedig egy outsider környezetvédő ügyvéd lett.
Az Országgyűlés várhatóan utolsó ülését tartja hétfőn és kedden a május 26-ára kitűzött európai parlamenti választás előtt. A képviselők a kétnapos ülésen tizenhét javaslatról döntenek, köztük a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról is.
Nem bővelkedünk a héten makroadatokban, elsősorban a friss konjunktúramutatókra lehet érdemes figyelni. Európában kellemetlen meglepetést okoztak a márciusi feldolgozóipari adatok, a hét elején kiderül, hogy ez Magyarországon is érződött-e....
A szlovák GA Drilling 4,2 millió eurós finanszírozási megállapodást írt alá a Lead Ventures Alapkezelővel, valamint egy szolgáltatási szerződést a MOL-csoporttal, amely a plazmafúrófej technológia tesztelését teszi lehetővé a MOL szénhidrogén kútjain.
Immár közel egy hónapja, hogy nyolcvanegy éves korában elhunyt Koós János, a Blikknek pedig most ismét sikerült elérni a híres előadó özvegyét. – Nem tudok arra válaszolni, hogy hogyan vagyok, mert nem vagyok jól. Kijárok ugyan a temetőbe, de az sem segít. Rajtam már sehogy sem lehet segíteni...Nehéz mit mondani, mert elveszítettem azt, akit szere
Történelmet írt Zuzana Caputová, aki a szombati elnökválasztás második fordulóját követően nemcsak az első női államfője lesz Szlovákiának, de 45 évesen egyben a legfiatalabb is.
Rendkívül szoros a verseny az isztambuli főpolgármesteri címért, mindössze 0,06 százalék a különbség a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje között a vasárnapi helyhatósági választáson az Anadolu török állami hírügynökség által közölt országos adatok alapján a voksok 91 százalékos feldo
Az előadás alapjául szolgáló drámát – az eredeti címe Consent – Nina Raine írta, és rámutat a jelenlegi brit igazságszolgáltatási rendszer fonákságaira.