Sötét jövőt vázolt fel a 2019-es londoni UNLEASH konferencián a világ egyik vezető közgazdásza, Dr. Daniel Thorniley. A legégetőbb problémák közt említette a nyugdíjkérdést, az elszegényedést, az alulképzettséget, és kitért arra...
Magyarország jelentős reformokat vezetett be a hulladékágazatban, amelynek köszönhetően előrelépést ért el a 2020-as célok teljesítésére irányuló intézkedések végrehajtása terén.
Elektronikus levelek, kameraképek, jogellenes adatkezelés - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét értékelte, és felhívta a figyelmet az adatvédelmiincidens-bejelentő működésére.
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 841,92 ponton zárt pénteken, 158,14 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Továbbra is lesújtó a vélemény a magyar egészségügyi helyzetről – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kutatásából. A lakosság nincs felkészülve a váratlan kiadásokra: az 56 évnél idősebb korosztály csupán tizede engedhet meg magának egy 100 ezer forintot meghaladó egészségügyi kiadást.
Ők a világ talán legismertebb sziámi ikerpárja. Pert nyertek a menedzserük ellen, filmekben szerepeltek és még férjhez is mentek. De egy idő után már nem kellettek. Az evamagazin.hu összeállítása.
Ausztria és Németország 2015 szeptemberében a migrációs hullám fokozódása miatt döntött úgy, hogy az elvileg szabad mozgást biztosító schengeni övezeten belül visszaállítja a határőrizetet.
Három napig hajtottuk az új X5-ös BMW-t, az 1200 kilométeres teszt után, ha csak egy szóval kellene jellemezni az autót, azt mondanám: fölényes. A releváns kérdésekre a válaszok: Igen, onnan fentről szinte minden személyautóra lefelé...
Tíz éve vesztette el élete szerelmét Bujtor Judit. A magyar Piedone filmjeit azóta is rendszeresen játssza a televízió, ám özvegye képtelen megnézni egyetlen képkockát is, pedig mindennap gondol a férjére - mesélte a borsonline.hu-nak.
Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére - címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában.
Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére - címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában.
Megszerezte szezonbeli első bajnoki gólját Nikolics Nemanja, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire korábbi magyar válogatott támadója.
Komoly gödörbe került a német élvonalbeli Hertha labdarúgócsapata: a Dárdai Pál (43) által irányított együttes legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, szombaton a Düsseldorftól kapott ki hazai pályán (1-2) a Bundesliga 28. fordulójában.
A kőolaj árfolyama kitört a korábbi ársávból, a WTI bőven 60 dollár fölé emelkedett. Mi okozta ezt a masszív emelkedést? Az OPEC politikája, a venezuelai válság és a bízakodásra okot adó kínai-amerikai tárgyalások mellett a fő ok szerintem az, hogy nyilvánvalóvá vált, az amerikai palaolaj termelő szektorban lévő problémák megakasztják az Egyesült Á
Eddigi legjobb meccsét játszotta a török Galatasaraynál Mbaye Diagne (27), az Újpest korábbi focistája: az isztambuli csapat szombaton a szenegáli csatár mesterhármasával verte saját pályáján a Yeni Malatyasport (3-0).
Csodásan finomhangolt modellként lépett a piacra a Ferrari 488 GTB utódjaként az F8 Tributo. Az új vonalvezetés és dizájnmegoldások mögött egy áthangolt V8-as dolgozik, ami fergetegesen táncoltatja meg az új sportkocsit.
Indul az allergiaszezon, a gyógyszertárak is forgalmasabbak ilyenkor. Mielőtt azonban rohannánk a patikákba, érdemes betartani pár szabályt, ezzel is megkönnyítve az életünket. Ha pedig gyógyszert választunk, nem érdemes a drágábbat választani...
Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére - címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában.
Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére - címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában.
Oroszország londoni nagykövete fogadta a novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett tavalyi angliai merényletkísérlet egyik brit túlélőjét. Alekszandr Jakovenko nagykövet a találkozón megismételte azt a többször hangoztatott moszkvai álláspontot, hogy a méreganyag nem származhatott Oroszországból.
Hosszú távon káros hatásai lehetnek az ultraibolya sugárzásnak a szemre, és különböző szembetegségek gyakoriságát is növelheti - mondta Schneider Miklós, a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájának adjunktusa az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A Párbeszéd kongresszusa jóváhagyta azt a szocialistákkal korábban kötött megállapodást, melynek alapján Jávor Benedek a negyedik helyen szerepel a közös EP-listán. A sajtótájékoztatón részt vett az MSZP elnöke is, aki üdvözölte a Párbeszéd kongresszusának döntését.