Márciusban három százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban, februárban ez a mutató 3,2 százalékos volt - közölte a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
Atópia és allergia: sokak számára ismerősen csengő szavak ezek. Mit jelent pontosan az atópia kifejezés? És mi köze az allergiához? A kérdések megválaszolásához érdemes egy kicsit alaposabban körüljárni a témát.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, útlezárásokra kell számítani a BAH-csomópont környékén 2019. április 10-én, szerdán napközben, mert világháborús bomba hatástalanítását végzik. Tervezetten reggel 8 órától kezdődően kiürítik...
Tovább pörög a lakáspiac Magyarországon, amely mögött – részben – a befektetők állnak. Budapesten egy viszonylag normálisnak mondható lakás ára 35-40 millió forintnál kezdődik – mondta el az ingatlanszakértő az ATV Start című műsorában.
Régi-új szakember irányítja év elejétől a CIB Bank kis- és középvállalati üzletágát. A pályáját a bankban kezdő, oda néhány éves kitérőt követően visszatérő Győr Tamás egyik fő csapásiránynak a digitális átalakulást...
Egy kamaszfiú megindító önfeláldozása, szeretete elég erőt adhat-e ahhoz, hogy az apjával együtt túléljék az auschwitzi haláltábort? Gustav Kleinmann hiteles naplója a bizonyíték arra, hogy nem csak a szülői, de a gyermeki szeretet is képes szembeszállni a szinte biztos halállal.
Szerda reggel változik a közösségi közlekedés a BAH (Budaörsi–Alkotás–Hegyalja-csomópontnál világháborús bombák hatástalanítása miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
A török kormánypárt nem hajlandó beletörődni Isztambul elvesztésébe. A szavazatok újraszámláltatása során ezrével szerzi jelöltjük az újabb voksokat. (Külföld)
Az előttünk álló héten útjára indul a hazai közgyűlési szezon, ahol a részvényesek többek között az osztalékról is szavazhatnak majd, az eddig rendelkezésre álló információk szerint a Nyomda és Duna House részvényei kínálják...
Nagyon fontos, hogy megnyerjük az európai választást, meg az önkormányzatit is, és onnan egy lendülettel fussunk majd rá a 2022-es parlamenti választásra - mondta a kormányfő Pesterzsébeten.
A Fidesz-KDNP adta le a pártok közül elsőként az európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Nemzeti Választási Irodában. A kormánypártok kampánya ennek ellenére folytatódik, országszerte gyűjtik az aláírásokat.
Tovább gyengült, így kritikus szinten áll a forint, a 200 napos mozgóátlagon. A BUX index kissé süllyed, főleg az OTP húzza le, de egész Európában a bankszektor a visszahúzó erő. Az olaj is folytatja menetelését.
Egy szaúdi vezetésű konzorcium építheti meg a Török Áramlat gázvezeték északi, Közép-Kelet-Európába tartó ágának bulgáriai szakaszát; a munkára magyar társaságok is pályáztak.
Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén, derült ki az Európai Bizottság előzetes vizsgálataiból pénteken.
Várhatóan még idén elindulhat a jegyek és bérletek elektronikus úton történő megvásárlása - közölte a Magyar Hírlappal Tarlós István főpolgármester, aki az e-jegyrendszerrel kapcsolatos megállapodást jövő szerdán írja alá Pintér Sándor belügyminiszterrel.
Eléggé felment az ára a minigarzonoknak, főképpen a főváros belső kerületeiben, turisztikailag frekventált részein. Valahol már a 2 millió forintot is megközelíti a négyzetméterár. Ugyanakkor a hirdetők már nem elsősorban a kispénzű...
Az Európai Unió tagállamainak fele már majdnem most is teljesen elérte a 2020-ra megfogalmazott céljait - és ebben a pakkban büszkén ott virít kis hazánk is, mint követendő példa.
„Ha az Európai Uniót kizárólag a pénzügyi egyengondolkodás irányítja, akkor az eddigi rémálom folytatódik tovább” – vélte az olasz kormánypártok közé tartozó Liga vezetője.